Az űr-RTS műfajában szerencsére folyamatosan érkeznek újabb versenyzők, és még nagyobb öröm, hogy ezen a téren a magyarok is megmutatták már, mire képesek. Ennek a viszonylag népes mezőnynek van azonban hátránya is: kialakultak a sablonok, melyek képesek agyonnyomni a legjobb projekteket is. Nos, a Genesis Rising furcsa szerzet: friss ötleteket mutat fel, viszont úgy tűnik, a nagy újítgatásban a biztos tervezési pontok is teleportálva lettek az űrbe...
A játék története hajánál fogva előrángatott, közhelyes alkotás, melyet ráadásul sután rajzolt és animált karakterek adnak elő, plusz olyan botrányos szinkronhangok, hogy egy idő után inkább átléptem ezeket, vállalva, hogy elveszítem a fonalat, de ez a ripacskodás már számomra elviselhetetlen. Engedjétek meg nekem, hogy a helyhiány miatt átugorjam a sztorit; tényleg nem lényeges... A cucc egyébként, eltekintve attól, hogy bizonyos esetekben szabadon választhatjuk meg a lehetséges küldetések sorrendjét, sőt egyes dialógusokban kétféleképp válaszolhatunk, lineáris, és úgy, mint a pár oldallal arrébb bemutatott új Tortuga, itt is egyik mozitól a másikig haladunk a fejlesztők kitaposta ösvényen.
A játék alapszabályai közepesen bonyolultak legalábbis azoknak, akik ismerik a stílust. Az egyetlen nyersanyag, amivel foglalkoznunk kell, a vér. Vannak hatalmas vérbankok, melyekből speciális begyűjtő hajók szívják ki a matériát, és viszik át az anyahajódra, ez utóbbi segítségével tudod elkezdeni a különféle hajók gyártását. A mama különleges státuszú, hiszen erős fegyverzetével igen jó szolgálatot tesz a csatában, viszont elvesztése természetesen a játék végét jelenti. Ám mivel ez szolgál vérraktárként is, csak akkor viheted magaddal az ütközetbe, ha megépítesz egy különleges laborhajót, mely képes támadókat is termelni, és egy fejlesztés segítségével depóvá is átalakíthatod. Ha ez utóbbit megléped, a begyűjtők már ide fogják hordani a létfontosságú lét, így anyuci nekiindulhat a világűrnek. A termelésnek a véren kívül van még egy korlátja, és ez a fenntartási költség, melynek mércéje jobbra fent, a vérszint mellett látható. A 14/18 azt jelenti, hogy összesen 18 fenntartási egységbe kerülő hajót termelhetsz, és ebből 14 már le van kötve. A maradék négyet tudod betölteni, azaz például maximum négy könnyűtámadót hozhatsz létre.
Amikor egy vadászgép megszületik, még semmire nem alkalmas, ugyanis fegyvertelen. A játék különlegessége itt lép be: a hajók organikusak, így tulajdonságaikat különböző gének beépítésével alakíthatod ki. Ezek száma korlátozott, de bármikor kivehetsz egyet és bepakolhatsz a helyére egy másikat. A génbankban hét kategória van, és hogy itt elérhetővé váljanak a különféle jóságok, három lehetőséged van:
A gének sajnos nem használhatók azonnal, idő kell a genezishez, ami amúgy látványos, hiszen valós időben megy végre, láthatod, amint hajódból kinő például egy ágyú nyúlványa, ez kétségtelenül jópofa dolog. Ám taktikázásra épp emiatt nem használható, azaz a csata hevében, amikor felméred, hogy az ellenség milyen fegyverzettel támad, nem variálhatod át hamar a paklit, ami pedig érdekes lehetett volna. Még valami: amint beépítesz egy gént, a hajó HP-ja is nő, ám ez automatikusan nem regenerálódik: fel kell töltened vagy egy említett roncsból, vagy egy közeli baráti begyűjtőhöz kell eloldalognod, és az ő Heal opcióját aktiválva megtörténik a vérátömlesztés.
Bármennyire ügyesek is a fejlesztősrácok grafikai téren, sajnos néhány rutinos ember hiányzik a csapatból: író, játék- és kezelőfelület-tervező legfőképpen... A sztoriról már esett szó, a másik két koma még nagyobb űrt hagy bennünk. Az interfész egyszerűen elintézhető: bűnronda, jómagam rég láttam már ennyire nem odaillő és használhatatlan jószágot. Az egyetlen előnye, hogy elrejthető...
A játékdizájner hiánya még fájóbb. A srácok szó szerint vették a műfaj nevében szereplő valós idő kifejezést, ezért aztán nem is építettek be szünetfunkciót. A heves csatákat előbb-utóbb a gyenge idegzetű játékosok gépe, környezete, családja fogja bánni, mert olyan szintű kapkodásba és fejetlenségbe fullad minden, hogy az már kínos. Ráadásul sem nehézségi szintet nem lehet állítani, sem menteni nem lehet (!) meccs közben, csak a küldetések végén. Tetézi mindezt, hogy két ellenséges hullám között gyakran nincs időd regenerálódni, így ha nem voltál elég szerencsés és/vagy ügyes, kezdheted elölről az egészet. Sajnos bármennyire is változatosak a küldetések, az egész kampány kiegyensúlyozatlan, bár ezen némileg javít a nemrég kiadott folt.
Amivel nincs probléma, az a játék kinézete. A műfaj szabályai szerinti élénk színek, operai díszletek, az organikus hajók pedig csudás, leginkább hatalmas állatokra hajazó szerkezetek. A grafikát is jól be lehet állítani, közepes gépen is szépen fut a cucc. A speciális effektek még inkább dicsérhetők, a szerves csónakok felrobbanása után a képernyőt betakaró vérköd valóban egyedi ízt ad a portékának. A szimfonikus, kórussal megtámogatott zene nekem bejött, kár, hogy a szinkronhangok lehúzzák ennek pontszámát is...
Bate egy koraesti véleménycsere alkalmával kimondta azt a mondatot, ami bennem is megfogalmazódott a játék során: kár érte. Számomra az még fájóbb, hogy az egyre erősebb, és mostanság megbízhatónak mondható Dreamcatcher nem állt a sarkára, és nem mondta azt, hogy ezt, így, ebben a formában ne. Normális hangszínészek, forgatókönyv, játéktervező, és kezdjük újra, az alapoktól. A Genesis Rising abba a panoptikumba kerül, ahol a kihagyott ziccerek elkövetői sorakoznak. Remélem, a fejlesztő és a kiadó is tanul a hibából; a Metamorf Studios tehetséges csapat, bízom benne, hogy lesz következő dobásuk, és az már olyan lesz, amilyenre ők is, mi is számítottunk most.
A játék története hajánál fogva előrángatott, közhelyes alkotás, melyet ráadásul sután rajzolt és animált karakterek adnak elő, plusz olyan botrányos szinkronhangok, hogy egy idő után inkább átléptem ezeket, vállalva, hogy elveszítem a fonalat, de ez a ripacskodás már számomra elviselhetetlen. Engedjétek meg nekem, hogy a helyhiány miatt átugorjam a sztorit; tényleg nem lényeges... A cucc egyébként, eltekintve attól, hogy bizonyos esetekben szabadon választhatjuk meg a lehetséges küldetések sorrendjét, sőt egyes dialógusokban kétféleképp válaszolhatunk, lineáris, és úgy, mint a pár oldallal arrébb bemutatott új Tortuga, itt is egyik mozitól a másikig haladunk a fejlesztők kitaposta ösvényen.
Galaktikus véradónap
A játék alapszabályai közepesen bonyolultak legalábbis azoknak, akik ismerik a stílust. Az egyetlen nyersanyag, amivel foglalkoznunk kell, a vér. Vannak hatalmas vérbankok, melyekből speciális begyűjtő hajók szívják ki a matériát, és viszik át az anyahajódra, ez utóbbi segítségével tudod elkezdeni a különféle hajók gyártását. A mama különleges státuszú, hiszen erős fegyverzetével igen jó szolgálatot tesz a csatában, viszont elvesztése természetesen a játék végét jelenti. Ám mivel ez szolgál vérraktárként is, csak akkor viheted magaddal az ütközetbe, ha megépítesz egy különleges laborhajót, mely képes támadókat is termelni, és egy fejlesztés segítségével depóvá is átalakíthatod. Ha ez utóbbit megléped, a begyűjtők már ide fogják hordani a létfontosságú lét, így anyuci nekiindulhat a világűrnek. A termelésnek a véren kívül van még egy korlátja, és ez a fenntartási költség, melynek mércéje jobbra fent, a vérszint mellett látható. A 14/18 azt jelenti, hogy összesen 18 fenntartási egységbe kerülő hajót termelhetsz, és ebből 14 már le van kötve. A maradék négyet tudod betölteni, azaz például maximum négy könnyűtámadót hozhatsz létre.
Amikor egy vadászgép megszületik, még semmire nem alkalmas, ugyanis fegyvertelen. A játék különlegessége itt lép be: a hajók organikusak, így tulajdonságaikat különböző gének beépítésével alakíthatod ki. Ezek száma korlátozott, de bármikor kivehetsz egyet és bepakolhatsz a helyére egy másikat. A génbankban hét kategória van, és hogy itt elérhetővé váljanak a különféle jóságok, három lehetőséged van:
- A legelemibb dolog, hogy megépítesz egy laborhajót, ekkor a meglévő sémákra (kisötétített ikonok) kattintva hozhatsz létre új gént.
- Vásárolhatsz ilyeneket kereskedőktől a diplomáciai képernyőn keresztül. Cserébe felajánlhatsz géneket, hajókat, vagy vért (utóbbi a legkurrensebb, sajnos a beállító tolóka alig használható).
- Végül az űrben hánykódó, vagy általad termelt (csatában elpusztított ellenség) hajóroncsokból is kiszipkázhatod a cuccot.
A gének sajnos nem használhatók azonnal, idő kell a genezishez, ami amúgy látványos, hiszen valós időben megy végre, láthatod, amint hajódból kinő például egy ágyú nyúlványa, ez kétségtelenül jópofa dolog. Ám taktikázásra épp emiatt nem használható, azaz a csata hevében, amikor felméred, hogy az ellenség milyen fegyverzettel támad, nem variálhatod át hamar a paklit, ami pedig érdekes lehetett volna. Még valami: amint beépítesz egy gént, a hajó HP-ja is nő, ám ez automatikusan nem regenerálódik: fel kell töltened vagy egy említett roncsból, vagy egy közeli baráti begyűjtőhöz kell eloldalognod, és az ő Heal opcióját aktiválva megtörténik a vérátömlesztés.
Űr(sz)opera
Bármennyire ügyesek is a fejlesztősrácok grafikai téren, sajnos néhány rutinos ember hiányzik a csapatból: író, játék- és kezelőfelület-tervező legfőképpen... A sztoriról már esett szó, a másik két koma még nagyobb űrt hagy bennünk. Az interfész egyszerűen elintézhető: bűnronda, jómagam rég láttam már ennyire nem odaillő és használhatatlan jószágot. Az egyetlen előnye, hogy elrejthető...
A játékdizájner hiánya még fájóbb. A srácok szó szerint vették a műfaj nevében szereplő valós idő kifejezést, ezért aztán nem is építettek be szünetfunkciót. A heves csatákat előbb-utóbb a gyenge idegzetű játékosok gépe, környezete, családja fogja bánni, mert olyan szintű kapkodásba és fejetlenségbe fullad minden, hogy az már kínos. Ráadásul sem nehézségi szintet nem lehet állítani, sem menteni nem lehet (!) meccs közben, csak a küldetések végén. Tetézi mindezt, hogy két ellenséges hullám között gyakran nincs időd regenerálódni, így ha nem voltál elég szerencsés és/vagy ügyes, kezdheted elölről az egészet. Sajnos bármennyire is változatosak a küldetések, az egész kampány kiegyensúlyozatlan, bár ezen némileg javít a nemrég kiadott folt.
Légüres szépség
Amivel nincs probléma, az a játék kinézete. A műfaj szabályai szerinti élénk színek, operai díszletek, az organikus hajók pedig csudás, leginkább hatalmas állatokra hajazó szerkezetek. A grafikát is jól be lehet állítani, közepes gépen is szépen fut a cucc. A speciális effektek még inkább dicsérhetők, a szerves csónakok felrobbanása után a képernyőt betakaró vérköd valóban egyedi ízt ad a portékának. A szimfonikus, kórussal megtámogatott zene nekem bejött, kár, hogy a szinkronhangok lehúzzák ennek pontszámát is...
Bate egy koraesti véleménycsere alkalmával kimondta azt a mondatot, ami bennem is megfogalmazódott a játék során: kár érte. Számomra az még fájóbb, hogy az egyre erősebb, és mostanság megbízhatónak mondható Dreamcatcher nem állt a sarkára, és nem mondta azt, hogy ezt, így, ebben a formában ne. Normális hangszínészek, forgatókönyv, játéktervező, és kezdjük újra, az alapoktól. A Genesis Rising abba a panoptikumba kerül, ahol a kihagyott ziccerek elkövetői sorakoznak. Remélem, a fejlesztő és a kiadó is tanul a hibából; a Metamorf Studios tehetséges csapat, bízom benne, hogy lesz következő dobásuk, és az már olyan lesz, amilyenre ők is, mi is számítottunk most.
