A 2012-ben megjelent Krater mellékágával van dolgunk a Bloodsports.TV képében, elvégre ugyanabban a posztapokaliptikus világban játszódik mindkét játék. Az összehasonlítás itt véget is ér, lévén a Bloodsports.TV első ránézésére sokkal könnyedebb atmoszférával bír. A Fatshark Games ezúttal egy ismeretlen stockholmi stúdióval, a Toadman Interactive-val közösen rakta össze a produktumot, mely műfaját tekintve egy ötfős kooperatív örömökre kihegyezett tower defense, amit beteg tévéshow-s körítéssel öntöttek nyakon. A játékot felülnézetből irányítjuk, a cél pedig az, hogy megvédjük a pályán elszórva található rakétasilókat. A változatos összetételű ellenfelek hordákban támadnak, nekünk több hullámot kell túlélnünk, és rendszerint minden kör végén egy combosabb boss vár ránk. Mindeközben a biztonságos kerítésen kívül szurkolók tucatjai biztatják győzelemre hőseinket, a kommentátor cinikus hangja ordít a hangszórókból – a Bloodsports.TV igazi hangulatbomba az erre fogékonyak számára.
SPARTACUS FOROGNA A SÍRJÁBAN
A történetben hiába keresünk komoly morális mondanivalót, nem fogunk találni, de nincs is rá szükség, elvégre egy vérgőzös gladiátorharchoz felesleges a dráma. Legyen elég annyi, hogy nem sok szórakozási lehetőség terem egy elsivatagosodott vidéken, és ha kenyér nincs, legalább cirkusz legyen, a cirkuszt pedig Bloodsportsnak hívják, s még a tévé is közvetíti. A sportág faék egyszerűségű, a kiválasztott gladiátorok próbálják megállítani az ellenség vérgőzös rohamát. Bizony, itt hőseink egymást segítve jutnak el a győzelemig, nem esnek egymás torkának, mint a Spartacusban. A játékban nincsenek átvezetők, hőseink sem a mélyre szántó gondolataikról híresek, sokkal inkább marcona figurák, testükben fémimplantátumokkal, némi cyberpunk jelleget kölcsönözve az egésznek. A menüben bóklászva pár másodperc után már a csata kellős közepén találjuk magukat – a Bloodsports.TV gyorsan olvadó szórakozás, nem kevés képi humorral átitatva.
A karakterek stílusát tekintve nehéz nem észrevenni a Borderlandsszel való hasonlóságot, s az igazat megvallva a kasztok kínálatában is találunk átfedéseket. A slayerek a DPS-centrikus rugóknak felelnek meg, tenyerükben egy-egy masszív pengét markolva; nem mondhatni, hogy fürge fickók, alapból elég lomhán mozognak, viszont a közelharci sebzésben ők a legjobbak. A bruiserek igazi tankok, elég sok ütést képesek elviselni, puszta kézzel, netán egy buzogányként funkcionáló csavarkulccsal törik be a koponyákat. A regulatorok a lőfegyverek hívei, távolról osztják az áldást, pontosan céloznak és nagyokat sebeznek, időnként pedig mérgező esőt zúdítanak az ellenség nyakába. Az utolsó kasztunk a medikus, aki – mint a nevéből is kiderül – a társait gyógyítja, de támogatóként sem utolsó, lévén az egyikük olyan rakétát lőhet a csetepaté közepébe, amely a barátokat gyógyítja, de az ellenfelet sebzi. Kasztonként két hős áll a rendelkezésünkre, mindegyikük egyedi képességeket és speciális cuccokat használ.
EZ NEM MOBA
A hivatalos megjelenés előtt pár nappal még nem sok szervert találtunk, de a játékos is bármikor kreálhat magának meccseket a megadott paraméterek alapján – természetesen a kötelező és roppant szájbarágós tutorial végigtolása után. Tudásunknak megfelelően amatőr, profi vagy mesterligákban indulhatunk, egyenként háromféle nehézségi szinttel. Nyilván a keményebb tornákban már szívósabb, gyorsabb és nagyobbat sebző ellenfelekkel nézünk farkasszemet, ahol már a csapatunk precíz összetételére is figyelnünk kell. Játékmódok szempontjából nincs eleresztve a program, mindössze egyetlen hordamódot találunk a Bloodsports.TV-ben, így a MOBA-játékok gerincét adó PvP-ről is le kell mondanunk, legalábbis egyelőre. A maximális játékosok számát öt főre lövi be a program, de megijedni nem kell, ha nem jön össze egy ütős társaság, szerényebb kihívás mellett egyedül is remekül elboldogulunk.
Egy négy hullámból (és egy főellenségből) álló mérkőzés nagyjából 10-15 perc alatt véget is ér, ám ha időnk engedi, választhatunk hét (két boss), vagy tíz körös (három boss) meccseket is, melyek akár 40-50 percig is eltarthatnak. Az igazi keményarcok azonban végtelenítve is beállíthatják a játékot, aminek csak a saját kitartásunk szabhat gátat. A vérontás előtt nem árt felkeresnünk a pálya sarkában veszteglő kereskedőt, aki életbevágóan fontos elemeket kínál számukra. Noha nem túl sok a kezdőtőkénk, minden megölt ellenfél és túlélt hullám után bizonyos számú kredit üti markunkat, amiből később vásárolni tudunk, a tárgyak puszta mennyisége miatt pedig elismerés illeti a készítőket. Összesen hatféle cuccot vihetünk magunkkal, némelyik a támadásunkat vagy a védekezésünket könnyíti meg, mások a speciális képességeinket életre hívó techpontjainkat növelik. A különféle ruházati dolgok nem csak páncélzatként szolgának, hanem a sebességünket, netán a kritikus találati esélyünket növelik. Természetesen az igazán nyerő holmik súlyos pénzekbe kerülnek, nem ritkán csak az utolsó körökben juthatunk hozzájuk némi böjtölés után. A tárgylista összeállítása valódi mélységet ad a játéknak, lévén a puszta daráláson felül oda kell figyelnünk a pontos taktikára, ha nem akarunk idő előtt padlót fogni. Az egyedi hősök nem abban mutatkoznak meg, hogy milyen osztályba tartoznak, hanem hogy mit cipelnek magukkal, és szintlépéskor milyen irányba fejlődnek.
A SVÉD ANYAFÖLD SZÉPSÉGE
A hat pályát kicsit kevésnek éreztem, mindenesetre okosan felépített arénákról van szó, ahol több irányból is várható az ellenség rohama. Az egykori gyógyszeripari kutatóközponton kívül megfordulunk folyóparti átkelőhelyen, elhagyatott bányában, háztetőkön, és veszélyes csapdákkal teli ipari létesítményekben. Sajnos a helyszínek roppant kicsik, pár másodperc alatt végig lehet rajtunk szaladni, ám cserébe nincs unalmas loholás, rögtön az események közepén találjuk magunkat. Minden kör végén útnak indul egy rakéta, de csak akkor, ha a gladiátorok megvédik a silót. A kritikus pontokon apró, tüzelő robotok lesznek a segítségükre, melyek pár percig feltartják a karddal és puskával támadó rusnyaságokat. Az igazat megvallva a hősünk irányításán és a képességek aktiválásán felül nem sok dolgunk lesz, gladiátorunk automatikusan támadja a közeli ellenséget. Tipikus casual cím.
A grafikai minőség nem tartozik a Bloodsports.TV pozitívumai közé, gyér felbontású textúrákkal és alacsony poligonszámmal borzolja a kedélyeket, ám cserébe stílusos cell-shaded látványt kapunk (itt egy újabb párhuzam a Borderlandsszel). A szűkös játéktérnek és a négyéves Bitsquid motornak hála viszont a játék egy alsó-középkategóriás vason is maximális szépségében „tündököl”. A hangok és a zenék ellenben remekül átadják ezt az őrült posztapokaliptikus feelinget, annak ellenére, hogy túlságosan is sokat ismétlődnek.
ARÉNAHARC PVP NÉLKÜL? CSAK MŰÉRTŐKNEK!
A Bloodsports.TV legfájóbb pontja a tartalom hiánya. Hiába a nyolc eltérő karakter és a szépszámú cucc, a szűkös pályakínálat és monoton harcok miatt nem hinnénk, hogy bárki huzamosabb időt eltöltene a játékkal. Habár az online ranglistán való előrehaladás és a külön menüpontot kapott acsik vadászata ideig-óráig ösztönző tényező lehet, de csak azoknak, akik nem ódzkodnak egy középszerű, Borderlandsra hajazó felülnézetes tower defense-től. Bízzunk abban, hogy a fejlesztők nem felejtik el támogatni a címet, végre élesítik majd az ultrakemény Apocalyptic tornákat, valamint új hősökkel és pályákkal örvendeztetnek meg minket. Mert a Bloodsports.TV ebben a formában feltűnően kevés.
