A majdnem tízévnyi fejlesztés után megjelent Battle Cry of Freedom nem kevesebbet vállalt, minthogy segítségével újraéljük az amerikai polgárháború legjelentősebb csatáit, méghozzá annyira korhűen, amennyire az egy videójátékban lehetséges. Zubbonyt húzva beállhatunk az unionisták vagy a konföderációsok sorába, hogy aztán fegyverrel adjunk hangot a függetlenséggel kapcsolatos véleményünknek. Mindezt online térben tehetjük meg, a Flying Squirrel Entertainment játéka ugyanis egy MMO, amiben külső vagy belső nézetből, de 500 játékos lövöldözhet egymásra.
Oh, doo-dah day!
Egyvalamit már az elején le kell szögeznem: ez a játék nem biztos, hogy elnyeri azok tetszését, akik a Call of Duty-k vagy a Battlefieldek pörgős csatáin szocializálódtak. Egy tipikus összecsapás úgy néz ki, hogy miután kiválasztottad, milyen katona akarsz lenni (gyalogos, tüzér, utász), belépsz a térképre, ahol eldöntheted, melyik oldalon szállsz harcba. Ezután indul a kutyagolás, merthogy a frontvonal általában kissé odébb van.
Na, ez az érdekes része a játéknak, ugyanis semmi garancia sincs arra, hogy élve el is érsz oda. A pályán elbóklászó ellenfelek, egy távolban eldördült ágyú vagy egy csapattárs óvatlan lövése simán földre küldhet már azelőtt. Ez valahol jó, ad egyfajta izgalmat. Valahol meg roppant idegesítő. Amikor már ötödszörre nyaltam fel a gyepet ólommérgezés miatt, kezdett bosszantóvá válni, hogy a játékból eleddig csak a rohanást és a pofára esést tapasztaltam meg. Persze, ha elérjük az ellenség erődjét, a hidat, amit védünk, vagy bármilyen más területet, amiért a harcok folynak, akkor sem biztos, hogy sokáig talpon maradunk.
Merthogy ezek a 19. századi puskák és pisztolyok piszok erősek, egyetlen lövéssel megölnek bárkit, akit eltalálnak. De a korhű fegyvereknek van egy csúnya hátránya is. Egyszerre csak egyet lehet velük lőni, újratöltésük pedig lassú móka. Szóval érdemes meggondolni, mikor sütjük el fegyverünket, mert ha mellélövünk, akkor hosszú másodpercekig nem lesz más dolgunk, mint imádkozni, hogy senki se lőjön le minket, amíg golyót tuszkolunk muskétánkba. Persze alternatívaként – ha az ellenfél elég közel merészkedik – ott van még a szurony, illetve kardot vagy harci szekercét is ránthatunk, ezzel megalapozva a közelharcot.
Inspiráló hangulat
Grafikailag a játék sajnos nincs a topon, látszik, hogy régen kezdték el a fejlesztést, emellett a szerverek képesek már 200 körüli játékos esetén is megizzadni. A csatlakozás szinte azonnali, de lag sokszor jelentkezik. Félő, hogy az 500 fős csatákat nehezen fogják bírni. Továbbá játékmenetileg is van néhány hiányosság, például a fedezékrendszer eléggé fapados. És hol van a lovasság?
A hangok viszont pazarok, pláne a zene. Iszonyú hangulatos, ahogy rohamra indul közel száz ember, közben szól a Camptown Races vagy bármilyen más, korabeli muzsika, amiből amúgy 50 van a játékban. És ez az, amiért érdemes egy próbát tenni a Battle Cry of Freedommal. A polgárháborús miliőnek hála igazán sajátos hangulata van, és bár tényleg lassú egy mai pörgős akciójátékhoz képest, mégis, bőven találni benne kihívást. Hiszen nemcsak annyiról szól, hogy elfoglalunk egy pontot. Barikádokat húzhatunk fel védelem gyanánt, ágyukat ráncigálhatunk a megfelelő pozícióba, sőt parancsnokként akár botok légiójának is parancsolhatunk, ami stratégiát is visz a programba.
És minden apróbb technikai problémája és itt-ott avétos megoldásai ellenére a Battle Cry of Freedom egy élvezetes multiplayer játék. Nem kiemelkedő, de aki szereti az online lövöldéket, esetleg érdeklik a polgárháborúk csatái – a korhűségre panasz egyáltalán nem lehet, sőt talán már túlságosan is autentikus a megjelenítés –, annak mindenképpen érdemes kipróbálni a végeredményt.
