Egyértelműen reneszánszukat élik a társasjátékok, miközben nemcsak a boltok polcait lepik be az azokat rejtő dobozok, de a virtuális szórakoztatás digitális piactereit is. Az utóbbi egy-két évben olyan klasszikusok lettek leporolva, mint a Monopoly vagy a Rizikó, amikkel személy szerint én is futottam jó pár kört, és nem is kellett csalódnom, elvégre a modern technológia kifejezetten jót tett ezeknek a közismert címeknek (legalábbis előbbinek mindenképpen). Nem meglepő tehát, ha újabb és eddig ismeretlen társas jelenik meg a felhozatalban, pláne nem a Tabletop Simulator után, amit pár számmal ezelőtt mutattunk be. A League of Geeks azonban ténylegesen egy teljesen ismeretlen világot prezentál nekünk az Armello képében, melyet mindenféle harcos állatkákkal népesítettek be.
Mesél az erdő
A 2011 óta készülő (2012-ben jelentették be), eredetileg az iPadet megcélzó fejlesztés részben igazi veteránok munkája. Szakértelemben tehát nem volt hiány, ám a technikai oldal mellett fontos elem lehet a háttér, avagy a sztori, ami alapot nyújt a harcokhoz és kalandokhoz, bármilyen stílusról is beszélünk. A prezentált történet pedig tökéletesen megfelel a célnak. Ugyan vesz el innen is, onnan is, ráadásul túl komplikáltnak sem tűnik, mégis van benne spiritusz.
Armello királya, avagy az oroszlán a Rothadás elnevezésű sötét kórtól szenved, ami eszét veszi, ezzel megpecsételve a teljes birodalom sorsát, illetve elszabadítva a métely szülte szörnyetegeket a világban. Ezért kerekednek fel a feneségességhez leghűségesebb klánok, hogy megállítsák a pusztulást, és véget vessenek a királyságon eluralkodó sötétségnek. Tolvajok, harcművészek – patkányok, farkasok, medvék és nyulak indulnak útnak, hogy végül vagy életét vegyék az oroszlánnak, vagy elméjét tisztítsák meg az elkövetkezendő nagyjából egy óra során.
A nyúlon túl
Ez a történet nem valami komplex, de még csak nem is egyedi, mondhatnánk… ám mindehhez ott van a teljesen egyedi látvány és tartalom, ami az első percektől és a bevezető animációtól (mintha valami igényes rajzfilmet néznénk) önmagáért beszél. Kapunk egy viszonylag összetett szabályrendszert, rahedli játékkártyát, amik befolyással bírnak erőnkre, energiánkra, mágiánkra, lépéseinkre, sőt harcainkra is, pluszban pedig az összecsapások során a szerencsénk mellett stratégiai érzékünkre is támaszkodhatunk, elvégre minél nagyobb számú speciális képesség és tárgy lapul a tarsolyunkban, illetve minél több szövetségesre tettünk szert, annál több és jobb támadási/védekezési mozdulatot dobhatunk ki az előkerülő kockákból.
Sokszor egyórányi élvezet
Az Armello magyarul egy társas, amit három gépi, vagy élő ellenfél társaságában élvezhetünk ki… egyfajta táblás kártyajáték, amelyben a végcél az, hogy legyőzzük a királyt (ez mondjuk nem egyszerű, elvégre a térkép közepén lévő palotát többen is védik, plusz a felség sem adja könnyen a bundáját). A körök alatti feladatok teljesítésével presztízsünket növelhetjük, ami azért fontos, mert döntetlen eredménynél (ha egy harcban a támadó és a király egyaránt elvész) a prestige leader kerül trónra – én például nyertem már így meccset, ahogy a Rothadás legmagasabb pontjával is… de nem muszáj gyilkolnunk, elvégre küldetésről-küldetésre lépkedve összeszedhetünk kellő számú Lélekkövet is, amikkel megtisztíthatjuk királyunk elméjét.
A játékmenet tehát több opciót is rejt, társaktól és ellenfelektől függően sokféle irányba elvihetjük az Armello ravasz intrikáit és stratégiáját. Mintha a Trónok harca elevenedne meg egy állatos fantasy környezetben, ezzel még szórakoztatóbbá téve az összképet. A látvány fantasztikus és nagyon egyedi (kár, hogy a birodalom csak évszakok terén változik), a zenéért maga Lisa Gerrard felel (Dead Can Dance), a gameplay kiforrott és élvezetes, a negyven-hatvan perces meccsek pedig nem válnak unalmassá egy pillanatig sem. Kár, hogy teljesen véletlenszerűen történik minden (kártyák leosztása, ellenfelek viselkedése stb.), mert emiatt semmit sem lehet előre kiszámítani, de a műfaj tulajdonképpen ezt is legitimálja. Ajánlott darab kicsiknek és nagyoknak.
