Amnesia: A Machine for Pigs teszt

Az Amnesia: The Dark Descent volt az első olyan játék, ami pánikrohamot okozott nálam; üvöltve csapkodtam a billentyűzetet, csak hogy végre kiléphessek a menübe, és ne kelljen azt a fertelmes, visszataszító pofát bámulnom, ami minden figyelmeztetés nélkül tűnt fel a képernyőn. Imádom a horrorokat, mindegy, hogy filmről, játékról vagy könyvről van szó, de az Amnesia úgy kiakasztott, hogy csak lassú etapokban voltam képes végigjátszani. Erre most itt az A Machine for Pigs című folytatás; az első olyan játék, ami rosszullétet okozott...

Az ember, aki disznót fakasztott

A Frictional Games már többször bizonyította, hogy ért a félelemkeltéshez, az új Amnesia fejlesztését mégis a Dear Estherrel előrukkoló The Chinese Roomra bízták, amely csak hosszú késéssel tudta leszállítani a programot. Bár a bevezetőben folytatásként hivatkoztam a Machine for Pigsre, inkább afféle továbbgondolásról van szó, az Amnesia és a szívem csücske Penumbra által bemutatott elemek újrakeveréséről. Aki már találkozott az említett programokkal, tudja, hogy miről van szó: belső nézetes kaland-horrort kapunk, amiben a vásári ijesztgetést konstans rettegés és szűnni nem akaró szorongás helyettesíti. Nincsenek minden sarokból ránk rontó rémségek, sem harc, sőt, a Machine for Pigsben az első órában még csak ellenséggel sem találkozunk. Hogy akkor mégis mitől félünk? Nehéz megmondani. Talán az igazságtól, attól, hogy mit derítünk ki Oswald Mandus iparmágnás bőrébe bújva, aki London legnagyobb élelmezésipari üzemét irányítja a ködös 19. század utolsó évtizedeiben.

Hősünk a címnek megfelelően (amnézia, ugye) nem emlékszik rá, miként került hatalmas villájába egy csomó azték és egyiptomi kőtöredék, miért vannak a falakon emberevő disznókat ábrázoló festmények, vagy hol van a két kisfia. Jól esne részleteznem a történetet, mert annyira kiváló az egész, de nem teszem, ezzel ugyanis tönkretenném a Machine for Pigst. Ezt a játékot végig kell játszani, mondanivalóját pedig muszáj megemészteni. Főleg utóbbi fontos; a The Chinese Room forgatókönyve ugyanis a legjobb horror az idei évből, üzenete univerzálisan szól minden érző emberi lényhez. Az írás minősége első osztályú, Mandus eszmefuttatásai a Dear Esther irodalmi magasságokba törő összetettségével vetekednek, a program legnagyobb fegyvere pedig kétségkívül a szövegkönyv. A bevezetőben említett rosszullét oka sem egy véres jelenet vagy morbid teremtmény volt, hanem egy kósza fecni, amire ismeretlen kéz jegyezte fel a borzasztó kínhalál előtti utolsó másodperceket. Az Amnesia ilyen játék: pár szó vagy hang után máris a hideg futkos a hátadon, ha pedig elmerülsz benne, az őrület új dimenziói nyílnak meg előtted.

A disznófejű nagyúr

Amennyiben horrorélményként értékeljük az Amnesia: A Machine for Pigst, akkor az eredmény csillagos ötös. A játék példaértékű mestermű, amire a technika ördöge is cinkosmód kacsint. Ugyan a grafikusmotor három év alatt sokat kopott, és a textúrák sem az igaziak már, mint ahogy a speciális effektek vagy a helyszínek részletessége sem, a látvány mégis tökéletesen megfelel az elvárásoknak. Ez főleg annak köszönhető, hogy a történet egyetlen éjszakán játszódik Mandus gyárában, ami jórészt a föld alatt húzódik, és szinte teljesen sötét. Az árnyak libabőrös balettje nemcsak a falakon lejt álomszerű táncot, de az agyunkban is, a feldolgozóüzem fémes ízű helyszínei a magány és a szorongás tökéletes koktélját öntik a szívünkbe. Igen, biztosan vannak szebb játékok az Amnesiánál, betegesebb pályákat és termeket viszont aligha találhatunk, és akkor még nem is beszéltük a groteszk ellenfelekről, melyek ezúttal is sebezhetetlenek. A tálalás koronáját azonban egyértelműen a hangok és a filmes színvonalat karcoló zenék jelentik. Az effektek a háttérben lehetetlenné teszik, hogy csak egy pillanatra is elvonatkoztassunk a bennünk tomboló adrenalintól, a Jessica Curry komponálta szólamok pedig a csontunkig hatolnak – a Machine for Pigs esélyese lehet minden videojáték-zenés toplistának!

Disznóvágás

Tökéletes? Igen. De csak abban az esetben az, ha horrorszínházként tekint rá az ember. Játékként nézve azonban akaratlanul eszünkbe jut a nem túl hízelgő „butulás” szó, ugyanis a Machine for Pigs már nem nevezhető igazi kalandjátéknak. A The Dark Descent a logikai feladványok, az állandó lámpaolaj-keresgélés, és persze Daniel ép elméjének megőrzése miatt kifejezetten nehéz programnak számított, de pont ezen tulajdonságai miatt előfordult, hogy a rettegést felváltotta az elakadás által kiváltott frusztráció. Talán ezért döntött úgy a The Chinese Room, hogy ifjonc hízójuk egy könnyed, agytekervények nélkül is befejezhető program lesz. Természetesen itt is találkozunk feladványokkal és ellenfelekkel, de előbbiekkel gyakran egy kétéves is boldogulna, utóbbiak pedig nem olyan gyorsak és szemfülesek, mint hajdanán. Sőt, Mandust sem olyan fából faragták, hogy telerakja a gatyáját egy hullákból és disznókból összefércelt szörnyszülött láttán, így nem kell többé gyógyszereket vagy alkoholt nyakalnunk azért, hogy tompítsuk érzékeinket.

Már a lámpásunk sem igényel karbantartás, örökké világít, és csak akkor remeg meg a fénye, ha ellenfél kerül a közelünkbe. Ezt az egyszerűséget hivatott ellensúlyozni, hogy a program semmit sem köt az orrunkra; nincsenek kipipálódó feladatok, tárgylista vagy szájbarágós magyarázat. Mandus naplója persze szolgál támpontokkal, de sokkal hatásosabb tanács, hogy minden kapcsolót, csapot, nyusziszobrot aktiváljatok, csavarjatok meg és nyomjatok le, mert ezek jelentik a biztos továbbjutást. Így van, az összeset, a The Dark Descent felcserélhető sorrendisége a múlté. Gondolom, a kalandjátékok rajongói most csalódottak, fontos azonban észrevenni, hogy a Machine for Pigs elsősorban a lélekbe maró, lovecrafti libabőrről szól, és a folyamatos félelem élményét ez a fajta gördülékenység jobban kiszolgálja, mint a szürkeállományunkat tornáztató feladatok. Éppen ezért azt is nehéz megmondani, hogy a Frictional által fejlesztett első résznél jobb-e ez a felvonás. Mint játék, interaktív szórakoztató program, a Dark Descent inkább tölti be funkcióját, de tartalmát, minőségét tekintve a Machine for Pigs érettebb, átgondoltabb termék benyomását kelti.

Szeretem a disznótorost

Lehetne siránkozni a kalandjátékos elemek kizsigerelésén, de szerintem felesleges, ha egyszer a Machine for Pigs így is kiválóan működik. Egyedül az sajnálatos, hogy a kaland mindössze öt órán át tart, újra nekifutni pedig nincs értelme, mert a nagy előddel ellentétben itt nincs lehetőségünk döntéseket hozni, ergo a befejezés mindig változatlan marad. Nem kapunk új, nehezített játékmódot, kioldható extrákat, vagy bármit, ami miatt újra elővennénk az Amnesiát, sőt, a steames változat ahcievementek és kártyák nélkül került fel a Valve áruházába. Kárpótolhat minket ugyanakkor az alacsony ár: életünk végéig tartó inkontinenciánk és rémálmaink csupán 16 eurót kóstálnak, ami egyáltalán nem sok – jó összehasonlítási alap a pár oldallal arrébb tesztelt Outlast, ami 19 euróba kerül. Ráadásul a The Chinese Room játéka teljes magyar feliratot kapott, ami a 19. századi, irodalmi szintű angol nyelv miatt bizony még a cikk írójának is jól jött. A magam részéről új királyt avatok a kedvenc horrorjaimat tartalmazó listámon, a téma kedvelőinek pedig teljes szívből ajánlom a Machine for Pigst – csak ne felejtsetek el pelenkát venni az installálás előtt, mert ennél a programnál bizony becsúszhatnak kellemetlen balesetek. „Jövök már drága fiaim! Jövök, s be fogom kapcsolni!”