Ehhez természetesen újszerű játékmenet is társul, hisz három főszereplővel már nem olyan egyszerű GTA-t játszani. A Rockstarnál egy Google Earthhöz hasonló rendszert agyaltak ki, melynek segítségével bármikor kizoomolhatunk Los Santos napsütötte vidéke fölé, hogy válthassunk a karakterek között. Ha meguntuk a nagyszájú Franklint és inkább Mike-kal vinnénk suliba a gyerekeket, megtehetjük, s addig a többi szereplőt a mesterséges intelligencia irányítja.
Persze ez nem jelenti azt, hogy az ötödik rész nem klasszikus GTA: elköthetünk járműveket, legyen az repülő vagy motorcsónak, rosszalkodhatunk a rakétavetővel és küldetéseket oldhatunk meg, melyek többsége a San Andreas őrült misszióit idézi. A GTA 5 ráadásul kidolgozott, bandarendszeren alapuló többjátékos móddal is fel van szerelve, a város és külterületei mérete pedig akkora, mint teljes San Andreas állam volt a PS2-re fejlesztett GTA: San Andreasban.
A GTA 5 látványvilágáért a GTA 4-hez kifejlesztett RAGE motor felelős, ám olyan minőségben tárja elénk Los Santost és környékét az öregecske konzolokon, hogy az valami észvesztő: minden gyönyörű, részletes, kidolgozott, életszerű... A GTA 5 játékmenet és technikai kiforrottsága terén is egy megvalósult álom.
Van itt reptér,minden ami kell.
talán nyáron?
de valóban nem lenne rossz egy GTA VC remake sem... viszont nem támogatom nagyon ezt a tokyot : (
az SA jó-jó,de a Vice Cityt nem hozza be,hiába több a lehetőség
Viccet félretéve én is örülnék Londonnak, meg ha pár dolog visszajönne a San Andreas játékmenetéből.
Persze a legjobb helyszín Budapest lenne
anyit illet volna hogy BAKK vagy pl.: Hamarosan megerkezik a GTA uj resze vagy vmi ilyesmit.
London az király hely... Jó hogyha valós helyszínen játszódik