• A Weird West egy rejtélyes projekt, melyet még tavaly jelentettek be
  • És az első Dishonored egyik rendezője, Raphael Colantonio dolgozik rajta
  • Aki szerint ez lesz eddigi pályafutása legnagyobb játéka

A Weird West egyike azoknak a játékoknak, melyet az ember egyszerűen nem tud hová tenni. A projektet még a tavalyi The Game Awards keretein belül jelentették be méghozzá egy igencsak fura trailer segítségével, azóta viszont igencsak nagy a csönd körülötte. Annyi lehet róla tudni, hogy egy akció-RPG-t kapunk majd, melyben nagy hangsúly kerül a döntéseinkre, de ezen túl még igencsak titokzatosak a fejlesztők.

Ez a titokzatosság nemrég azonban kicsit megszűnt, ugyanis a Weird West mögött álló WolfEye Studios feje, Raphael Colantonio, egy interjún belül beszélt egy kicsit az új projektjéről is. Szerinte az, hogy kis csapattal készítik a Weird Westet, nem befolyásolja a játék méretét, mely nagyobb lesz, mint az eddigi összes játéka (Colantonio többek közt a Dishonored rendezőjeként is dolgozott anno), egyben pedig gyönyörű is a maga sajátos módján.

Ti várjátok már a Weird West megjelenését?

tga-2019-weird-west-trailer.jpg