Amikor az 1990-es évek közepén elkezdtem gyűjteni a PC Gurut, az egyik első számban pont az akkori E3-ról volt szó. Tizenegynéhány éves, gamerőrült fejemet azonnal elcsavarta a gondolat, hogy valahol egy távoli városban van egy olyan rendezvény, ahol semmi más nincsen, csak videojátékok. Akkor nem gondoltam, hogy majdnem két évtizeddel később, ha nem is az E3-ra, de egy hasonló kaliberű rendezvényre a PC Guru színeiben jutok el.

Az élmény leírhatatlan, ez olyasmi, amit, ha tud, minden játékosnak meg kell tapasztalnia egyszer. Maga a gamer Kánaán, ahol rengeteg látnivaló, kipróbálnivaló, lootolnivaló várja az érdeklődőket. Ha csak egy keveset is, de megpróbálok most átadni ebből az élményből nektek e több részes élménybeszámolón át.

VR-ba öltözve

Kezdjük ezzel, mert jómagam nem csak a Gamescomon fordultam meg először, de a virtuális valósághoz is most volt először szerencsém. Tudni kell rólam, hogy minden új technológia ellen ágálok, amíg nem kapok egyet valahonnan és bele nem szeretek. Így lett e-könyv olvasóm, okostelefonom, és még sok más kütyüm. Pont eme affinitás miatt kerültem a VR-t, na meg azért, mert a szemem sem éppen az igazi – nincs mélységlátásom, ráadásul nem is használom a két szemem egyszerre. Ez például a 3D-s filmeket nehezen fogyaszthatóvá teszi, mert szinkronban kell tartanom a szempáromat.

Mindezek miatt nem próbáltam ki a VR-t, de most, a Gamescomon már megkerülni sem tudtam volna, hiszen már az első napon jelenésem volt a Bethesda standján. Igen, a VR-szűzességemet egy édeshármasban, a Fallout 4-gyel és a Doommal vesztettem el (ezek HTC Vive-on futottak). Aztán jól megcsaltam őket az Oculuston üzemelő Alice VR-ral.

Fallout 4 VR

A Fallout 4-gyel kezdődött a prezentáció. A headset felszerelése és némi technikai szünet után (állandóan a földben jelentem meg) a Red Rocketb parkolóban találtam magamat (ez ugyanaz a parkoló, amibe a rendes játék elején is belefuthattok), ahol először elmagyarázták, melyik kontrollerrel mit lehet művelni (bal kéz Pip-Boy, jobb kéz fegyver), hogyan lehet mozogni, aztán elindult a tömegpusztítás, jöttek az agresszív fosztogatók, a megvadult ghoulok, végül a Deathclawok.

Az élmény itt még nem ütött nagyot. Szép-szép, hogy az ember ott van a játéktéren, de kicsit kiábrándító volt a teleportálós mozgás – gombnyomással megcélzod a pontot, ahová menni akarsz, aztán hopp, odaugrasz –, néha a kontroller és a tárgyak közti távolságot sem érzékelte megfelelően a program, az meg külön mókás volt, hogy a Deathclawok állandóan a vállamra ültek. Ettől függetlenül a Fallout 4 világa lenyűgöző a virtuális valóságban, csak sajnos nem lehetett nagyobb sétát tenni, mert a demo mindössze erre a kicsiny területre korlátozódott.

Az viszont ütős volt, hogy a Pip-Boy ott „lógott” a kezemen, eleddig nem is érzékeltem igazán, mekkora dög az. Kár, hogy nem hagytak igazán szórakozni vele, inkább az akcióra helyezték a bemutatón a hangsúlyt.

Ugyanígy érdekes volt az arányokat észlelni a különféle fegyverek tekintetében. Normál játéknál az ember tudja, hogy ezek nagy ágyúk, de amikor térben ott van a válladon egy rakétavető, na, akkor már tényleg tudod, hogy mekkora.

Doom VR

A virtuális valóság a Doomba lépve vágott pofán. Eleve szebb a grafika, ráadásul itt kicsit többet is lehetett ügyködni. Először egy kis szobában találtam magamat, ahol holografikus szörnykiállítás fogadott. Minden szögből megnézhettem a szörnyik kicsinyített mását, „megfoghattam”, megforgathattam őket. Igazán lenyűgöző volt.

Az irányítás itt is az ugrálós/teleportálós üzemmódban működött, ami itt sem igazán tetszett, bár később rájöttem, miért jobb ez a megoldás, legalábbis számomra. De erről majd, ha odaértünk. Szóval, jött a második pálya, egy klafa kis folyosórendszer, ahol hamar elsajátítottam a lövöldözés csínját-bínját, aztán elszabadult a pokol, ömleni kezdtek a zombik és a Revenantok. Mint a cowboy a vadnyugaton, úgy lövöldöztem a pisztollyal, majd rájőve, hogy fegyvert is válthatok, a géppisztollyal, míg másik kezemmel a gránátjaimat szórtam el.

Furcsa, de meglepetésként ért, hogy a gránátok elhajításának eredményessége nagyban függ attól, hogy a valóságban mennyire lendítem meg a kezem. Mivel sosem voltam túl erős kislabda-hajításban, az első gránátot sikeresen a lábam elé hajítottam. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a demóban nem lehetett elhalálozni – pech a démonokra nézve –, de apokaliptikus élmény volt egy robbanás kellős közepén állni.

Amint lerendeztem a démonhordát, újabb transzportálás következett, ezúttal a Mars felszínére. Sajnos nézelődni se időm, sem lehetőségem nem volt, ugyanis egy hegyekkel körülvett területre kerültem, ahol az emberméretű monszták után beköszönt néhány Hell Knight.

Nos, itt is érvényesült, ami a Fallout 4 VR-nál: nem tudod, igazán mekkorák ezek a dögök, amíg ott nem áll előtted egy és a nyakad beleroppan, ahogy megpróbálsz felnézni rá. Fantasztikus élmény, pedig nem a Hell Knightok voltak a legnagyobb dögök a demóban.

Ugyanis ezután „átvittek” egy újabb szörnykiállításra, ahol már életnagyságban csodálhattam meg a Doom szörnyfelhozatalát. Hát, na, az érzés, amikor körbe vagy véve ezekkel az óriási rémpofákkal, az életre szól. Pláne, amikor jött a meglepetésvendég, mert biza volt még egy köröm, a nagy, NAGY finálé: a Spider Mastermind.

Amíg eme toronyház magas szörnyeteg lábai között ugráltam, és a pisztolytól a rakétavetőig mindennel megszórtam, azon gondolkodtam, hogy a VR ilyen játékokkal nyerheti majd meg magának a közönséget. A Doom erre született, tényleg hatalmas élményt nyújt, ahogy a pokol lakóival hadakozik az ember, és ténylegesen ott áll a szörnyek sűrűjében.

Alice VR

Az Alice-hoz az első nap végén volt szerencsém, és ekkor már hullafáradt voltam, ennek ellenére megpróbáltam lelkesedést mutatni a téma iránt. A Carbon Studio játéka tulajdonképpen egy sci-fi környezetben játszódó „sétaszimulátor”. Hősünk lezuhant egy bolygón, ahol az élet valamiért eltűnt. Elhagyatott városok állnak mindenfelé, csontvázak hevernek a sarkokban, mindent sivatag borít. A mi feladatunk egyrészt, kideríteni, miért haltak meg az emberek a bolygón, másrészt üzemanyagot kell gyűjtenünk lerobbant hajónkhoz.

A bolygó felfedezése közben mindenféle fejtörőkbe futhatunk, amelyek egy része az Alice Csodországban című műből van, néhány része meg más produkciókból, például a gravitációt megcáfoló utak a falakon gyanúsan hasonlítottak az eredeti Prey hasonszőrű megoldásához.

Az Alice és a Doom/Fallout páros között két szignifikáns különbség volt. Az első, hogy míg a Bethesda bezárt egy szűk térre, addig a Carbon hagyta, hogy szabadon, a szabadban lófráljak. Nem volt alkalmam sokat játszani vele, de így is hatalmas területeket lehet bejárni. Nagy nyílt terepeken száguldoztam a kis buggy-val, óriási városok folyosóin grasszáltam. A nyílt tér pedig szemkápráztató grafikával lett felépítve, aminek hála az Alice sokkal nagyobb élmény volt vizuális szempontból, mint a Doom vagy a Fallout 4.

A másik lényeges különbség, hogy itt nem a teleportálós módszerrel lehetett közlekedni, hanem a hagyományos módon, kontrollerrel (ebben a játékban nem lesznek fegyverek, békés, fejtörős programnak ígérik a készítők). Vagyis karakterünk szimplán sétált. Ami sajnos nekem kellemetlen érzéssel párosult: már az első pár másodpercnyi séta után kitört rajtam a tengeri betegség, és alig tíz-tizenöt perc után annyira szédültem, hogy kénytelen voltam felhagyni a játékkal.

Pedig az Alice sem rest kihasználni a virtuális valóságban rejlő lehetőségeket. A játék során volt lehetőségem összemenni illetve megnőni, ami igencsak érdekes élménynek bizonyult, mint ahogy az is, amikor a gravitációs padlóra lépve megváltozott a fent és a lent, a fal lett a padló és a mennyezet – ez utóbbi már bőven sok volt megkevert fejemnek, itt hagytam abba, pedig itt kezdett igazán érdekes lenni a dolog.

Ami biztos, hogy az Alice remek VR-játék lesz, szintén egy olyan program, ami megnyerheti magának a közönséget ezen a vonalon. Fejtörőit úgy alakították ki, hogy ahhoz 3D-ben kelljen gondolkodnunk, ráadásul ebben még járművek is vannak – egyelőre csak egy buggy, de kérdésemre a vezető dizájner azért elárulta, hogy talán egy DLC keretében repülő masinák is belekerülnek a programba. Amit nagyon remélek, mert az még inkább megdobná az Alice VR-t.