Először 2016 körül került szóba egy új Robotzsaru-film, amelyet az eredeti, 1987-ben bemutatott klasszikus forgatókönyvírója vett volna kezelésbe, méghozzá a Robotzsaru 2-höz készített eredeti szkript alapján. A rendezésre Neil Blomkampot sikerült megnyerni, azonban a direktor rövid idő után dobbantott, és végül a projekt is kútba esett. Időközben az Amazon felvásárolta az MGM-et, majd bejelentették, hogy feltámasztják a stúdió birtokában lévő franchise-okat, mint például a Csillagkaput és a Robotzsarut. Utóbbi tévésorozat formájában tér vissza, ám a fejlesztés egyelőre még korai szakaszban van, viszont most kiderült, hogy a showrunner Peter Ocko lesz, aki a Parker Lewis írócsapatában kezdte a pályafutását, majd dolgozott a The Office-on, A hátrahagyottakon, valamint a Sherlock és Watsonon is.

james-wan.jpg

A széria executive produceri feladatait a modern horror egyik legfontosabb alakja, James Wan fogja ellátni, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Fűrész, a Démonok között, a Halálos iramban 7 és az Aquaman. A konkrét koncepcióról, a történetről, valamint arról, hogy ki fogja játszani a bádogrendőrt, egyelőre még nincs információ.

A képek forrása: Slashfilm, Variety