Az előző részekben két amerikai és egy dán rendezőről és munkásságáról írtam. Most haladjunk egy kicsit kelet felé. Japán is ontja magából az élőszereplős filmeket, mégis valahogy a rajzfilmjeik, az animék sokkal inkább elterjedtebbek és népszerűbbek a világban. Nem véletlenül, egy rendkívül egyedi műfaj ez, amiben végtelen lehetőségek vannak. A zsáner legismertebb művésze, nyilván Mijazaki Hajao (idén tervezem bepótolgatni a még nem látott filmjeit), de én most egy másik ászról írnék, Kon Szatosiról.

Kon Szatosi 1963 október 12-én született és nagyon hamar előjöttek, a művészet iránti érdeklődései. A Muszasinoi Művészeti Egyetemen tanult és gyakorlatilag mindenféle beosztásban dolgozott élete során. Rajzoló, író és rendező is volt. Nem csak animéken, hanem mangákon is dolgozott. Kon egyik jellegzetessége, hogy vonzódik az alternatív és párhuzamos dimenziókhoz. Gyakorlatilag az összes saját alkotásában megtalálható ez az elem. A filmjeinél erre jobban kitérek majd. 95-ig íróként és rajzolóként dolgozott, különböző filmeken és sorozatokon, majd a Memories után elkezdhette első rendezését, a Perfect Blue-t. Innentől gyakorlatilag csak felfelé ívelt a pályája, az anime stílus megkerülhetetlen alakja lett és talán elfogultan hangzik majd, de Kon csak zseniális filmeket készített rendezőként és egy mini sorozatot a Paranoia Agent-öt ( kivételesen erre is kitérek majd). Négy filmmel és egy mini sorozattal, gyakorlatilag egy teljesen új levegőt engedett be az anime világba és fájdalmas belegondolni, hogy mit csinálhatott volna még a műfajjal, ha nem következik be a tragédia.

Nem véletlenül van ilyen kevés alkotása, ennek a fantasztikus művésznek. 2010 májusában hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála és fél évet jósoltak neki orvosai. Ezután elvonult a világtól és nem is mutatkozott többet nyilvánosan, annyira rohamosan kezdett romlani az állapota. 2010, augusztus 24-én pedig eltávozott az élők sorából. Halála váratlan volt és teljes csapás nem csak a szeretteinek, hanem a rajongóinak és filmművészetnek is. Ráadásul 2010-ben már dolgoztak új filmjén, a Dreaming Machine előkészítésén, állítólag a forgatókönyv is szinte teljesen kész volt. Ezután az évek során eléggé ellentmondásos infók kerültek napvilágra. Egyszer kijelentették, hogy túl sok pénz lenne megcsinálni, máskor azt mondták, hogy nincs olyan anime rendező aki méltóan tudná megrendezni Kon ötletét (Mijazaki és Hoszoda szerintem pont megtudná, de mindegy). De olyan hír is napvilágot látott, hogy még mindig keresik a megfelelő rendezőt. Szóval fene tudja mi lehet. Én a magam részéről azt mondanám, engedjük el a Dreaming Machine-t, tett már le eleget az asztalra Kon Szatosi, nincs szüksége rá, hogy ilyen módon kerüljön újra előtérbe.

És akkor jöjjenek a filmjei röviden:

1997 - Perfect Blue (Pafekuto buru)


Kon első rendezése egy pszichológiai thriller. Egy Mima nevű fiatal lány, egy háromfős együttes frontembere. A csapat szekere nagyon megy, mindenki imádja őket. Mima mégis úgy dönt, hogy kilép, mert úgy érzi, hogy az ének pályán már mindent elért, amit elérhetett és szeretne továbblépni. Ezt a rajongói és a menedzsere is ellenzi, mégis nekivág, hogy filmsztár legyen. Kezdetben csak apró szerepeket kap egy sorozatban, majd a karakterét egyre jobban bevonják a sztoriba és ekkor kezdődnek a gondok. Miután kilép a csapatból, állandóan szembe kerül egy nagyon furcsa taggal, aki mindig figyeli őt. Az interneten pedig talál egy blogot ami róla szól. Ezzel nem is lenne semmi baj, de az oldal az ő mindennapjait írja le olyan részletességgel, amiket csak a lány ismerhet. Illetve a sorozaton dolgozó emberek, szépen lassan elkezdenek hullani, elég kegyetlen módon.

A film gyakorlatilag arról szól, hogy egy ember hogy tud meghasonulni önmagával. Mima a filmben a karrierje miatt teljesen szétesik lelkileg. A megfelelési kényszer magának, a rajongóknak, a menedzserének, az őrületbe kergetik a lányt. A munkája miatt egyszerűen összeroppan a művész. Láthattunk már ilyet pár éve Darren Aronofsky Fekete hattyú című filmjében. Nagyon hasonló a két film. Nem véletlen, Aronofsky meg is mondta egy interjúban, hogy nagy hatással volt rá a Perfect Blue. Nem csak a Fekete hattyúba emelt át dolgokat, hanem a Rekviem egy álomért című filmjében egy konkrét jelenetet lemásolt. Amikor Jennifer Connelly a kádban ordít megvan?

A film félelmetes hitelességgel járja körül az őrületet, hogy hogy nézhet ki az, amikor fokozatosan elveszíted a kapaszkodódat a világgal. A filmet nézve egy idő után, már nem lehet tudni, hogy mi a valóság, mi a képzelgés és mikor van egy filmforgatási jelenet. Félelmetesen jól játszik a rendező a különböző valóságok összemosásával. Az egyik legnagyobb erőssége egyébként Kon Szatosinak. Minden egyes jelenet annyira feszült, és gyomorgörcsöt okozó, hogy szinte elviselhetetlen. Ezek mellé még rendkívül brutális is a film. Annyira undorítóan véresen halnak meg egyes szereplők, hogy az döbbenet. Nem a japános túlzással operál a film, hanem tényleg hihetően durva az egész. Ez a másik erőssége Kon filmjeinek. Hogy a legtöbb animére jellemző szélsőséges állatkodásoknak szinte nyoma sincsen. Ezért például anime gyűlölők is tudnának vele mit kezdeni... Ha nem olyan elvont és mind fuck lenne. A legjobb filmes hasonlat amit tudnék hozni, az a Mulholland Drive. A különbség annyi, hogy ennek a filmnek van értelme. Nem vezet be a zavarosba és hagy ott egy óra után, hogy kiröhögjön, mint ahogyan teszi azt Lynch agyvihara. Ez a sztori tényleg szól is valamiről, nem csak fura akar lenni. A furasága a történetet szolgálja, egy eszköz és tökéletesen használja a rendező.

Fojtogató az atmoszférája, eszméletlen jó a zenéje. Nagyon sokat ad hozzá a nyomasztó hangulathoz a zene. A rajzok is szépek és szerintem sohasem láttam még ennyire gyönyörűen megrajzolt, meztelen női testet. Anatómiailag, tényleg így néz ki egy normális nő. Nincs darázs derék, meg tejcsárda. Úgy néz ki, ahogy kell! Ez is erősíti Kon animékhez való hozzáállását. Tényleg nem a szokásos recepteket használja, még grafikailag sem. A gyilkos kilétét bár sejtetik, tuti, hogy nem arra fog végül kifutni a sztori, mint amire számítana az ember. Nagyon jó fordulatok vannak benne. Az egyetlen problémám a filmmel az volt, hogy néha már túl nyomasztó és könnyen el lehet veszni a sztoriban. Értem én, hogy ez direkt, meg koncepció, de néha már kényelmetlen volt, hogy fingom nincs mi történik. És maga a lezárás is kicsit hirtelen jön és a film végkicsengése is talán túl színes, a korábbi komorsághoz képest. De tényleg csak ennyi! Fantasztikus darab a Perfect Blue!



2001 - Millennium Actress (Sennen joyû)


Kon második filmjére négy évet kellett várni, de megérte. A Millennium Actress egy idős színésznő életét mutatja be, akihez betoppan egy riporter. A fickó nagy rajongója a hölgynek és évekkel ezelőtt egy filmen együtt is dolgoztak, a riporter egy háttérmunkás volt akkoriban. Genya (nem röhög, így hívják a fickót) emlékszik, hogy a forgatáson nagy port kavart, hogy a művésznő elhagyott egy kulcsot, amit ő később megtalált és most szeretné neki visszaadni. Csijoko kisasszony mikor megkapja a kulcsot, elkezdi mesélni az életét.

Kon mester ezzel a filmjével, pályája legérzelemdúsabb és legmeghatóbb alkotását tette le az asztalra. Csijoko még gyerekként találkozott, valahol a második világháború idején egy sebesült férfival, aki másnapra eltűnt és a film arról szól, hogy őt kereste, szinte egész életében. A lány igazából a színészkedést, csak az utazás miatt kezdte el, hogy minél több helyre eljuthasson és megtalálja a férfit. Az egész film egy visszaemlékezés, ahol Kon, szintén több világot használ fel, hogy elmesélhesse sztoriját. A Millennium Actressben, a színésznő élete egybefolyt a forgatott filmjeivel. Így amikor mesél, sok jelenet úgy van bemutatva hogy az a film szolgál a keretként a kutatásnak, amit éppen akkor forgatott. Hol történelmi, hol fantasy köntöst látunk, de mindig a rejtélyes figurát próbálja megtalálni. A filmjelenetein keresztül ismerjük meg őt is és az élete nehézségeit is. Az életét megkeserítő, féltékeny, idősebb színésznő, mindig valamilyen gonosz szerepben van például.

A film audiovizuálisan kifogástalan! Fantasztikusan néz ki, szépek a rajzok, a színek. A vágás tökéletes, ahogy egyik filmes díszletből egyszer csak egy tök másikba kerülünk, lélegzetelállító. A zenéje is nagyon jó! Szélsőséges anime kilengések továbbra sincsenek. Talán a riporter és az operatőr viselkedése túl japános itt-ott, de szerintem ez nem zavaró. Ami még esetleg feltűnhet az embernek, hogy Kon mennyire jó női főhősöket tud írni. Már a Perfect Blueban is remek volt a főszereplő csaj, de ez ugyanígy igaz Csijokora is. Szerény, talpra esett, tudja mit akar, kicsit naiv de nem egy törtető alak. Kifogástalanul van megírva a jellemváltozása! Láttuk hogyan válik felnőtté és minden a helyén van. Elhiszed, hogy ebből a lányból ez az öreg nő lesz.

Ami nem tetszett a filmben, hogy helyenként leül. Kicsit unalmas lesz itt-ott és engem picit frusztrált, hogy a főszereplő ennyire ragaszkodik egy emberhez, akivel csak egyszer találkozott és még évekkel később sem akarja elfogadni a nyilvánvalót. Miért szenteli az életét egy embernek? Nekem ez nem igazán volt tiszta. Próbálják magyarázni, de én nem ettem meg. Lehet nőnek kellene lennem hozzá. Az emberek számára viszont nyilvánvalóvá vált, hogy Kon Szatosi első filmje nem véletlenül sikerült olyanra amilyen. A második alkotása is hozta ugyanazt a magas szintet és nagyon úgy tűnt, hogy egy új anime zseni került a porondra. A filmjei közül ez az egyetlen, amilyen semmilyen formában nem jelent meg Magyarországon. Szóval ha megszeretné nézni valaki és érteni is akarja a japán szövegeket... Hát bűnöznie kell. De megéri!



2003 - Tokiói keresztapák (Tokyo Goddofazazu)


Két évvel a Millennium Actress után Kon elkészítette a legemberibb és legföldhözragdtabb filmjét, a Tokiói keresztapákat. A sztori három hajléktalanról szól, az egyikük egy fiatal lány, aki elszökött otthonról, a másik egy középkorú alkoholista, a harmadik pedig egy transzvesztita. Ők hárman együtt csöveznek karácsonykor és szeméttúrás közben találnak egy csecsemőt a kukában, akit megpróbálnak visszavinni a szüleinek. Ja, hát nem éppen szépen indít a film.

A film gyakorlatilag egy példabeszéd, hogy legyünk rendesek egymással, hogy fontos a szeretet, az összetartás. Ez elsülhetett volna a lehető legundorítóbb és hatásvadász módon, de szerencsére nem így lett. A mester valami hihetetlen őszinteséggel tudja előadni gondolatait ezekkel a témákkal kapcsolatban. Egyszer sem tűnik nyálasnak, vagy kioktatónak. Egyszerűen csak működik. Nem tudom, hogy hogyan csinálta meg, de összejött. Nagy bravúr ez!

A Tokiói keresztapák nagyon érzelmes, megindító, érzékenyebbek szerintem el is pityereghetnek rajta itt-ott. Viszont emellé még borzasztóan vicces is. A három főszereplőnek olyan dumái vannak és olyan helyzetekbe kerülnek, hogy dőlni lehet sokszor a röhögéstől. Ebből következik az is, hogy mindhárom karakter fantasztikusan van megírva. Igazi egyéniség mind. A legnagyobb Hana, a transzi! Eszméletlen jól kivan találva.

Ebben a filmben nincsenek látomások, vagy elvont dolgok, viszont az alternatív világok így is jelen vannak. Mégpedig a karaktereken keresztül. Mindhárom figura kitalált magának egy alternatív életet. Tintás azt hazudja a többieknek, hogy profi bicikliversenyző volt. Mijuki azt, hogy nincs otthona, Hana meg... Kell ezt részleteznem? Egy fickó aki nőnek öltözik.

A Tokiói keresztapák gyönyörűen néz ki. A szokásos minőség a mestertől és a stábjától. Zeneileg is természetesen ott van a szeren. És ami miatt nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, hogy ez a film Konhoz képest nagyon is animés. Nincsenek benne persze robotok, meg szörnyek, meg várospusztítás. De a figurák nagyon szélsőségesen japánok tudnak lenni. Viselkedésileg. Hallottam, hogy sokaknak ez nem tetszett a filmben, engem egyáltalán nem zavart. Bár én azért nézek animéket amikor csak tudok. Edzett vagyok mondhatni. Nekem inkább a fináléval volt bajom. Az utolsó 15 perc nagyon felpörög, aztán elég hirtelen van vége. Persze kerek a sztori, meg nagyon jó, de valahogy meglepődtem, hogy már vége is.



2004 - Paranoia Agent (Môsô dairinin)


Általában nem szoktam az ilyen rendezős témáknál kitérni a sorozatokra és tv-s munkákra. Most kivételt teszek, egyrészt, mert Kon életműve eléggé rövid, másrészt pedig szervesen hozzátartozik a filmes pályájához is. A Paranoia Agent-nek nincs igazán főszereplője. Egy társadalmi kórképet mutat be. Főleg a japán társadalmat érintő problémákkal foglalkozik. Munkamánia, túlhajszoltság, megfelelési kényszer, kukkolás, pedofília. A sorozat minden fontos állomást érint. Mégis hogy? Mindjárt mondom.

Szóval van a sorozatnak egy rakás szereplője akik ilyen-olyan problémák miatt rettenetesen feszültek és napokra vannak attól, hogy idegösszeomlást kapjanak. Az összes ilyen embert elkezdi levadászni egy furcsa entitás. Egy fiatal gyereknek kinéző valami, ami görkorin jár és egy furcsa baseball ütő van nála. Nem öli meg az "áldozatait" csupán egyszer jól fejbe veri őket, aztán otthagyja őket az utcán. A megtámadott emberek ezután mind felszabadultak lesznek, megkönnyebbültek.

Kon ezzel a sorozattal egy igen nagy fába vágta a fejszéjét. Társadalmi problémákra ilyen jól rávilágítani nem kis teljesítmény. A rendező szerintem legkomplexebb alkotása, legfurcsább és számomra a legkevésbé jó is. Senki ne húzza elő a kardokat, tetszett a Paranoia Agent, de egyszerűen nem éreztem magaménak a sztorikat. Voltak érdekes és kevésbé érdekes témák, amiket érintett a sorozat. Számomra nem voltak egységes színvonalúak a részek. Sokat kifejezetten untam, a végefelé pedig, szégyen nem szégyen, de eléggé elvesztettem a fonalat. Túl elvont lett számomra. Az sem igazán tetszett, hogy nincs igazi főszereplője a sorozatnak. Mire megismernénk egy figurát, már hozzák is a következő "áldozatot". Nem tudtam kihez kötődni. Az ügyek meg ugye sokszor nem kötöttek engem le.

Évekkel ezelőtt láttam, eléggé megkoptak az emlékeim, valamikor újra kell majd néznem. Arra emlékszem, hogy tetszett a sorozat, de nem voltam elájulva tőle, a fentebb említett dolgok miatt. Ami viszont beleégett a fejembe, az a sorozat introja. Tökéletes! Csak ennyit mondok. Az audiovizualitásba nem mennék bele. A szokásos Kon minőség.



2006 - Paprika (Papurika)


Kíváncsi vagyok, ha a rendező tudta volna, hogy ez lesz az utolsó alkotása, akkor is ilyen lett volna-e. A Paprika a rendező legszínesebb, legmozgalmasabb és legszürreálisabb filmje és szerintem a legjobb is. Nekem ez a kedvenc animém btw. A film sztorija meglehetősen soványka, egyszerű, de amit kihoztak belőle, az elképesztő! Egy vállalat feltalál egy szerkezetet, aminek segítségével be lehet menni az emberek álmába és ott segíteni nekik az elfojtott problémáik okát kideríteni. Az álomterapeuta egy lány, akit Paprikának hívnak. Tudatalatti utazások, furcsa kalandok, amikbe bekavarnak a múlt tragikus eseményeinek emlékei. Nem ismerős ez valahonnan? Nem volt egy hasonló és szintén zseniális álomjárós film kb. 7 éve? De, méghozzá Eredet címen. Nem véletlen. A rendező Christopher Nolan elmondta, hogy már évek óta tervezgette az Eredetet, de a Paprika később nagy hatással volt rá és sok dolga inspirálta. Például ő is átvett egy jelenetet, Arronofskyhoz hasonlóan. Megvan az Eredetben, mikor Ellen Page áll az út közepén és aztán a "levegőt" tükörként széttöri, hogy máshová jusson? Itt is van ilyen.

De vissza a sztorira. Szóval ellopnak néhány DC Minit (így hívják az álomjáró eszközt), és elkezdenek a segítségével embereket ölni, az álomvilágon belül. Az álomterápiával foglalkozó tudós, Dr. Acukó Csiba (az ő álombéli alteregója Paprika) és egy nyomozó, akit ő kezel, elkezdenek nyomozni, hogy ki lopta el az eszközöket és szép lassan összemosódik az álom és a valóság.

A történet tényleg botegyszerű, viszont ahogyan bemutatja az álmokat, ahogy használják őket, az lenyűgöző. Kreatív, ötletes, szürreális, elborult és veszettül hangulatos! A szereplők fantasztikusak, Csiba doktor is rendkívül jól megírt figura. Határozott, okos de az álombéli megfelelője a film igazi sztárja, Paprika. Talpra esett, vicces, bájos. Nem lehet betelni a figurával, sem a film hangulatával és az elképesztő látvánnyal! Kimerem jelenteni, hogy ilyen jól kinéző animét még nem láttam! Minden mozog, minden színes, fantasztikusan van vágva. A zenék fülbemászóak és mintha lenne valamiféle hipnotikus hatása. Mindezt párosítva az egyébként is elképesztő álomszerű látvánnyal... Lehengerlő a film összhatása! Imádtam minden egyes percét! Nem mondok róla többet, ezt látni kell!




Tetszési index:

1. Paprika 10/10
2. Perfect Blue 9/10
3. Tokiói keresztapák 9/10
4. Millennium Actress 9/10
5. Paranoia Agent 7/10