Poker Night 2 teszt

Ritkán kerül a piacra pókeres videojáték annak ellenére, hogy maga a kártyajáték egyre népszerűbb a nagyvilágban. Ennek persze érthető oka van: meglehetősen statikus dologról van szó, nem sok látványelemet lehet bedobni – nem csoda, hogy a boldog békeidőkben leginkább vetkőzős pókerek jelentek meg, manapság pedig az online versengések hódítanak, mivel mindkét esetben van valami plusz, ami eladja az amúgy nem túl látványos terméket. Épp ezért volt meglepő, amikor 2010 végén a Telltale Games srácai egy ilyen címmel jelentkeztek – az ő fejükből ugyanis egy egészen frappáns ötlet pattant ki: ültessük le egy asztalhoz a játékipar ismert karaktereit ellenfélként, csomagoljuk mindezt rajzfilmes stílusba, pácoljuk az egészet humorba, és jutalmazzuk extra cuccokkal a játékost. A recept működött: a Sam & Max széria imádni valóan idióta vérnyula, Sam, a Home Star Runner szintén nem százas erős embere, Strong Bad, a Penny Arcade szerepjáték- és Harry Potter-rajongója, Tycho, valamint a Team Fortress 2 fegyvermániás melákja nagyszerű szórakozást biztosítottak (legalábbis addig, míg nem hallottad az összes poént), a körítés is rendben volt, a megnyerhető TF2-cuccok pedig már csak a habot jelentették a tortára. Mindezekkel együtt azért a játék nem kavart akkora port, ám a játékosok a hibái ellenére is szerették, így csak remélni tudtuk, hogy a Telltale egyszer ismét megtölti élettel az Inventory klub kártyabarlangját – és lőn!

Álomcsapat

Azt hozzá kell tennem a visszatérő játékosok számára, hogy első blikkre a Poker Night második felvonása nem sokban különbözik az előzőtől – az ördög persze a részletekben rejlik. Házigazdánk továbbra is Reginald Van Winslow, a Screaming Narwhal kapitánya a Monkey Island szériából, ám immár nem ő az osztó, ezt a szerepet ugyanis felvállalta a Portal-széria ikonikus mesterséges intelligenciája, GlaDOS, „akinek” szerepeltetése mindenképpen hatalmas éca. És természetesen újak az ellenfelek is: az állati nyomozópáros „kutyábbik fele”, Max, a kultikus horrorsorozat, az idén rebootot kapott Gonosz halottak (Evil Dead) főhőse, Ash Williams, a nálunk talán kevésbé ismert The Venture Bros. brutális testőre, Brock Samson, no és a Borderlands kétségkívül legnagyobb arca, Claptrap. A Gearbox egyébként nemcsak őt adta kölcsön: a bárpult mögött Moxxi unatkozik, a kiesett játékosokat pedig a sorozat „címlaphőse”, Steve, a psycho tereli el az asztaltól. Ez az összeállítás pedig ismét működik, eszméletlen poénok repkednek, amelyek megértéséhez persze egyrészt nem árt ismerni a felsorolt  műveket, másrészt érteni a játék nyelvét. Igaz, az előzőleg zárójelesen említett probléma itt is jelentkezik: előbb-utóbb minden mondat elhangzik, és miután ezeket átlépni sem lehet, pöttyet unalmas huszonharmadszor is hallani ugyanazt a beszólást – ez főleg GlaDOS egyébként remek alázgatásai és a játékosok megjegyzései esetében jön el sajnos túlságosan korán. Ezen a téren nagy baklövésnek tartom, hogy a Telltale szakijai kivágták az opciók közül az előző részben még megtalálható lehetőséget, amellyel partnereink beszélőkéjét lehetett szabályozni, így később jött el az „ezt már hallottam” életérzés, és nem kellett hosszú perceket malmozni csak azért, hogy valaki végigmondjon egy monológot.

Szerencsére a fejlesztők kicsit ellensúlyozták mindezt azzal, hogy immár a grafikai körítés sem statikus. Folyamatosan kapsz ugyanis tokeneket, amelyekből a társasághoz kapcsolódó öt sorozat miliőjét tükröző zsetonkészletet, paklit és asztalborítást oldhatsz fel. Ha pedig ezeket bekapcsolod, az adott téma a környezetben is megjelenik, így a háttérben  Moxxi bárjának színpada vagy épp Samék irodája tűnik fel, ráadásul a hozzá passzoló szűrőkkel, elemekkel, effektekkel, ami remekül fokozza az amúgy is eléggé rendben lévő hangulatot.

A győztes mindet visz

Az előző etaphoz hasonló a jutalomrendszer is, bár itt is történtek remek újítások. Miután sikerült egy több lépésből álló feltételsort teljesítened, egy-egy ellenfél felajánl egy személyes tárgyat, amelyet hazavihetsz, ha megnyered az adott meccset. És ha ez megtörténik, jön a bónusz: a már bevált TF-2 cuccok mellé a Borderlandsben beváltható skineket és fejeket kapunk – és hát azért nagyon érdemes hajtani, hogy Gaige vérnyúlnak öltözve irtsa Pandora rosszfiúit...

Persze mire begyűjtöd az összes ajándékot, már a hócipőd is tele lesz az unalomig ismételt, ezerszer hallott/látott poénokkal, és nem sok motivációd marad arra, hogy újra leülj az asztalhoz (még úgy sem, hogy ezúttal a Texas Hold 'em mellett Omaha szabályrendszerben is kipróbálhatod magad, hiszen ez nagyon nem változtat a lényegen). Addig viszont garantált a szórakozás, és végül is ezért a pár órányi mókáért nem olyan nagy ár az az öt euró.