A Wii U premierjekor tele volt a sajtó pozitív jóslatokkal a gép jövőjét illetően, hisz a konzolból elég gyorsan elfogyott a kiszállított első hullám, a rajongókat pedig még a megjelenés körüli hercehurca sem kedvetlenítette el. Ugyanakkor az üzleti elemzők óva intettek a messzemenő következtetésektől, és lám, igazuk lett: a Wii U máris bajban van, a Nintendo kezdhet aggódni.

Wii U

A gyártó eleinte 5,5 millió darab Wii U-t akart eladni 2012-ben. Ezt a számot végül négymillióra csökkentették, de így se jött össze, mert a minap kiadott 2012 Q3-as üzleti jelentésben kerek perec le van írva, hogy mindössze 3 millió darab Wii U-t sikerült elszórni világszerte. Ez bizony kellemetlen a Nintendónak, hisz már évek óta anyagi gondokkal küzd, és nem lett volna tanácsos 20 milliárd jen veszteséggel indítani a 2013-as esztendőt.

Ivata Szatoru elnök egy befektetői konferencián elismerte, hogy a Wii U az ő hibájukból áll úgy, ahogy: nem kommunikálták a gépet eléggé, csak a Nintendo-fanatikusokra figyeltek, így sok millió potenciális vásárlótól estek el. Bár ilyenkor sokan próbálkoznak árcsökkentéssel, Ivata szerint ez nem jó stratégia. Helyette megpróbálják kiszélesíteni az érdeklődők körét, és igyekeznek a Wii U belső értékeire fektetni a reklámkampányokat.

"A gép értékeinek ismertetése a nagy nyilvánosság előtt még várat magára. Másképp fogalmazva, a Wii U-t eljuttattuk azokhoz a vásárlókhoz, akikről gondoltuk, hogy elsőként megveszik, de az információk nem találtak utat azokhoz a játékosokhoz, akiktől a későbbi eladott példányokat vártuk." -- foglalta össze az állást Ivata Szatoru, hozzátéve, hogy játékból sem gyártottak eleget, szóval nagyon bele kell húzniuk, ha meg akarják tartani az ipari pozíciójukat.