Carmageddon: Reincarnation előzetes

Emlékszem, hogy odavoltam, amikor életem első, nem 486-os gépe már képes volt futtatni a Carmageddont, de természetesen szigorúan alacsony felbontásban, hogy a kivasalt nénike akkor is egy nagy pixelhalmaznak tűnjön, amikor épp átbucskázik a szélvédőn. Akkoriban (azt hiszem, 2000-et írtunk) döbbenetes felismerés volt számomra, hogy egy autós játék nem csak a körpályákról szólhat, hanem eltúlzott, mégis a valóságban gyökerező fizikai és roncsolódási modelljét, és hatalmas, már-már a modern sandbox-játékok méreteivel vetekedő arénáit olyan állatságok teszgyék tökéletessé, mint hogy szerencsétlen gyalogosokat gázolhassak halálra egy szép piros autóval. A Carmageddon a ’90-es évek második felének ördögfiókája volt, olyan rémlény, amivel konzervatív anyukák és apukák riogatták egymást, miközben a gyerekeik teljes áhítattal az arcukon gyűrték a kerekek alá az össze-vissza rohangáló járókelőket. Persze ahogy teltek az évek, a Carmageddon-lufi is leeresztett, hogy az utolsó, The Death Race 2000 című rész már csak egy kiherélt és unalmas fékcsikorgatás legyen egy új korszak hajnalán, amikor már több kellett a sikerhez az egyszerű botránykeltésénél. Mindenki kedvenc vérzivataros száguldozása kényszerpihenőre vonult, hogy egy váratlan bejelentéssel, egy Kickstarter-kampánnyal, majd egy Steam Early Access változattal térjen vissza a köztudatba.

„TEKERD FEL AZ ABLAKOT, BEFRÖCCSEN A VÉR!”            

Itt és most muszáj vagyok megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: ez a cikk egy, a 2014/11-es Guruból származó alfateszt felturbózott változata, lévén az akkor még jócskán üzleti szörnyszülöttnek tűnű Reincarnation nemrég belépett a bétafázisba, hogy még közelebb legyen ahhoz, amit várunk tőle.Van itt, kérem, hektoliterszámra ömlő vér és belsőség, összezúzható konkurens versenyautók, megannyi bizarr pálya és helyszín, valamint a sorozat védjegyéül szolgáló robbanó hordók, melyek időnként mindenféle furcsa dologgal dobják fel a játékmenetet. Személyes kedvencem az a hordó, ami az összes gyalogost buborékfejű figurává változtatja, akik így még látványosabban loccsannak szét, amikor nekik hajtunk. És ami a legjobb: 2014-ben ez már egyáltalán nem számít polgárpukkasztónak, így anélkül játszhatunk a Carmageddonnal, hogy valaki a hátunk mögül rosszallóan leszociopatázna bennünket. Pazar!

Aki nem ismeri a Carmageddon-szériát, most bizonyára falfehér arccal mered a monitorra, és azon morfondírozik, hogy megőrültem-e. Jó hírem van: igen, de ennek semmi köze a játékhoz, mely egyébként egy 1997-es program remake-jének fogható fel. Ebben a játékosok egy Carmageddon nevű verseny résztvevőit alakítják, ami a posztapokaliptikus jövő kedvenc motorsportja, annyi csavarral, hogy a pilóták nemcsak a körök teljesítésével szerezhetnek helyet a sportalmanachokban, hanem azzal is, ha szétzúzzák a többi versenyzőt, vagy elgázolják a helyszínen flangáló összes gyalogost. Emiatt aztán a játék rövidesen káoszba fullad, és az eszelős vérengzésből profitálva építi fel egyedi játékmenetét. Mivel a legtöbb versenyjátékban a szabadság és a pályáról való letérés csak nedves álom marad, a Carmageddont úgy is kezelhetjük, mint minden Need for Speedbe belefásult szobapilóta elmebeteg vízióját. A versenyek teljesítésével újabb és újabb futamok nyílnak meg, a lényeg azonban nem változik: lehetőleg légy első, vagy zúzz le mindenkit, esetleg ölj meg mindenkit – így volt ez már 1997-ben, és így van ez most is, a Reincarnation idején. A játékmenetet a már fent említett hordók dobják fel, illetve az friss epizód egyetlen valódi újítása, mely a felvett hordókat nem azonnal süti el, hanem megvásárolható extraként kezeli, kicsit tovább mélyítve a Carmageddon stratégiai mélységét. Amennyiben több hordónyi különleges funkciót „veszünk fel”, mi döntjük el, melyiket mikor használjuk. Ennyi és nem több, minden más maradt a régiben. Az autónk, bár törik rendesen, a backspace nyomva tartásával némi pontszám fejében automatikusan feljavítható, a futam pedig időre megy – igaz, gaz, minden elgázolt ember vagy jószág újabb értékes másodpercekkel toldja meg a számlálót. Bizony, jószágot írtam: a Carmageddonban az idős nagyikák, a bögyös szőkék, a rohamrendőrök és a védőruhás tudósok éppoly feláldozhatók, mint a tehenek vagy a kutyák, melyek tömegszám ácsorognak az út közepén, így hozva a frászt a PETA ügynökeire. Ráadásul a játék erőszakos is, az elcsapott szerencsétlenek apró cafatokra szakadva repülnek szerteszét a pályán. Csodálatos!

HA NEM ROMLOTT EL…

Mindez persze nem a Reincarnation sajátossága, hanem már az első Carmageddoné – és ezzel el is jutottunk az épp béta változatban árusított játék első nagy negatívumához: a Reincarnation alig mutat fejlődést az elődökhöz képest. Sőt, olyan a játék, mintha egy nosztalgiázni vágyó negyvenes gamer szerkesztette volna össze egy ingyenes engine-nel. Az autók többsége például az 1997-es első részből lett átemelve, kezdve a főszereplő Max Damage Red Eagle-jétől a The Twisteren át a még mindig kiegyensúlyozatlan Electric Blue-ig. A pályák sem épp az eredetiség zászlaja alatt születtek, ugyanis a Reincarnation mindössze négy darabot vonultat fel, melyek közül három az első játék népszerű helyszíneinek újraépített változata. Visszatért Bleak City, az iparnegyed MagnaChem, sőt, a tehenes-hurokpályás Dusty Trails is, egyetlen teljesen friss etapot hagyva a repertoárban, a legötlettelenebb Frosty Passt, mely egy jeges-havas csúfság, lehetetlen utakkal.

Persze mindez elnézhető a játéknak, hisz a Carmageddon-meccseket mindig is az eszelős multi tette teljessé, ez pedig a béta óta a Reincarnationben is adott, igaz, nem abban a formában, ahogy várná az ember. A nyolcfős online meccseken nem sok beállítás eszközölhető, mi több, egyelőre nincsenek bennük járókelők sem, amit nem igazán értünk, elvégre cafatokra téphető mamikák és cicababák nélkül nem Carmageddon a Carmageddon. Sebaj, akad egy karriermód, 50 eventtel, de… nos, sok újat ez sem hordoz magában, főleg hogy a versenyek a már említett négy helyszín más és más körein zajlanak, kissé monotonná téve a játékot.

AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE

A fejlesztők persze már most a DLC-kel jönnek, állítják, hogy a Reincarnation még sokáig el lesz látva extra tartalommal, és valószínű, hogy a bétában látható versenyeken és pályákon kívül kapunk a teljes változathoz még további jóságokat – ezeket azonban egyelőre nem erősítették meg, szóval csuri. Ugyanakkor a játék még most is elég sok ponton nyögi az Early Access-betegség minden tünetét. A grafika például kifejezetten csúnya, az autók és a járókelők kevés poligonból és szénné shaderezett, de egyébként kidolgozatlan textúrákból állnakA gépigény pedig ennek ellenérenevetséges: a jóindulattal is rondának nevezhető játék egy Intel Core i5-2300-as procin, 16 GB RAM-on és egy GeForce GTX 780 6 GB-os videokártyán sem képes maximális beállítások mellett működni.

Nem akarok rosszmájú lenni, mert a Carmageddon-hangulat most is nagyon rendben van, és ebből a technikai katyvaszból még szuper játék is születhetne. Ahhoz viszont alaposan össze kell szednie magát a Stainless Games stábjának, mert a béta nem sokkal lett meggyőzőbb az alfánál, ez pedig eléggé zavarbaejtő tényező.