A Disney+-on már megtekinthető a legújabb élőszereplős Star Wars-sorozat, a Kóbor alakulat első két epizódja, amelyben A Jedi visszatér eseményei után öt évvel vesszük fel a fonalat, a történet középpontjában pedig négy, a galaxis egyik békés bolygóján élő fiatal áll, akik távol kerülnek az otthonuktól, és mindenféle veszéllyel találkoznak – és így kerül a képbe Jude Law rejtélyes erőhasználója is. A széria mögött olyan alkotók állnak, mint Jon Watts és Christopher Ford (az MCU-féle Pókember-trilógia), illetve az epizódok rendezői sem akárkik. És hogy milyen lett maga a sorozat? Nos, az első külföldi kritikák alapján kifejezetten kellemesre sikeredett.

A sorozatnak kielégítő módon kell majd megoldania az előrevetített rejtélyeket, ha feleannyira emlékezetes szeretne lenni, mint az ihletforrásai, de az, hogy a nyolcvanas évek nosztalgikus esztétikuma nem csak csali, hanem úgy tűnik, a sztori is indokolja, jó jel a folytatásra nézve” – írta Sam Barsanti az amerikai IGN kritikusa, aki 7/10 ponttal jutalmazta az első két részt.

Tökéletesen szórakoztató felvonás a folyton bővülő Star Wars kánonhoz: szándékosan habkönnyű kaland, amit a ténylegesen aranyos fiatal szereplőgárda hajt előre. Három epizód után még keresi a helyét, de ígéretes” – véli John Nugent, az Empire ítésze, aki 3/5 pontot adott a sorozatra. Az értékelést azzal indokolta, hogy alapvetően nem tartja túl lényegesnek a Kóbor alakulat történéseit, azonban pont ezért üdítő az Ahsoka és Az akolitus intenzitása után.

Amikor új Star Wars-projekt érkezik, tapasztalatból tudhatjuk, hogy a kulcskérdés nem az alkotók tehetsége, hanem az, hogy a leleményességük ki tud-e bontakozni a Disney nehéz kezei alatt. Minél inkább bővül a Star Wars, annál inkább marad ugyanolyan, és azok a szerkezeti klisék, amik a Kóbor alakulatot hajtják, ugyanilyen merev megközelítést vetítenek előre. Csak reménykedhetünk egy igazi lázadásban” – olvasható az Indiewire kritikusának, Ben Traversnek az írásában, aki a C+ minősítéssel jutalmazta a szériát.

Ed Power, a Daily Telegraph kritikusa szerint a Disney jócskán elfuserálta már a Star Warst, így egy kedves, gyermekded ifjúsági sorozatnál többre lesz szükség ahhoz, hogy helyrehozzák a franchise-t, azonban ennek ellenére a Steven Spielberg klasszikusait, mint például az E.T.-t és a Kincsvadászokat idéző Kóbor alakulat egy sikeres próbálkozás, szóval megérdemli a neki kijáró 4/5 pontot. Hasonlóan vélekedik a Times újságírója, Jake Helm is, aki azt úgy gondolja, hogy habár a gyerekek a főszereplők, de a kaland felnőtteknek is szól.

A Kóbor alakulat egy sorozat vakmerő gyerekekről vakmerő gyerekeknek (és azoknak, akik a lelkükben gyerekek), akik sötétedés után is kint maradhatnak játszani, és lelkesen álmodoznak arról, hogy egy nagyobb világ vár rájuk a bicajtúrákon túl. Ha elfogadjuk, hogy nem kell minden Star Wars-sorozatnak olyannak lennie, mint az Andor, ez talán a kedvenc Star Wars-sorozatom az Andoron kívül A Mandalóri indulása óta” – írta Daniel Fienberg a The Hollywood Reportertől.

A Variety kritikáját szerző Alison Herman kiemelte, hogy az első három epizódban soha nem érzékelhető halálos veszély, ami végeredményben egyáltalán nem baj a főhősök fiatal kora miatt. Plusz azért sem, mert már eléggé elcsépeltnek gondolja, hogy mindig a világot kell megmenteni, és ez a fajta látszólagos tétnélküliség lényegében a sorozat előnyére válik.

A borítóképek forrása: Lucasfilm