Ha a nyolcbites érát vesszük alapul, kevés olyan meghatározó karakterrel találkozhatunk, mint Mega Man, avagy Rockman volt, a Capcom üdvöskéje, „aki” megreformálta az akció-platformerek műfaját, mindeközben pedig valamennyire életben tartotta a Nintendo Entertainment Systemet is, mikor a legtöbben már SNES-re fejlesztették játékaikat. 1987-től évente adta ki a japán óriás az újabb fejezeteket a robotizált hős főszereplésével, és bár ezek közül nem mindet tartalmazza a Legacy Collection, mégis kellemes, nosztalgikus hatású betekintést nyújt a széria világába. De hogy mi olyan különleges a kék ruhás emberke kalandjaiban? Hamarosan ez is kiderül!
Ugrándozás és lövöldözés az alapoktól
Amint elindítjuk valamelyik részt, és felcsendül a jellegzetes nyitómuzsika, egyből nyilvánvalóvá válik a sorozat sikerének egyik legfontosabb indoka: korai akció- és platformjátékként a Mega Man tulajdonképpen lineáris útvonal nélkül kínálta fel pályáit és főellenfeleit a játékosoknak. Persze van egy logikai irány, amit érdemes szem előtt tartani, hiszen pár nagyobb küzdelem után beköszön a másik fontos összetevő, mégpedig a bossharcok abszolválásával megnyitható speciális fegyverek tárháza, amik viszont egy-egy esetben (avagy egy bizonyos ellenféllel szemben) hatásosabbak. Emiatt olyan elágazási rendszert kapunk, mint később a FromSoftware alkotásaiban: ahol a megszokottnál nagyobb a kihívás, illetve ahol a pálya végi opponens kacagva gyalázza le arcunkat, ott valami olyan eszköz kell, ami még nincs a birtokunkban. Ezeken kívül a megszokott sémát kapjuk, balról jobbra haladva tisztítjuk meg a pályát a ránk támadóktól, életerőt és energiát veszünk fel, lövöldözünk és ugrálunk (vigyázat, a gépesített szörnyetegek képesek újraéledni akár pár kockányi mozgástól is!), létrákat mászunk meg, próbálunk nem leesni a szakadékokba, nem belepottyanni a csapdákba.
Hat epizód egybegyúrva
A Mega Man Legacy Collection ugye az első hat, NES-en napvilágot látott részt tartalmazza, méghozzá HD-ba húzva, különböző képarányokkal, speciális kihívásokkal (adott időre teljesítsük ezt vagy azt a feladatot, végezzünk ki egy táposabb ellenfelet), a teljes zenei gyűjteménnyel, mindenféle művészi- és koncepciórajzokkal, valamint leírásokkal. Ami nagyon jó ebben, az maga az érzés, ahogy újra sorba vesszük a fejlődést a szériában, elvégre majdnem minden epizódnál beköszöntött valami újdonság, valami változtatás. Először jött a nehézségi fok kiválasztása (ez mondjuk nem maradt véglegesen), pár power-up megjelenése, aztán a jelszó használata (kazettáknál ez a mentés helyett szolgált), a becsúszás és a feltölthető, majd így erősebbet lövő fegyver használata, vagy éppen a rejtett, nehezen megtalálható cuccok begyűjtése. Ezek a különbségek mindig meghozták az emberek kedvét ahhoz, hogy végigmenjenek az egyre brutálisabb főellenfeleken, majd a végső megmérettetésnél ismét megbirkózzanak a teljes garmadával, ami azért nem kis feladat. Más kérdés, hogy mire valaki eljut idáig, a kezében már rendesen ott van a bugi. Mindenesetre a legújabb kollekcióval érkezett egy igen nagy segítség is, ami egyben egy easy módnak is vehető: az adott részen belül bárhol és bármikor menthetünk, vagyis egy jól teljesített feladatot követően bevédhetjük az állásunkat, hogy később ugyanonnan folytassuk harcunkat.
Nem túl grandiózus tartalom
Bármennyire is jó nosztalgiázni, ismét elveszni Mega Man rendkívül nehéz (ez védjegye a sorozatnak, kötélidegek kellenek hozzá) kalandjaiban, a kollekciót személy szerint nagyon hiányosnak érzem. 2004-ben, több mint tíz évvel ezelőtt már kaptunk egy hasonló csomagot, ám még az is terebélyesebb volt. A mindenféle mellékággal, az X-sorozattal igazán nagyot lehetett volna durrantani, ehhez képest a már jól ismert köröket futjuk újra, ami némileg jellemzi a Capcom modern üzletpolitikáját. A kurrens generációs gépeken és PC-n ennél sokkal többet bele lehetett volna pakolni a gyűjteménybe, hogy a rajongók tényleg boldogok legyenek, de ezt meg sem próbálta a kiadó. Nem rossz összeállítás ez, csak sajnos iszonyatosan foghíjas – bár cserébe legalább az ára baráti.
