Előfordul, hogy egy alkotáshoz a puszta cím alapján étvágygerjesztő képzetek társulnak, mint itt, ahol teszem azt, nálam gondolatban az éhező, kizsákmányolt munkástömegek már a Téli Palotát ostromolták, a háttérből pedig Lenin integetett. A település-fejlesztés mögé bedobált/beígért politikai fogalmak, a zavargások, és például a titkos rendőrség szintén elég jó indulókészletnek tűnt, de persze az már más kérdés, hogy egy indie fejlesztő a szerényebb büdzsével mit tud ebből kihozni.
A történelmi képzetek mentek először a sutba, a játék kiindulópontja ugyanis egy meg nem nevezett háború, amely a működésünk tárgyát képező települést teljesen eltörölte a föld színéről, és most a romokat elbontva megkezdődhet az újjáépítése. Akad ehhez sandbox szál is, de a kampány az igazi erőfelmérő. Utóbbiban ugyanis a történet egymást követő katasztrófák láncolata: járványok, vonatrablás, sorozatgyilkosság, és a szinte teljes lakosságot érintő felkelések váltogatják egymást, egy előre felépített forgatókönyvben. A többszöri újrakezdésnél tehát a tudás és az ő édesanyja, az ismétlés lendít majd át a dolgok nehezén. Látszólag egyébként egyszerű dolgunk van: három különböző réteg, a dolgozók, a polgárok, és a nemesek igényeit kell kielégíteni, ráadásul az utolsó két társadalmi osztály közös infrastruktúrán osztozik. Csakhogy a Kapitalban folyamatosan telnek a temetők, ha szállást és jólétet biztosítasz ötven embernek – mondjuk, akkor is, ha nem –, másnap pedig megjelenik másik ötven, és jónéhányan csak azért vannak itt, hogy járványokat terjesszenek, raboljanak és fosztogassanak. Ha épp úgy érzik, hogy kicsesztünk velük, akkor jön a jó öreg felkelés, és nemes egyszerűséggel ránk gyújtják a palotát.
”Megint jőnek, kopogatnak”
Minden reggel újabb és újabb hajléktalanok rágják a küszöböt, házakat építünk tehát, amelyek előszeretettel égnek le (véletlenszerű módon), és minden utcába kerül kantin, bisztró, ahol a népet meg lehet etetni, illetve sörház, és vendéglő, ahol pedig itatni. Köztudott ugyanis, hogy az étel a hullazsák, az alkoholfogyasztás pedig a depresszió legjobb ellenszere. A környéken ismeretlen fogalom a gabonatermelés, így a két legfontosabb termékhez, a mindennapi betevőhöz és a kotyvasztanivalóhoz (szesz) szabályos időközökben vonat szállítja a terményt. A vasút fűtőanyagot igényel, ami a fűrésztelepeken materializálódik, ki tudja, hogy miből, de ugyanígy a téglagyár is a levegőből állít elő készterméket, miközben a logisztika, a légszennyezés vagy a zaj errefelé szintén idegen fogalom. A termelői lánc egyik felén tehát a folyamatosan elromló vonatok állnak, a másikon a gyárak munkásainak igényei, valamint azon egyszerű tény, hogy itt alapértelmezésben csak egyetlen műszakban dolgozik mindenki, tehát erőteljes fejlesztésekre van szükség. Ami a zendüléseket illeti, a szesz vagy a gyógyszerhiány (patikák) küldi leggyakrabban az utcára az embereket, és eleinte még van a problémáknak békés megoldása is. Ez többnyire kellő mennyiségű alkohol, és a hiányzó infrastruktúra meghatározott időn belüli pótlása, később azonban már csak a karhatalom.
Akár a legyek
Az egyik kellemetlen tényező, hogy a lakosság igen nagy százaléka folyamatosan a sír szélén táncol, egy átlagos napon például minimum a populáció tizede beteg, munkahelyi baleset érte, vagy fertőzést kapott, és hiába van minden sarkon gyógyszertár vagy egy jól felszerelt kórház, ezek a lükék hullanak, mint a legyek. Ha történetesen beugrik egy komolyabb tífusz- vagy influenza-járvány, akkor pedig szó szerint térdig járnak a polgárok a hullákban. Az egyik várost úgy buktam be, hogy 400-500 halott volt folyamatosan az utcákon, miközben szinte mindenki a hullákat hordta a temetőkbe. Egy másikat a lázadók győzelme tett tönkre, akik felégették a fél várost, a rendőreimet pedig legyilkolták, bár hozzáteszem, hogy naivan azt gondoltam, hogy 15 egyenruhás, ólmosbottal meg tud fékezni 40 embert. Végül tévedtem, de következő alkalommal, lőfegyverekkel felszerelve, már az első sortűzzel feloszlatták a tömeget.
Csak szikrák
A városban a közigazgatás szintén a romjaiból épül újra, a kibontható törvényekkel/rendeletekkel tehát létre kell hozni olyan intézményeket, mint a rendőrség, a büntetés-végrehajtás (börtön), az oktatás, vagy például az adóhivatal. Szőr mentén aztán megjelenik néhány komolyabb társadalmi probléma, a korrupciót például a rendőrség egy külön részlege kezelgeti, aztán a bűnözés megint csak jelen van, de két-három rendőrörs bőven elég a legdurvább szituációk kezeléséhez is. A legtöbb beavatkozásunk rutinszerű: vonatot javítunk, kiküldjük a járőröket, vagy kattintunk a ”csavard lejjebb a korrupciót a kórházban” gombra, és megy minden tovább. Kisebb rezgéseket kelt, ha a börtön zsúfoltságán kivégzésekkel enyhítünk, vagy a rendes temetés helyett nagyüzemben (krematóriumban) égetjük el a hullákat, de bérekről, társadalmi osztálykülönbségekről szó nincs a játékban, ami a címet tekintve, meglehetősen furcsa.
Egyszerű, de azért nem nagyszerű
A belorusz fejlesztőknek láthatóan nem a grafika volt a legerősebb oldala, egy retró stílusú, izometrikus látványvilágot dobtak össze, amelyben leginkább a színhasználat, az egyszerűség, és a gépigény dicsérhető. A kampány szórakoztató, de párórányi játék után rájössz, hogy városépítős játéknak kissé sovány, ahogy a gazdasági és politikai szálakat sem sikerült igazán izgalmasra hangolni.
