I am Alive teszt [PS3, X360]

Éppen három éve, hogy először írtunk az I Am Alive fejlesztéséről, azonban felesleges visszakeresni az akkori cikkünket, ugyanis a játék azóta alaposan megváltozott. 2010-ben nemcsak fejlesztőt (a Darkworksről a Ubisoft Shanghaira), de koncepciót is váltott. Ami kezdetben egy, a katasztrófát követő kilenc napot feldolgozó sandbox jellegű FPS-túlélőjátéknak készült, az két évvel ezelőtt átalakult egy jobbára lineáris, mászkálással jócskán megtűzdelt, ráadásul főleg külső nézetes programmá, ahol nem csak Chicagót, de az egész világot romba döntötte az Esemény (The Event), és már nem is a barátnőnket, hanem a feleségünket és a kislányunkat igyekszünk felkutatni, ráadásul egy évvel a kataklizma bekövetkezte után. 

Nem túl meleg fogadtatás

A játék elején megérkezünk a romba dőlt város határába, és az első feladatunk, hogy bejussunk a központba, az egykori otthonunkhoz, amihez először is át kell jutnunk egy leszakadt hídon. Már itt kiderül, hogy nem egy hagyományos játékkal van dolgunk, hiszen a romok megmászása ugyan hasonlít az Assassin’s Creed-sorozatban tapasztalt közlekedésre, de itt minden mozdulatunknak ára van, nem lehet ész nélkül nekivágni egy magas épületnek, ugyanis a hebehurgyaságunk könnyen a karakterünk életébe kerülhet. A legtöbb figyelmet a képernyő tetején található állapotkijelzőnek kell majd szentelnünk, melynek bal felét a fehér állóképesség (stamina), a jobb felét pedig a piros életerő (health) teszi ki. A staminát csak a sétálás nem fogyasztja, minden más cselekvés csökkenti a csíkot, legyen szó akár futásról, mászásról, csimpaszkodásról, sőt, vannak olyan mély, porral súlyosan szennyezett területek is, ahol pusztán a légzés csökkenti az állóképességünket. A stamina (mint a játékokban általában) kis pihenéssel visszatölthető, ám ha feléljük az egészet és nincs lehetőségünk szusszanni egyet, akkor a főhős az életerejét kezdi villámsebességgel felélni, és ha az is elfogy, akkor máris tölthetjük vissza a legutóbbi checkpointot. 

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy adott például a játék eleji, romba dőlt híd, amin valahogy át kell mászni. Haladhatunk függőlegesen és vízszintesen, akad, ahol ugrálni kell, a lényeg, hogy szinte minden mozdulatunk fogyasztja az állóképességünket, így arra kell koncentrálnunk, hogy minél hamarabb eljuthassunk egy olyan pontra, ahol a hősünk picit megpihenhet és újratöltheti a fehér mutatót. A helyzetet súlyosbítja, hogy akadnak olyan akciók (átrugaszkodás egyik párkányról a másikra), amelyek egy jókora adag staminát elhasználnak, szóval nagyon észnél kell lenni, ha túl akarjuk élni az épületek megmászását. Arra is ügyelni kell, hogy az állóképességgel ellentétben az életerő nem töltődik vissza automatikusan, ha tehát odáig fajul a dolog, hogy egy-egy akrobata-mutatványunk a piros csíkot is felhasználja, akkor bizony gondoskodnunk kell róla, hogy visszatöltsük azt – ez a pályákon található elsősegélycsomagok és konzervek segítségével lehetséges.

Az I Am Alive ezen sajátos rendszere egyrészt különlegessé teszi a programot, másrészt eléri, hogy a játékban található mászkálós szakaszok még több óra játék után se váljanak unalmassá. Akárhányszor is vágjunk bele egy ilyen akcióba, az izgalom mindig jelen lesz, és bár egy idő után a segítségünkre lesznek a pihenést szolgáló, általunk felhelyezhető kapaszkodók, és a nagyobb akadályok leküzdését segítő csáklya, ennek ellenére soha nem érezhetjük majd magunkat biztonságban, soha nem uralkodhat el a rutin a rendes megfigyelés és tervezés felett. 

Halálos játszótér

Hősünkre azonban nem csak a ledőlt felhőkarcolók megmászása jelent veszélyt, de az életben maradt „bennszülöttek” egy része is. A harc a mászkálós részekhez hasonlóan meglehetősen egyedire sikeredett. Hatalmas tűzpárbajokat, lendületes bunyókat ne várjon senki, a túlélés itt a türelmen és a taktikán múlik, elég egy rossz mozdulat és hősünk vérbe fagyva végzi. Hiába van fegyverünk, muníciót alig találunk majd hozzá, szóval jól át kell gondolnunk, hogy a birtokunkban lévő egy-két golyót kire használjuk el. Lőfegyver nélküli ellenfelekre soha, hiszen őket már akár azzal is meg lehet állítani, hogy rájuk szögezzük az üres pisztolyt, majd a közelükbe jutva egész egyszerűen lecsapjuk őket egy machetével. Ez utóbbi megoldás egyébként többször is beválik, nem kell mást tennünk, mint türelmesen kivárni, hogy az ellenfél testközelbe érjen, majd egy jó időben lenyomott gombbal a nyakába állítani a pengét. A dolog akkor válik igazán izgalmassá, mikor egyszerre többen rontanak ránk, ilyenkor ugyanis villámgyorsan fel kell mérnünk, hogy ki jelentheti a legnagyobb veszélyt. Ha van lőszerünk, akkor a fegyveres fickókat kell először elintézni, de érdemes azt is kifigyelni, hogy ki a „falkavezér”, ha ugyanis őt taccsra tesszük, akkor a nyámnyila pajtásai valószínűleg megadják magukat. 

A harcok szinte mindig villámgyorsan lezajlanak, és hiába szűk a repertoár (pisztoly, machete, később a csendes pusztító íj), az izgalom és a feszültség itt is végig jelen van, minden egyes konfrontációnál megugrik az adrenalin, s idővel némi rutint ugyan szerezhetünk, az ellaposodás veszélye azért itt sem fenyeget.

Életben maradtak

A játékmechanizmus terén tehát bőven nyújt újdonságokat az I Am Alive, a történet szempontjából azonban nem brillírozik -- más kérdés, hogy a fordulatos sztori hiánya nem katasztrófa, lévén a meglehetősen nyomasztó környezet biztosította hangulat azonnal berántja a játékost, és szerencsénkre az összeomlott civilizációban játszódó kaland nem csak arról szól, hogy keressük a családtagjainkat, de találkozunk békés, segítségre szoruló túlélőkkel is. Kezdetben ez csak annyit tesz, hogy odaadjuk az elesetteknek az elsősegély csomagot, de idővel mozgalmasabb feladatok is várnak ránk, mint például az asztmás beteg gyógyszerének a felkutatása, és egyéb nyalánkságok. 

A cikk elején említésre került, hogy a játék lineáris, ez azonban nem zárja ki az apró elcsatangolásokat a fő feladattól, és érdemes is az egyes helyszíneket alaposan feltérképezni, eltérni a céliránytól, ugyanis így találhatunk extra ételt, lőszert, sőt, így akadhatunk rá a „mellékküldetésekhez” szükséges tárgyakra is.

Digitális száműzött

Az I Am Alive (a dolgok jelenlegi állása szerint) csak a két nagyobb konzolra jelenik meg, azon belül is csak az Xbox Live és a PSN rendszerekből lesz letölthető. Mindez valahol érthető, hiszen a játékélmény ugyan egyedi, a körítés kellően hangulatos, viszont a kivitelezés nem minden téren éri el azt a színvonalat, amiért egy dobozos program árát el lehet kérni. Hiába dolgozik a játék alatt a Splinter Cell: Convictinből örökölt LEAD motor, a grafika helyenként igen szegényes, sőt, már-már csúnyácska. A monokróm hatás a mindent belepő por miatt illik a játékba, de azért látszik az is, hogy a fejlesztők nem csak az élethűség és az atmoszféra megteremtése miatt használták ezt az effektet, de a grafikai hiányosságok elfedése céljából is. Ugyanígy az irányítás sem tökéletes, hiányzik belőle az a folytonosság, ami például az Assassin’s Creed játékok sajátja, így sokszor érezzük majd frusztrálva magunkat, mikor már az életerőnk rovására mászkálunk, de a hősünk csak nem akar felkapaszkodni arra a párkányra, amit mi kinéztünk neki. Némi odafigyeléssel persze kikerülhetjük ezt a gondot, és a megszokásokat levetkőzve túllendülhetünk a helyenként nem túl kézreálló irányításon. 

A kisebb hibák ellenére az I Am Alive egy érdekes és szórakoztató játék, az apokaliptikus viszonyok egy egészen újszerű megközelítésével, így végeredményben elmondható, hogy bőven megéri az érte kért 1200 MS pontot, avagy a 15 eurót.