Jómagam mindössze tavaly, az ötödik kötet megjelenése után találkoztam először a Harry Potter könyvekkel - és vessetek meg érte, de tetszett! A szemüveges varázslótanoncból jelenség lett, számos ember meggazdagodásához járult hozzá a történetfolyam, amely Michael Jackson óta nem tapasztalt rajongáshullámot indított el világszerte. Ne véletlenül: érdekes, izgalmas, szórakoztató mese, de legnagyobb előnyének mégis azt tartják, hogy újra divatba hozta az olvasást a gyerekek körében. Mivel a Potter játékok következetesen követik a filmek (és így a könyvek) cselekményét, a rajongók számára túl sok meglepetést nem okoz majd a mostani epizód története; mindenesetre ha lenne olyan, aki nem olvasta volna a Tűz Serlegét, tekintsük át röviden, mire is számíthatunk.
Voldemort visszatér
A nyári szünet alatt hősünket egyre sűrűbben kínozzák lidérces álmai, és sajgó sebhelye is a gonosz eljövetelét vetíti elő, míg végül a Kviddics Világkupa döntőjén feltűnik az égen a Sötét Jel, valamint tizenhárom év után támadásba lendülnek a Halálfalók, Voldemort nagyúr követői. Visszatérve az iskolába, Dumbledore professzor bejelenti, hogy idén a Roxfort ad otthont a Trimágus Tusának, a varázslótársadalom nagy mágikus versenyének, melyben három iskola legjobbjai mérik össze tudásukat különféle próbák kiállásával. A Tűz Serlege által kijelölt versenyzők közé valaki becsempészi Potter nevét is, aki a szabályok szerint ugyan még túl fiatal, így elvileg nem indulhatna, de a Serleg „szava” megmásíthatatlan… Mindenki arra gyanakodik, hogy valamiképp Harry befolyásolta a Serleget, hogy a hírnevét tovább öregbíthesse (jó vicc, mintha nem lenne már így is elég híres) - kivéve az igazgatót, aki ármányt sejt a dolog mögött, ezért megkéri Alastor „Rémszem” Mordont, Sötét varázslatok kivédése tantárgy professzorát a Roxforton, hogy vigyázzon Harryre.
A Tusa során a versenyzőknek ki kell játszaniuk egy tűzokádó sárkányt, le kell merülniük egy hatalmas tó vizébe, majd végül megtalálni a helyes utat egy labirintusban. Ha ez még nem lenne elég, a kamaszodó Harrynek, valamint két hűséges társának még a szerelem gondja is a nyakába szakad… A végén persze kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, a veszélyek sokkal nagyobbak a Tusa feladatainál, és persze ismét Harryre vár a feladat, hogy szembeszálljon az ördögi Voldemorttal.
Egységben az erő
A Harry Potter történetek lassú de biztos hangulatváltása azonnal szembeötlő: hol van már a gyerekeknek szánt, kedves kis tündérmese…? A Tűz Serlegének sztorija igencsak bekomorul, és még a szereplőknél is gyorsabban fordul a felnőtté válás irányába (lehet, hogy Rowling mama ezzel a gyermek-rajongótábor szüleit célozta meg?). A leglényegesebb változtatás a karakterek szerepét érte. Korábban a három hős teljesen eltérő képességekkel bírt, bizonyos feladatok megoldásához váltanunk kellett közöttük, és csak igen ritkán dolgoztak együtt, egyetlen helyszínen. A Tűz Serlegében a karakterek jóformán csak külsejükben térnek el egymástól, mindannyian ugyanazokat a varázslatok ismerik, egyforma képességeket birtokolnak, így úri szeszélyünk dönti el, melyiket választjuk az adott pályákon. Viszont hőseink mostantól sokkal többször maradnak együtt, és közös, egymást segítő varázslatokat alkalmazva jutnak előre a feladatokban (egészen a Trimágus Tusáig). Ez roppant látványos megmozdulásokat, és trükköket tesz lehetővé (például Hermione a vingardium leviosa (azaz lebegtetés) varázslattal megbénítja az ellenséget, mialatt Harry egy sziklát ejt a fejére). A helyszínek változatosságára sem lehet panasz, hiszen a kastély osztálytermei mellett eljutunk majd a felhők magasába, a kazamaták mélyére, és a Tiltott Rengetegbe is bemerészkedünk.
Sallangok nélkül
Az irányítás roppant egyszerű, mindössze három fő varázsló-gombunk van. A varázslataink fejlődésünkkel együtt változnak, erősödnek, valamint az éppen aktuális helyzethez - azaz a becélzott tárgyhoz vagy élőlényhez - alkalmazkodnak (a háztetők felett például ugyanazon gombbal zúzhatjuk szét a falakat, vagy locsolhatunk vizet a tűz-szalamandrákra, attól függően, hogy éppen mit céloztunk be). Van még egy negyedik varázslatfajta, a Magicus Extremos, ami több szereplő egyszerre elsütött varázslatára szolgál. Bizonyos szinten szabadon választhatunk, merre és kivel mászkálunk a kastélyban (ugye azt nem kell mondanom, hogy két társunk ezúttal is Hermione Granger és Ron Weasley lesz?), ám a Trimágus Tusa elindulásával - túl azon, hogy itt érhető okokból csak Harryvel lehetünk - némileg egyszerűsödnek a lehetőségeink, lineárisabbá válik a játék, hiszen konkrét célunk lesz (eljutni innen oda, legyőzve ezt és ezt).
Drazsé és kártya
A sérüléseket és mágikus energiáinkat a különféle színű, az ellenségekből kipotyogó drazsék hivatottak helyreállítani, de a megfelelő drazsékból kisebb bombákra valót is összegyűjthetünk. Az összesen 11 pálya mindegyike egyaránt tartalmaz fő és mellékküldetéseket, és minden pálya végén megerősödnek a már elsajátított képességeink, így hosszabb ideig használhatóvá, és nagyobb hatásfokúvá válnak. Varázslataink egyébként is hatékonyabbak, mint a korábbi részekben voltak, hiszen Harry immár negyedikes, és nem múlt el nyomtalanul az újabb egy évnyi tanulás. Az idő változását a külső is jelzi, hőseink megnőttek, ruházatuk is „vagányabb” lett (persze nem a talárra és a süvegre gondolok) és a párbeszédekben, mozdulatokban, a tetteikben is gyerekek helyett a tinédzserek jellemvonásait fedezhetjük fel (nem is beszélve lelki életükről és szerelmi problémáikról).
Kalandjaink során a drazsék mellett kártyákat is találhatunk, melyek módosítóként, hatásnövelőként szolgálnak a különféle varázslatainkhoz. Összesen 150 kártya található a játékban, igencsak változatos képességekkel: van, ami az életerőt növeli, egy másik multilövést tesz lehetővé, míg vannak, amik egy bizonyos lényre ható varázslatot fokoznak (kellő gyakorlással kitapasztalhatjuk, melyik pályán mi az ideális kártyalap). Minden pálya előtt el kell döntenünk, hogy a már megszerzett kártyák közül melyik hármat adjuk karaktereink kezébe (összesen tehát kilencet választhatunk hármójuknak).
Respectum audio
A csodálatos grafika mellett a hanghatásoknak sem kell szégyenkezniük, a muzsika fülbemászó, a hangok sokrétűek. Még azt is halljuk, amikor a varázslatok elsütése előtt a levegő megtelik mágikus töltettel, a kisütésükről és a becsapódásukról már nem is beszélve. A szereplők hangjai - bár nem a film színészei mondták fel a szövegeket - élvezetesek, látszik, hogy az EA nem sajnálta a pénzt filmes szereplőválogató alkalmazására, aki segített megtalálni a megfelelő szinkronstábot a játékhoz. (Érdekesség, hogy azért nem az eredeti gyerekszínészek mondták fel a szövegeket, mert Angliában igen szigorúak a gyerekek napi munkaóráját maximáló előírások, és a film mellett ez már nem fért bele az időkeretbe.)
