A tavalyi évben aztán semmi okuk nem volt a panaszra a szerepjátékok rajongóinak, azoknak sem, akik sokkal inkább a régi vágású, klasszikus szerepjátékok előtt tisztelgő kalandok iránt sóvárogtak. Az egyik legkellemesebb meglepetést kétségkívül a Divinity: Original Sin okozta, amelynek ötletét a nagy kiadók elutasították, ám ez nem törte le a Larian szarvát. A csapat Kickstarterre vitte a projektet, és bebizonyította: igenis van igény a régi iskolák előtt tisztelgő, monumentális fantasy játékokra. A rendkívül jól sikerült fogadtatást aztán megfejelték azzal, hogy idén nyáron egy folytatás ötletével is előhozakodtak, és egy újabb Kickstarter kampány keretén belül kétszer annyi pénzt sikerült összekalapozni, mint az előző részre.
Mindez nem véletlen. A D:OS nem csak remekül nézett ki és rendkívül hangulatos volt, az ötletek mellett a tartalommal sem spóroltak a fiúk. A legalább 100 órát magában rejtő játék valódi kihívást tartogatott, lévén sosem adta könnyen az eredményeket. Csak az első fejezet végigfutása legalább 30 órába telt, és minden egyes achievement és jutalom eléréséért keményen meg kellett dolgozni. Ugyanis a jó adagnyi szabadság azzal is járt, hogy a küldetések során nem kötötték az orrodra, hogy mit kell tenned – rengeteget kellett olvasni, kóborolni és próbálkozni. Ez a körökre osztott, környezeti interakciókkal és remek skillekkel tarkított harcrendszerben is visszaköszönt, aminek köszönhetően soha nem csöppentünk két ugyanolyan csatába.
Az Enhanced Edition apropója, hogy a Larian most konzolokra is kiadja a monumentális kalandot, egy szebb és bővebb verzióban, amiből a PC-sek sem maradnak ki. Amellett, hogy a játék szemmel láthatóan szebb és gyorsabb, az eddig meglévő rendszert is több helyen finomították, számos új funkcióval és küldetéssel, ami egy újfajta végkifejlethez vezet. Ehhez a régi kalandorok ingyen juthatnak hozzá, az újoncoknak pedig még eggyel több okuk van arra, hogy haladéktalanul pótoljanak, ha eddig nem tették volna.
Elő a farbával!
PC-s játékot konzolra portolni különösen nehéz feladat akkor, ha egy olyan összetett cRPG-ről van szó, mint a D:OS. A skillek és inventoryk kezelése különösen azért macerás, mert minimum kettő, de akár négy hőst kell kezelnünk egyszerre, külön-külön panelekkel mindenki számára. Hogy ezt hogyan sikerült megvalósítani, arról magunk is meggyőződhetünk, lévén a PC-sek is megkapták a kontrollertámogatást, a hozzájáró teljesen újraszabott kezelőfelülettel együtt. A fejlesztők nem csak egyszerűen gombot rendeltek az egyes funkciókhoz, hanem újragondolták az egész interfészt. Épp ezért még a játék indítása előtt érdemes csatlakoztatni a kontrollert, és útközben sem kaphatjuk le csak úgy, ha hirtelen mégis egérrel szeretnénk játszani. Az Xbox 360 kontroller minden ravaszára és gombjára jut egy-egy funkció, ami szerencsére annyira kényelmesre sikerült, hogy az egérhez és billentyűzethez szokott kezek már negyedórányi felfedezés után is ráállnak. Az analóg karokkal immáron könnyedén élvezhetjük a kibővített kamerakezelési lehetőségeket is, amivel már teljesen körbeforgatható és tetszés szerint zoomolható a játéktér és a karakterek. Ehhez dukál természetesen az is, hogy a szép látványt olyan új grafikai assetek biztosítják, amivel minden szögből szépen vizualizált képet kapunk.
Párban szép az élet
A Larian azonban nemcsak ezen a téren törekedett arra, hogy „kanapé-kompatibilissé” tegye a programot PC-n is, hanem egy helyi kooperatív móddal is kibővítette az eddig csak online elérhető páros módot. Ez így már önmagában furának hangzik, hiszen nem igazán tudunk példát említeni olyan cRPG-re, ami nemhogy konzolon is jól futna, de emellé még osztott képernyővel operálna.
Az osztott képernyőnek köszönhetően mindkét játékos teljesen más feladatot végezhet egy időben: míg mi éppen pár részeg fajankót térítünk jobb belátásra, addig a társunk fejtörőket oldhat meg, vagy elszaladhat egy szükséges itemért, esetleg azzal teheti magát hasznossá, hogy a városban adogatja el a portékákat. És ha már város: az Enhanced Edition népesebb és élettel telibb, mint valaha. Az eddig csak szövegekkel motyogó NPC-k egytől egyig szinkront kaptak, ráadásul belőlük még több található. A szemfülesek azt is észrevehetik, hogy pár skill hangeffektjei is megváltoztak, változatosabbak lettek – ha más nem, hát ezek az apróságok is a Larian alaposságáról árulkodnak.
Díszes repertoár
Bár a sima verzió harcrendszere kellően változatos és taktikus harcokat tett lehetővé, a skillrendszert is rendbe szedték. Az alapverzióban sokszor már magunk sem tudtuk, hogy mit kezdjünk a rengeteg tekerccsel, amelyekkel újabb képességekre tettünk szert, most azonban egy átláthatóbb rendszert kaptak. Nincs már például külön kicsi, közepes és nagy tűzlabda, helyette tierekbe szedték a varázslatokat, erő és hatékonyság alapján. Így három különböző osztályú (kezdő, haladó, master) szinten találjuk őket, folyamatosan növekvő akciópoint-igénnyel. Ennek köszönhetően mi is jobban látjuk, hogy melyik képesség az, aminek az ereje már haladó szinthez vagy végjátékhoz illik.
Taktikai téren is finomodott a rendszer: a visszajelzések alapján a játékosok nem nagyon használták ki az akciópontokat bőszen fogyasztó buffoló, illetve debuffoló skilleket, így azok olcsóbbá váltak. Emellett még számos új lehetőséget kapunk a kezünkbe új skillekkel, amikből tucatnyi van. Eddig csak különféle területre ható varázslatokkal szórhattuk az áldást nagyobb körökben, a Bombardierrel azonban megérkeztek a gránátok is, amikkel különféle státuszokat is okozhatunk tömeges mértékben. És ha már taktika, akkor nem maradhatnak ki a csapdák sem, amelyekből szintén impozáns a választék, és akkor arról ne is beszéljünk, hogy már a buildeket is buherálhatjuk a Dual Wieldingnek köszönhetően.
Harc közben sokat segít az is a megfelelő varázslatok kiválasztásában, hogy immáron minden ellenfél és objektum megvizsgálható. Ellenségekkel kapcsolatban olyan hasznos információkat kapunk, hogy melyik elementállal szemben mennyire ellenállók, illetve hogy melyik gyógyítja őket, így célzottan tudjuk kiválasztani a legjobban sebző varázslatot. Ami valljuk be, jól jön, mert a bőség sokszor már zavarba ejtő.
A régieknek is új
Azoknak, akik már kimaxolták az alapverziót, de éheznek az újabb kihívásokra, kaptak egy Tactician Mode nevű nehézségi fokot, amiben a tét emelkedik – nehezebb felállásban kapjuk a sokkal agresszívabb és felvértezett ellenfeleket, és minden kihívás még nehezebb, mint eddig. Finomabban választható meg a nehézségi fok a többi új fokozattal. Az Explorer az alkalmi játékosoknak készült, a Honour mód pedig odáig megy, hogy egyetlen mentést és életet kapunk útravalóul – egyszóval egy Hardcore nehézséget.
A csapat azonban nem volt teljesen elégedett magával a történettel sem, amibe immáron még több karaktert és cselekményt írtak bele, az eddig létező küldetéseken pedig sok helyen csavartak egyet. Ezekkel a kis finomhangolásokkal pedig egy újfajta befejezést is kapunk, ezért abszolút nem lesz kiszámítható azok számára sem, akik egyszer már végigverekedték magukat az alaptörténeten. És hogy mindezt a PC-sek teljesen ingyen kapják meg, amennyiben rendelkeznek a sima verzióval, több mint dicséretre méltó. A Larian ahelyett, hogy elült volna a babérokon, megpróbálta még tökéletesebbé tenni a már így is remek munkát, ami szintén arról árulkodik, hogy a Divinity: Original Sin ízig-vérig szerelemgyerek. És ennek köszönhetően egyáltalán nem csoda, hogy a folytatást még nagyobb bizalommal és érdeklődéssel várjuk, mint az elsőt.
