For Honor előzetes

Noha a teljes, végleges játék majd csak jövőre érkezik, lezajlott az alfa állapotú program zárt hétvégéje, amire azért majdnem mindenki kapott kódot, aki igényelt. Ennek hála ellenfelekben nem volt hiány, ahogy vérbő harcokban sem – leginkább az utóbbira épít a Ubisoft, elvégre olyan korszakba látogat el a produkció, mikor a csatákat még testközelből, kardokkal, fejszékkel és buzogányokkal vívták, ezek közül pedig bármit kiválaszthatunk magunknak. Csak annyi a kérdés, hogy melyik fegyvernem a szimpatikusabb.

Aréna vagy ostrom

Egy az egy ellen, kettő a kettő ellen, vagy éppen négyen négy ellen. Ezeket a lehetőségeket kínálta az alfa, és míg az első kettő szimpla arénaharcot jelent, utóbbi már egy jobb területfoglalós opciót nyújtott a Domination (itt Dominion) megszállottjainak. Sőt akár gépi ellenfelek ellen is hadba lehet vonulni, ám ez sem azt eredményezi, hogy babazsúron érezzük magunkat, aztán végigrohanunk a három főbb ponton, behúzzuk azokat, közben felaprítunk mindenkit – bizony, az MI irányította harcosok ugyanúgy képesek négyfelé darabolni az óvatlanabbakat. A feladat egyébként tényleg annyi, hogy az ostromlók és védők a pályák két végéről megindulnak, igyekeznek behúzni az A, B és C pontokat, közben meg darálják egymást, illetve a kis közkatonákat, akik annyira talán nem bénák, mint a Titanfall ágyútöltelékei, de győzelmet így sem szereznek egy csapatnak sem. Ha sokan vannak, meg-megsebzik az embert, ám inkább sorfal jellegük miatt nehezítik a cél elérést, nem pedig azért, mert lényegi kihívást jelent a jelenlétük.

De kanyarodjunk vissza a játékosokhoz, akik kétfajta szamuráj, lovag és viking harcos közül választhatnak. Valakit csak a játékon belül kapott pénzösszegekért lehet megvenni, tulajdonságaikban pedig mind a hat eltérő karakter más-más jellemzőkkel bír. A középkori páncélosokon belül például az egyik kétkezes karddal indul csatára, míg a másik egy buzogány, meg egy pajzs társaságában. Vannak speciális képességek is, amiket aktív és passzív módon lehet beaktiválni, így a szimpla közkatonákat életerő-utánpótlásért cserébe vághatjuk le, dühöngő módba válthatunk, füstgránáttal zavarhatjuk meg, vakíthatjuk el a másik csapat tagjait. Amúgy eltérés inkább a testreszabásnak hála van, minden ruhadarabot színezhetünk és illusztrálhatunk (képekkel, mintákkal), változó kiegészítőket vehetünk fel (mellvért, kar és váll védelme, netán fegyverek), a nem kívánt eszközöket meg bezúzhatjuk XP-ért cserébe. Igen, van szintlépés, ilyenkor új lehetőségek nyílnak meg az adott kaszt számára. Mivel különböző pakkokat is vásárolhatunk (például normál vagy prémium csomag), a mikrotranzakció ott lóg a levegőben, ez azonban akár rossz irányba is terelheti a játékot, elvégre a kapott felszerelés befolyásolja a statisztikáinkat, értékeinket is.

Egyedül nem az igazi

Maga a harcrendszer egyszerű, de mégis jól lehet variálni a megjelölt irányok miatt – négyfelől csaphatunk, ugyanígy védekezhetünk, tehát mindig a rést kell keresni, ahova sikerrel üthetünk, ha pedig szemben a következő delikvens, figyelnünk kell, ő merről akar támadni. Az elvetődésnek és a gyengébb, erősebb csapásnak hála bőven van választék, a párbaj többnyire nem szimpla hadonászás, bár sok esetben olyan egy-egy játékos, mintha csak püfölné a gombokat, ami sajnos a kiszámíthatatlanság miatt nem egyszer jó taktika lehet, ezzel elvéve a küzdelem szépségét. A leamortizált opponenseket sokszor ki is végezhetjük (egyetlen gomb lenyomásával), az elhullott társakat pedig ideig-óráig feléleszthetjük – persze idegenek ritkán nyújtanak elsősegélyt… vagy csinálnak úgy bármit a csapat kedvéért.

A hétvége alatt a legszomorúbb tapasztalat az lett, hogy ismeretlenekkel játszva 90 százalékban káosz lesz a csatározás. Bár van gyorselérésű kommunikáció (megköszönjük a segítséget, elnézést kérünk, kijelölünk egy pontot), hiába adjuk meg elsődleges feladatnak az A megszerzését, ha a kutya sem törődik vele. Márpedig érdemes együtt, legalább párokban közlekedni, két pontot megtartani és felügyelni. Sőt! Egy jó kis négyes összehozása után (amikor több meccsen át legyalultuk az ellenfeleket) nyugodtan állíthatom, hogy bár összességében a For Honor érdekes és szórakoztató, csak akkor érdemes nekiállni, ha legalább két (de inkább három) barátunk van hozzá. Előfordulhat, hogy sikerül odafigyelő idegenekkel összekerülni, de ha végig van kommunikáció és stratégia, az csodákra képes. Máskülönben kettő-három opponensbe futhatunk bele, akik ellen kevés az esély, ha pedig valaki a távolból jönne segíteni, hiába rohan, mert a nem egyszer egy helyben tébláboló közkatonákon nem tud időben átjutni.

A vak is azt mondta…

Meglátjuk, mi lesz a végeredmény, milyen lesz a kész játék, de egyelőre kétesélyes a dolog. A pályák ugyan más látképet adnak, de lényegében nem befolyásolják a játékmenetet, így nagy eltérést nem jelentenek, a fő cél meg a darabolás, területfoglalás, ami hosszú távon unalmassá válhat. Komoly tényező kellene még ide a valódi sikerhez, ám az eddigiekből kiindulva nem kifejezetten reménykedünk egy érdekes és izgalmas kampányban, vagy olyan összetevőkben, amik alaposabban megváltoztatják és feldobják a csatákat. Most még a szerverekkel is voltak bajok, a sebzésmodell is érdekes eredményeket hozott, illetve a szamuráj is kicsit túl erős a gyorsasága miatt. Februárig azonban van idő – ehhez képest pedig már most működik az alap, emellett a látvány sem rossz, sőt utóbbi kifejezetten kellemes. Kicsit tényleg ott érezzük magunkat a harcmezőn, jó csapattal élvezzük a darálást, a kaszabolást, amibe a harc szépségét is belevihetjük. Azonban jelenleg sok az illúzióromboló tényező, miközben félő, milyen irányt vesz majd a játék, milyen lesz a kampány, milyen tranzakciókat tervez a Ubisoft. Teljes mértékben örülni nem tudunk az alfának, ám bízunk a programban, amiről 2017-ben, a megjelenés után majd bővebben beszámolunk. 

A For Honor 2017. február 14-én jelenik meg, PC-re, PS4-re és XOne-ra.