A Silent Hill 2 remake hatalmas sikerét követően nem is övezhetné nagyobb várakozás a NeoBards Entertainment franchise-ának a következő részét, a Silent Hill f-et. Az 1960-as évek fiktív Japánjába kalauzoló pszichológiai horrorjáték, az előzetes hírek alapján a sorozat korábbi részeinek durvaságára rátesz még egy lapáttal, pedig már ott sem fogták vissza magukat a fejlesztők. A rajongók tűkön ülve várják, hogy végre megjelenési dátum érkezzen hozzá, és habár azt még mindig nem kaptuk meg, most kiderült, hogy milyen PC kell majd a futtatásához.
A pár napja közzétett előzetes rendkívül magával ragadó, ám nyomasztó látványvilágot tár elénk, és ezek láttán sokakban merülhetett fel a kérdés, hogy "vajon képes lesz-e megbirkózni vele a számítógépem?". A fejlesztők azonban mindenkit megnyugtatnak, hiszen a játék teljesítményalapú futtatásához nem lesz szükség erőgépekre, így szinte mindenki gond nélkül átélheti majd a 18-as karikás kalandot. Alább megtaláljátok a pontos paramétereket.
A Silent Hill f minimum gépigénye (720p, 30 fps)
- Operációs rendszer: Windows 11 64-bit
- Processzor: Intel Core i5-8400 / AMD Ryzen 5 2600
- RAM: 16 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce GTX 1070 Ti / AMD Radeon RX 5700
- Szabad tárhely: 50 GB SSD-n
A Silent Hill f ajánlott gépigénye (teljesítményi beállításokkal 720p, 60 fps, minőségi beállításokkal 30 fps Full HD vagy 4K DLSS)
- Operációs rendszer: Windows 11 64-bit
- Processzor: Intel Core i7-9700 / AMD Ryzen 5 5500
- RAM: 16 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce RTX 2080 / AMD Radeon RX 6800 XT
- Szabad tárhely: 50 GB SSD-n
Nálatok hogy fog futni?