Konzol
A Nintendót még 2010 beperelte az InterAction Laboratories azon a címen, hogy a japán cég szabadalombitorlást követett el azáltal, hogy mozgásérzékelős technológiájukat ellopták, amelyet sikerrel használt fel a Wii megalkotásánál. 2012-ben az ügy befejeződött, a bíróság a Nintendo javára ítélt, mely szerint az InterAction Laboratoriesnak meg kell fizetnie a perköltséget, és a Nintendo védelemre fordított pénzösszegeit is. Az ügy végérvényesen most zárult le: a Nintendo felvásárolta a cég összes szabadalmát, ezzel megelőzve az újabb kereseteket.
A sors fintora ugyanakkor, hogy a nagy N egy másik szabadalmi perben nemrégen vesztett: az Amerikai Egyesült Államok bírósága úgy döntött, hogy a Nintendo valóban megsértette a Tomita Technologies International szabadalmát, mely a 3DS kamerájára szól. A döntés még a múlt hónapban, vagyis 2013-ban született, de csak az új évben lett hatályos, s ennek értelmében a Nintendo minden egyes eladott konzol után fizetni köteles a sértettnek. A döntés meghozó bíró, Jed Rakoff ítélete szerint 1,82%-kot kell átutalni a konzol végfelhasználói árából, így a Nintendo megúszta a fix összeget kifizetését, az ugyanis hosszú távon hátrányos lett volna, hiszen ahogy csökkenne a konzol ára, úgy kapna az eladásokból egyre nagyobb és nagyobb összeget a Tomita.
Rengeteg nagy felbontású kép érkezett a Wii U-s Super Smash Bros. című játékhoz.
Továbbra is a Nintendónál maradva: hiába küszködik a japán cég, hogy eladja a Wii U-t, a Nintendo 3DS családba tartozó kézikonzolokat veszik, mint a cukrot. 2013-ban az összes eladott játék száma (önállóan és csomagban kínált) meghaladta a 16 millió darabot, amely 45%-os növekedés a 2012-es évhez képest! Az Egyesült Államokban több mint 11,5 millió konzolt adtak el, melyből az utolsó egymilliót csak decemberben értékesítették; ebben a számban benne foglaltatik A Nintendo 2DS, 3DS, és 3DS XL is. Szintén kiemelkedő értékeléseket értek el a Nintendo játékok: a Metacriticen hét, 2013-ban megjelent játék áll 85%-os összpontszám felett, és ebből kettő 90% felett teljesített. Azt hiszem, nem lesz meglepetés, hogy a két játék a Legend of Zelda: A Link Between Worlds, és a Fire Emblem: The Awakening. Márciusban pedig érkezik egy klasszikus: a Yoshi’s New Island az SNES-re kiadott Yoshi’s Island újrakiadása, mely dobozos és digitális verzióban is elérhető lesz.
Megjelent a Lighning Retuns: Final Fantasy XIII így készült videósorozatának harmadik része. Ha lemaradtál az első kettőről, azt is meg tudod most nézni. (1. rész, 2. rész)
A Konami Twitteren bejelentette, hogy a PES 2015 PS4-re is megjelenik, s noha más platformokat a kiadó egyelőre nem említett, nagy butaság lenne azt hinni, hogy egy eddig multiplatform sorozat pont jövőre kötelezi el magát a Sony mellett. A hivatalos, formális bejelentésre még várni kell, ahol valamennyi platformot leleplezik, most csak annyi történt, hogy az egyik rajongó rákérdezett: lesz-e PES 2014 PS4-re, amire a válasz az volt, hogy nem, de a következő rész már meg fog jelenni a next-gen gépre.
A Two Tribes csapata eredeti formájában megszűnt létezni. A 13 éves pályafutást maga mögött tudó céget a Toki Tori 2 buktája magával rántotta, s miután lehúzták a rolót, kisebb leányvállalatként élednek újjá. Ez az új cég a fejlesztőcsapattól különálló, s így annak gondjaiban nem érintett Two Tribes Publishing alatt fog működni, s kisebb, egyszerűbb játékokra koncentrál, olyanokra, amikhez nem kell saját technológiát kidolgozni, hanem már meglévő eszközökre épülhet -- az első projekt egy oldalnézetes lövölde lesz, amit a Toki Tori 2+ motor hajt majd.
Idén kerül mozikba a modernizált Robotzsaru, s ahogy az lenni szokott, egy popcorn akciófilm mellé dukál játékadaptáció is. Igaz, ezek az érdeklődés legkisebb szikráját sem tudják feléleszteni már senkiben, hiszen számtalan béna próbálkozást láttunk ezen a téren -- annyi jó hírünk legalább van, hogy ezúttal egy ingyenes programról van szó. A Glu Games fejlesztésében készült RoboCop már letölthető iOS-re vagy Androidra, alant pedig a kedvcsináló videó tekinthető meg, ha valakit nagyon érdekel.
Kína 14 év után megszüntette a videojáték-konzolok árusítására vonatkozó tiltását, s immáron bármelyik gyártó, mely sikeresen szerez engedélyt a kormánytól, árusíthatja portékáját Sanghaj kereskedelmi körzetében. A hír hallatára a Nintendo részvényei 11 százalékot ugrottak, s már beindultak a találgatások arról, hogy a három gyártó, a Sony, a Nagy N és a Microsoft mikor kíván lecsapni a megjelent új piacra.Érdekesség, hogy a tiltás ellenére a BBC értesülései szerint 2013-ban 38%-ot növekedett a videojáték-piac az országban, de persze ebben csak kis szerepet játszottak az asztali konzolok.
Valamikor a jövő hét vége felé fog megjelenni iOS platformra a Duke Nukem: Manhattan Project -- és ha már mobilos megjelenésekről van szó, térjünk ki arra is, hogy már tölthető a Joe Danger Infinity szintén Apple termékekre.
- Skyrim PS4-re és Xbox One-ra?
- Alien: Isolation – felejtős a Wii U
- 4,2 millió eladott PS4
- Újra az MS-nél a Halo-sorozat vezető írója
- Jöhet a Shaq Fu 2?
- Jön a 2014-es Call of Duty Championship
- Robert Bowling betörőket kergetett el
- Xbox One frissítés közelít
- CoD: Ghosts - Így szívassuk az Xbox One-játékosokat!
Az Egyesült Királyságban a Sony a PS4-ből egy hónap alatt többet adott el, mint a Mircrosoft Xbox 360-ból egész év alatt. Több mint félmillió újgenerációs konzolt adott el a japán cég a szigetországban, pár ezerrel többet, mint a redmondiak 12 hónap alatt. Fergal Gara, a Sony UK vezetője persze lefutotta a szokásos tiszteletköröket: most elsődleges céljuk, hogy feltöltsék a raktárkészleteket, miközben megköszönte a vásárlók és a kereskedelmi partnerek, kiadók támogatását is.
2013 egyik legjobb Facebook-játéka, a Game of Thrones: Ascent hamarosan megjelenik mobilkészülékekre is. A játékosok összeköthetik az Android/iOS készüléküket a Facebookon elkezdett játékprofillal, így bármikor folytatható a számítógépen vagy a mobileszközön megkezdett játék a másik platformon.
A hét kérdése: idén gépújítást tervezel-e, vagy benevezel az egyik next-gen konzolra?
next gen konzolt beszerezni csak akkor ha valaki fizeti :D