A fenti verdikt persze nem ütheti szíven azokat, akik átnyálazták a tavalyi Warface bemutatómat, ama cikk ugyanis szintén egy szabvány online shootert vetített előre, ami semmi olyat nem robbant, ami kiemelné a játékot a hasonszőrű lövöldék díszsorfalából. Nos, a tipp végül bejött, ami viszont csak a kisebbik gond – az igazi probléma inkább a technikai körítéssel van, a helyi Warface ugyanis kizárólag böngészőből fut, ami nem is lenne gáz, ha az otthonául szolgáló portál nem szúrná tökön az egész játékot…
Arcom a GFACE-en
A bűnös GFACE névre hallgat, és leginkább a Facebook, illetve az online flashjáték-lerakatok keverékére hajaz, amellett ugyanis, hogy a regisztrált játékosok ismerősöket gyűjthetnek és bejegyzéseket írhatnak, az oldal egyben a Crytek F2P-címeinek bázisa is lesz, azokat ugyanis csak az oldalon beágyazva lehet majd futtatni. A lényeg az lenne, hogy az így elérhető játékokba (ami egyelőre csak a Warface-t jelenti) egy kattintással behívhatnánk a GFACE-es cimbiket is, az elgondolás tehát nem rossz, mégis több sebből vérzik. Egyrészt tök fölösleges, a Steam ugyanis már rég hozza mindazt, amit a GFACE ezen a téren virít (nem csoda, hogy tobzódnak rajta az F2P-címek), másrészt pedig az oldal és az abba implementált Warface jelenleg kész katasztrófa. Hibaüzeneteket dobó böngésző plug-in, a barátok behívásával és követésével kapcsolatos hibák, évekig tartó meccsindítás, 100%-os processzor- és VGA terhelés menüben (!), vagy épp fixen a rendszerpartícióra települő játékfájlok tarkítják a Warface nyílt bétáját. Ha pedig ez nem lenne elég, a játék menüje és eredménytáblája kizárólag egy 800x600-as pop-up ablakban fut, ami miatt már egy kisebb 16:10-es monitoron is alig látni benne a betűket és ikonokat (szóval képzelem, micsoda ergonómiai rémálom lehet ez Full HD megjelenítőn). Zavaró teher hát jelenleg az egész oldal, így nem csoda, hogy már most tobzódik a telepíthető klienst követelő hozzászólásokban, ami érthető, mivel bár a körítés borzasztó, maga a játék egész szórakoztató.
War Cry
Félreértés ne essék, a Warface olyan messze van a Crytek emlegette AAA-minőségtől, mint Szomália az „Év turistaparadicsoma” címtől, a saját kategóriájában viszont még a fentieket leszámítva is jól muzsikál, ugyanis tisztességesen összerakták, hiába építkezik a már ismert panelekből.
A karaktergenerálás után célunk ennek megfelelően ellenlábasaink elporolása, majd a meccsek után kapott pénzből és pontokból katonánk feltápolása, melyet az új fegyverek és felszerelés (véletlenszerű) kioldásával és megvételével ejthetünk meg. A vásárlás szerencsére permanens, tehát nem csak adott időre béreljük a flintákat-göncöket, bár a meccsek után mindig javítani kell őket. Maga a háború 16 fős PvP és ötfős kooperatív módban zajlik, utóbbiról rögtön szót ejtek, az előbbiről pedig elég annyit tudni, hogy öt felettébb ismerős játékmódból áll: a kínálatot a deathmatch, a TDM, a Counter Strike-ból lopott bombatelepítős dzsembori, a Battlefield-féle Rushra hajazó Storm (avagy három kontrollpont lineáris elfoglalása / bevédése), valamint magasabb szinteken a King of the Hill és a Domination sajátos keverékének ható Destruction adja (ekkor egy központi kontrollpont elfoglalásával kell az ellenlábasok bázisára légicsapást hívni).
Maga az akciózás négy kaszt részvételével zajlik, amik szintén nem okoznak nagy meglepetést: gépkarabélyos bokorugró, sörétes puskás felcser, géppisztollyal és repeszakna-csapdával szerelt utász, valamint orvlövész alkotja a szupercsapatot, az első három pedig flintája mellett speciális képességekkel is részt vesz a hepajban (az első lőszert oszt, a második gyógyít és újraéleszt, a harmadik pedig golyóálló mellényt javít). Bár PvP-ben ezek annyira nem domborodnak ki (dokit nem láttam még, aki TDM-ben nekiállt volna újraéleszteni az elhullott csapattársait), a kooperatív módot mégis valódi csapatjátékká alakítják, annak bevetéseit ugyanis konkrétan lehetetlen teljesíteni, ha nem játszik mindenki az osztályának megfelelően.
Együtt, vagy sehogy sem
Az unalomig ismert kompetitív módok helyett így inkább a co-op a Warface igazi attrakciója: a játék minden nap öt (egyenként két pályából álló) bevetést kínál, egyre nehezedő nehézségi szinten. Bár a felhozatal még nem valami változatos (jelenleg kb. hat bevetésből mazsolázik a rendszer), a módozatot így sem érheti panasz, mivel bár a kőlineáris bedrótozott missziók alatt ránk rontó ellenfelek ereje inkább a túlerőben, semmint a kifinomult MI-ben rejlik, a Skilled és Hardcore missziók lenyomásához így is kötelező az ötfős parti, a rutin és az összjáték. Bár a hangsúly az együttműködésen van, a co-op szintén nem mentes némi rivalizálástól: a meccsek alatt speciális feladatok teljesítésével (például 10 fejlövés egy pályán) növelhetjük a kör végén kapott lét, de az együttműködő csapatok teljesítményét is rögzítik, a hatékonyságot (azaz magas killscore-t és a gyorsan lezavart akciókat) pedig ún. koronapontokkal jutalmazzák. Egy küldetésben maximum 70 Crown szedhető össze, amit a boltban speckó felszerelésre vagy különleges dobozokra válthatunk, amik vagy egy tápos fegyvert, vagy időlimites felszerelést adnak kasztunknak, érdemes hát gyakran nyúzni a kooperatív módot miattuk.
Maximum visszafogottság
A Warface-t a CryEngine 3 hajtja, a flinta viszont – bár nem mond csütörtököt – közel sem durran akkorát, mint kellene. Tény, hogy a F2P-kategóriában a játék dögösen néz ki, a beárazott FPS-ekkel szemben azonban így sem veheti fel a versenyt: visszafogottan kidolgozott modellek, kissé gépies animációk, és itt-ott elnagyolt textúrák tarkítják a nyílt terepek ellenére is szűkös, kicsi harctereket. Audiofronton sem nyűgözött le a Warface: az aláfestő zenék gyakran ismétlődnek, a fegyverek egy része pedig elég megmosolyogtató (légpuskaszerű) effekteket kapott, szóval itt sem lépi túl a F2P-mércét a játék. Az irányítás ellenben remek: a fegyverek szemhez emelése villámgyors, a szokásos mozgásrepertoárt pedig a Crysis 2-ből ismert becsúszás, a magasabb pályarészek elérését segítő bakot tartás, illetve a mostanság egyre ritkább hasalás egészíti ki – mindezek és jó ping mellett így élvezet minden tűzharc, csak az a fránya körítés ne lenne…
F2P-cím révén természetesen érdemes a fajsúlyos mikrotranzakciós vonulatra is kitérni, ahol azonban szerencsére a Crytek nem bizonyult annyira önzőnek, mint néhány versenytársa. A valós pénzért beszerezhető kreditekkel azonnal megvehetjük a kioldott fegyvereket, a co-op módban instant feltámadást nyújtó resurrection coinokat szerválhatunk, a meccsek után kapott XP-t és pénzt megbikázó csomagokat vehetünk, illetve kasztspecifikus ládákat szerezhetünk be, amik véletlenszerűen vagy egy permanens fegyvert, vagy időlimites felszerelést és speciális tárgyakat dobnak karakterünkhöz. Pay-to-win szagúnak igazából csak az utóbbit érzem, bár a resurrection coinokkal sem vagyok kibékülve, tapasztalataim szerint ugyanis az azzal hadba vonuló bakák szeretnek rambózni és tesznek a csapatjátékra, amivel simán hazavágják a kooperatív bevetéseket.
Halk csatakiáltás
A Warface kellemes F2P-shooter, de a GFACE-féle borzalom és a korrekt, de közel sem kiemelkedő játékmenete miatt semmiképpen sem kikerülhetetlen darabja a F2P-kategóriának. Ne feledjük viszont, hogy a nyílt béta nemrég indult, a csapat pedig folyamatosan toldozza-foltozza a bevetést, szóval pár hónap után jó eséllyel megoldódnak (vagy csökkennek) a cikkben felsorolt sirámok. Addig viszont tessék fenntartásokkal kezelni a Crytek új dobását, a Warface-nél ugyanis jelenleg nemcsak a bevetések, hanem már a játék indítása is felettébb izgalmas folyamat.
