Készen állsz a háborúra?!

Azért nem eszik olyan forrón azt a kását, 1944-et írunk, a helyszín Franciaország, és Violette Summer betegágyánál áll meg a kamera, aki egy hosszú MI6 karrier és egyben a saját élete végén jár. A sérülései súlyosak, élet és halál között lebeg, s közben kísérti a múlt ezernyi ördöge, meggyilkolt katonák, végignézett szörnyűségek és sötét álmok egyvelege. Ám a fejében ott zakatolnak az elvégzett küldetések részletei is, amiket most megoszt velünk, miközben az ágyához szűrődő beszélgetés foszlányai időről-időre elvezetnek ahhoz a két francia ellenállóhoz, akiknek családját, barátait fenyegeti a Gestapo, és éppen azon a dilemmán őrlődnek, hogy a halál küszöbén álló nő vajon megér-e egy csomó ártatlan életet. Egyfajta morális számvetés a történet, több szempontból is, hisz Violette is kétségek között őrlődik. Saját kezűleg végzett a sebesült varsói ügynökkel, hogy a Gestapo ne férhessen a titkaikhoz, a másiknak ciánkapszulát vitt a börtönbe szabadság, és remény helyett. Polgárok ezrei haltak meg a német tengeralattjáró-bázis bombázásánál, ahol ő maga jelölte meg a célpontokat. Tényleg megérte? Ez lenne a háború? S mivé vált ő maga? Sajnos a későbbiek során elsikkadnak ezek a kérdések, értelmüket vesztik a flashback-szerűen felépített küldetések során, amelyek ezt a ”fejben járó” hangulatot a szűkre szabott víziókkal egyszerűen nem bírják követni.

Legjobb barátunk a sötétség.

Szóval van egy külső nézetű játékunk, amely a 2. világháborúra építkezik, és egy kimondottan izgalmas idomokkal megáldott női ügynökünk. Továbbá adott a feladat (szabotázstól a likvidálásig), a hűséges késünk és a két üzemmód: nevezetesen az egyik a normál, a futással összekapcsolva, ahol a léptek neszét minden közelben álló katona lekagylózza, illetve célpont feliratként ragyogunk a látómezejükben, és van a csendes (lopakodó) fokozat, amelyet, ha sötétben, vagy kövér árnyékok mögé rejtőzve alkalmazunk szinte, hangsúlyozom, szinte láthatatlanok vagyunk. A játékidő jelentős részében az utóbbi gombot fogjuk használni, és árnyéktól árnyékig közlekedünk – ami nem is olyan könnyű, mert a meglehetősen lineáris pályákon rengeteg a világos folt és a nyomvonalakra ráállított beszélgető, vagy járőröző baka. Az általánosnak mondható lopakodás résznek vannak megdöbbentően jól kivitelezett részletei is, ilyen például a gettó bejárata, ahol szépen körbe lehet menni az árnyékokon, és a falat támasztó őr kézigránátját az árnyékból kibiztosítva (néhány helyen van csak erre lehetőség) gyakorlatilag sétáló bombát csinálhatunk belőle. Ugyan nem új keletű dolog, de a kulcslyukakon való bekémlelés lehetősége is sokat dob az élményen. Továbbá számos helyen a tócsákhoz, kerítésekhez vezetett elektromos vezetékek jobbik végét egy elbillenthető kapcsolóhoz kötötték, hogy baleseteket szimulálhassunk az SS lazításon kapott (kerítést támasztó, tócsa szélén őgyelgő) példányain, illetve a közelben zenedobozként használt rádió lekapcsolásával is elterelhető egy-egy strázsa figyelme. Van még néhány interakcióra reagáló pályaelem, sűrűbben biztosítékdobozok (lámpák lekapcsolgatására), illetve ritkábban tologatható ládák, hogy egyes fényforrásokat leárnyékoljuk, vagy például egy eredendően nem túl nagy szintkülönbséget legyőzzünk.

A nénit nem Bicska Maxinak hívják?

Hősnőnk alapfegyverzete a kés, amelyet hatékonyan csak hátulról tud alkalmazni, ergo mívesebben kidolgozott pályarészeken, a járőr ütemét kifigyelve, avagy egy kerítésen, kisebb lyukon át, de még mindig az árnyékok/bokrok/fedezékek takarásában valamely szerencsétlen strázsa mögé kerülhet. Ha a testközeli kontaktus megvalósul, a fokozatosan elszíneződő képernyő közepén, egy méretes kill felirat jelenik meg, jelezve, hogy a megfelelő billentyű leütése esetén sokszor egészen brutális – torok elvágása, tökönszúrás, stb. – kivégzésformulát hozhatunk működésbe.

A mérges gázzal feltöltött részeken – mert ilyenek is vannak, és gázálarc is begyűjthető –, a kivégzőmozdulat stílszerűen az ellenfél maszkjának letépése lesz. Az eldőlő testet aztán rögtön fel is kaphatjuk és cipelhetjük az árnyékba. A pályákon - no nem elszórva, hanem nyomokban (zárt fémszekrényekben) - találunk kézifegyvereket, például Coltot, Lugert, sörétest, mesterlövészpuskát, és egyebeket. A riasztópisztoly remélem nem csak az én szememet csípte, pontos volt, egy lövéssel felgyújtott mindenkit, de valahogy nem illett ide. A lőszer egyébként igen szűkre szabott, ráadásul fejlövésekre teszi csak vízszintesbe magát az ellen, ugyanakkor rengeteg robbanást előidéző vagy mérget kibocsátó hordó került kihelyezésre a kritikus helyeken, várva, hogy egy jó pillanatban eldurrantsuk ezeket…

Lődd be magad!

Amikor minden kötél szakad, az őr megkerülhetetlen, avagy épp felfedeztek, és robog feléd a Wermacht, van orvosság. Violette bead magának egy morfium-löketet, és abban a pillanatban megáll az idő, minden mozdulatlanná dermed, ő meg néhány másodpercig – kombinében, hulló rózsaszirmok között - vágtáz hót idétlenül, hogy az út végén egyetlen gyilkolás, vagy egy biztos rejtek segítségével túllendüljön a drámai szituáción. Gondolom, nem csak nálam sántít az allegória, hogy Violette a játékban felveszi, aztán sejthetően a betegágynál betolja az adagot, és megáll a fejében a világ… Egyébként kevés narkós él arrafelé, ergo morfiumból nincs nagy készlet (szakaszonként általában 1 darab), és spájzolni sem lehet, tehát használd bölcsen, de használd. Érdekes dolgok lelhetők fel még az eldugott sarkokban, náci kitüntetések, gyűrű, öngyújtó és hasonszőrű elkallódott relikviák, amelyeket rögtön pontértékké, majd csillagokká konvertál a játék, és végül kicsi csillagainkat egy nem túl bonyolult képességfán ügynöknőnk fejlesztésére fordíthatjuk. Három képességről van szó, úgymint a lopakodás sebessége, a morfium hatóidejének kitolása, és az állóképesség növelése. Akad még néhány levél is elszórva, ezek amolyan ”Kedves Hans!” levelek az asszonytól, hogy csak azért se érezzük jól magunkat egy szaftosabb kivégzés után, illetve néha egy a küldetéshez kapcsolódó iromány, amivel mondhatni kitörölhetjük a … – de hölgyek is lehetnek az olvasók között, szóval triviális megoldást szorgalmazó gyöngyszemek ezek, amiket nem feltétlenül kötelező elolvasni.

A tűz a legrondább elem…

A játék kivitelezésénél látszik, hogy a fényforrások és árnyékok kidolgozására nagy hangsúlyt fektettek, kétségtelen jól is mutatnak a falakra vetülő óriási árnyékok, a keresőlámpák fényei, de van néhány probléma a rendszerrel. Elsőként: a lámpásokat nem lehet kilövöldözni, erre találták fel a biztosítékdobozokat, más megoldás nincs. Másodszor: lassabban vánszorgunk sunnyogó módban, mint a járőr és ebből az a faramuci helyzet áll elő, hogy a büdös életben nem érünk utol egyet sem, hiába próbálkozunk. Mindemellett a hölgy nagyon sérülékeny, így a tűzharcok erőltetése sem mindig jó ötlet, ráadásul check-pontos mentési rendszerrel ver minket az ég, amely épp a legnagyobb népsűrűségű szakaszokhoz rendelte a legtávolabbi pontokat, kvázi erősen szívatás szaga van. Visszatérve a látványhoz, Violette kivitelezése elfogadható, míg a környezet a sablon ládákkal, folyosókkal elég szegényes. A sötét dokkok, csatornák helyett a nappali fényben pompázó városrészeken él igazán a játék, például a varsói gettóban, de említhetném a párizsi katedrálist is, ahol az élénk színek miatt, és a valószerűtlen színskálában pompázó égbolt kontrasztjában tényleg otthonosnak érezzük a figurát. A lángszóró tűzeffektjéért kapásból kötél járna, és ezt a büntetési tételt gondolkodás nélkül kiosztanánk a célzás mód igénytelen (ronda szálkereszt) kivitelezőjére is. A pályatervezés meglehetősen lineáris, nincs is igazán elágazás, csak néhány kihagyható helyiség, ami nem feltétlenül előny egy ilyen játékban.

Az AI természetesen scriptelt, rögzített eseményekkel - rengeteg kihallgatható párbeszéddel – színesítve, szóval ne nagyon haljunk meg, különben hallgathatjuk újra és újra ezeket. A zenei aláfestés egyébként egészen míves, azt a fülbemászó, vélhetően francia dallamot, amit az őröktől hallottam, önkéntelenül néha már kenyérszeletelés közben is dúdolom… Vannak azért hibák itt is, a fegyverhangok például gusztustalanok. Már csak ezért se lövöldözzünk, és hát az AI sem táltos ilyen esetekben, például a helyszín csekély számú, rögtön kivégzett állománya után a fegyverhangra reagálva percekig bőgeti a szirénákat, de erősítés sehol. A látóterébe került hullák, a lekapcsolt világítás, az üvegcserepeken megcsörrenő léptek zaja, illetve a megváltozott körülmények (rádió, gépek leállítása) szépen le vannak tárolva, rá is mozdul mindegyikre a gép, ezt dicsérjük meg, de halál idegesítő, hogy a szűk nyomvonalon sokszor esélyed sincs a kitérésre. Gyakorlatilag neked kell úgy játszani, kevés lövöldözéssel, sok lopakodással, hogy a játékélményt megtaláld.

Goodbye Violette!

Violette a Hitman, rosszabb esetben Sam Fisher (Splinter Cell) babérjaira tör, hogy a kettő közül melyikre, az nem egészen egyértelmű. A fény-árnyék átmenet ugyanis korántsem annyira penge, mint Sam bácsié (a VA-ban csak két fokozat van, látszol vagy nem), az AI-n is kellene csiszolni, és kár volt hangos fegyvereket beszórni, inkább a kém jelleget kellett volna kicsit jobban erőltetni.