The Incredible Adventures of Van Helsing teszt

Aki figyelemmel követi a játékipar eseményeit, annak valószínűleg nem kell bemutatni a magyar Neocore Gamest. A készülő Helsing-kalandról kikerült hírmorzsákat, képeket és videókat innen-onnan már elcsíphettük, a bétaverzió után pedig megjelentek az első pozitív vélemények és a végleges játékhoz fűzött remények. Tűkön ülve vártuk, mivel fog meglepni minket a King Arthur-sorozatért felelős, már szépen csengő névvel rendelkező hazai gárda. A végeredmény önmagáért beszél: a játék a Steam eladási listájának élén nyitott, és a külföldi oldalak is kiosztották a jól megérdemelt pontszámokat.

A csapat a stratégia zsánere után a hack ’n’ slash rendszerű akció-szerepjáték műfajt vette célba a Van Helsinggel. Igen, innen hallom, ahogyan az olvasók asszociációi villámgyorsan peregnek, és egy emberként villan fel mindenkiben: „no, még egy Diablo-klón!”. Tény, hogy a Blizzard alkotása olyan nagy hatással volt a piacra, hogy sorra jelentek meg a trónbitorlók, a kifejezés pedig beitta magát a szakzsargonba – és rendszerint rögtön rá is aggatják a jelzőt a hatásos Diablo-formulán alapuló új címekre. Esetünkben azonban a klón erős kifejezés – lássuk hát, hogy milyen újdonságot tud nekünk mutatni egy újabb manazamatú, egérkattintásoktól hangos fantasyvilág! 

A név kötelez

Amire először felkapjuk fejünket, az a hangzatos Van Helsing név. A Bram Stoker klasszikusából ismert vámpírvadász hallatán egy újabb vérszívós sztorit várnánk, azonban hegyes fogú barátaink ebben a történetben az öreg Helsinggel egyetemben nyugdíjba vonultak, és nem ácsingóznak a szűzies nyakakra. Esetünkben tehát nem Drakula ősi nemezise, hanem fia bőrébe bújunk, aki családi örökségként hűen harcol az emberiség életét megkeserítő szörnyek, démonok és más teremtmények ellen. A történet egy levéllel kezdődik, melynek feladója egy Vlados nevű vámpírgróf, aki egykor az idősebb vadász ellensége volt, most  viszont segítségünket kéri. Mivel a családfő már nem vállal akciókat, így az utánpótlás kerekedik fel, hogy Európán keresztül számos kalandba keveredjen társával, Lady Katarinával. Úti céljuk nem más, mint Borgovia, s ha a térképet szemfülesen követjük, nyilvánvalóvá válik, hogy a fiktív, hegyek között elterülő sötét királyság ebben az alternatív valóságban Erdély megfelelője.

Mivel a hősök élete sosem egyszerű, a Borgovába vezető híd leszakad, majd pár rakoncátlan bandita tör életünkre. Átkelő híján Markovna falucskáján kell keresztülvágnunk, ahol szembesülünk a közösség apró-cseprő gondjaival, és bemelegíthetjük a kattintgató ujjakat. Az első fejezet ezen a helyszínen játszódik, és továbbállásunk előtt ajánlatos befejezni a mellékküldetéseket, mert a második felvonásból ide már nem térhetünk vissza (én előre szóltam!) – ezt kicsit sajnálom is. Ezután bőségesen telepakolt tájakon, bányán és mocsáron keresztül jutunk el atyánk titkos rejtekhelyére, ahol Vlados már vár minket. Hamar kiderül, hogy ebben a világban nem a természetfeletti, hanem a tudomány a legnagyobb ellenség: az őrült fehér köpenyes zsenik és sötét alkimisták, akik a szörnyetegek és emberek között húzódó vékony határvonalat feszegetik.

A játék világát a mágia és technológia csodálatos egyvelege hatja át, rejtett laboratóriumok, ádáz gépellenségek és veszélyes mutációk várnak ránk. A 19. századi gótikus-noir miliő elbűvölő, részletgazdag és tágas helyszíneken kalandozhatunk.  Borgovia nem összetévesztendő fővárosával, a metropolisszá fejlődött Borgovával, mely valamikor éjszakai lények vadásztere volt; a sötét épületek a régmúlt századok Budapestjét idézik, a díszletek és szörnyek pedig bátran merítenek a steampunk stílus vizuális jegyeiből. A technomágiához ezen felül hozzáadódik egy csöpp szláv mitológia, és már kész is a frissítően látványos, fogaskerekes kultúrmix.

Mesterségem címere

A szerepjátékok hagyományaival ellentétben nincs lehetőségünk faj és kaszt választására, hősünk adott a maga történetével és személyiségével. Akárhogy is nézzük, Van Helsing egy vadász, így érthető, hogy a karakterből nem gyúrhatunk mágiát használó papot. A lehetőségek azonban nem olyan szűkösek, mint amilyennek elsőre gondolnánk: rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, hogy a számunkra legszimpatikusabb játékstílusban harcolhassunk.

Döntött felülnézetben csodálkozhatunk rá a világra, melyet finom, viktoriánus díszítésű panelek kereteznek. A kevésbé gyakorlottak, vagy a stílussal barátkozó kezdők is könnyen kiigazodhatnak rajta, lévén egy teljesen letisztult kezelőfelületet kapunk. Az irányítás sem bonyolult: a bal gombbal támadunk, illetve ennek használatával lépünk interakcióba a tárgyakkal és az NPC-kel, a jobb egérkattintással pedig egy előre beállított speciális képességet süthetünk el. A tulajdonságok oldalán a jól ismert Test, Ügyesség, Akaraterő és Szerencse négyest találjuk, képességek terén pedig két fáról választhatunk, hogy közeli- (Misztikus harcos) vagy távolsági harcban (Okkult vadász) jeleskedjen karakterünk, esetleg keverhetjük a két harcmodort. E két ágon túl egy harmadikról trükkök és aurák közül szemezgethetünk, melyek között szintén igen hasznos aktív és passzív képességeket találunk.

A játék egyik jól eltalált sajátossága a Düh-rendszer. Mindegyik alapképzettséghez tartozik három kiegészítő lehetőség, melyeket további pontok leosztásával szerezhetünk meg, ezekkel fokozhatjuk az adott támadás hatékonyságát; a lőfegyvereknél az alaplövéshez például dum-dum golyót, szuroklövedéket vagy területre ható robbanótöltetet rendelhetünk. Persze ezeknek is megvan az ára – ezek a Düh-pontok. Minél inkább vérben forog főhősünk szeme, mi annál jobban szórakozunk, mivel a gyilkolással feltöltődik mérgünk sárga mércéje. A turbók a szóköz lenyomásával aktiválhatók, mégpedig egy előre letárolt, általunk megszabható kiosztásban, így e kombók összeállításával és ellövésével eldönthetjük, hogy egy ellenséget vagy többet akarunk megsebezni, esetleg a támadóhullámot lelassítani, egészen addig, míg teljesen le nem apasztjuk a korábban felgyülemlett pontjainkat.

A kalandok során maximum 30-as szintig fejlődhetünk; minden szintlépéskor 3-3 skillpont a jutalmunk, ám a megszerezhető pontok számát tovább bővíthetjük az NPC-knél vállalt küldetésekkel. És hogy még jobban a bőség zavarában érezhessük magunkat, elnyerhetünk Előnyöknek (perk) nevezett különleges, passzív jutalmakat is, melyek közül a hősök és combosabb ellenfelek leküzdésével feltornázott hírnevünk újabb szintre emelésekor választhatunk. 

A mob nem jár egyedül

Sanszos, hogy Van Helsing papa már nem lenne képes végigvinni ezt a játékot, ugyanis kimagaslóan jó kardióval kell rendelkezni ennyi futkorászáshoz. A pályákat járva nem lesz sok időnk a kalapunkat igazgatni, mert hordákban, tömegekben támadnak ránk a válogatott förmedvények. A csapat sokszor elég vegyes, a vérünkre ácsingózó bandák többféle ellenségből verbuválódnak össze, vannak köztük kicsik, nagyok, gyorsabbak és kíméletlenebbek egyaránt, éppen ezért praktikus területre ható, több ellenfelet sebző támadásokat alkalmazni, ugyanis szinte sosem fogunk magányos harcosokkal találkozni. Alaposan meg kell néznünk azt is, hogy hová lépünk, mert lehet, hogy a mennyiségtől sokkot kapva menekülőre fogjuk, és a következő sarkon kétszer annyi szörnyűségbe toppanunk. Fáradalmainkat azonban gazdag loot-eső honorálja, a sikeres csaták után rengeteg arany és felszerelés üti a markunkat. Utóbbiak legértékesebb darabjait küldetésekkel vagy a szörnyek legyőzését követően szerezhetjük meg – az árusok nem bővelkednek a valóban értékes felszerelésekben, így a begyűjtött pénznek leginkább az újraéledésekkor fizetendő sáp okán fogjuk hasznát venni. Természetesen a ránk váró repertoárból nem maradhatott ki a műfaj egyik klasszikus vonása sem: esszenciákat rakhatunk ruhánkba, ha az rendelkezik az ezek befogadásához szükséges kapacitással. Ha pedig már a lények irtásáról szóltunk, akkor érdemes megemlíteni a műfaj nagyjaitól való azon eltérést is, hogy a Van Helsing világában a gonosz nem respawnol, így ha kitakarítottunk egy helyszínt, ott az ártó teremtmények már nem térnek vissza a halálból.

A szörnyeket azonban semmi esetre sem szabad lebecsülnünk, ugyanis ezek a szerzetek teleportálnak, rejtőzködnek, csapdákat állítanak, lőnek, sőt, a makacsabbak még ellen is állnak bizonyos támadásoknak, ezért fel kell térképeznünk a gyengeségeiket és erősségeiket, hogy hatásosabbak legyünk velük szemben. S bár a tömegesen elhulló ellenség látványa igencsak szórakoztató, egy idő után kissé repetitívnek tűnhet, sőt, esetenként felüti fejét a monotonitás réme is. Voltak helyek, ahol magam is már túlzásnak éreztem a hősöm nyakába zúdított had nagyságát, a Gépek Palotája például csak úgy hemzseg az ellenfelektől. Kihívásban tehát nem lesz hiány, hiszen a játék már normál fokozaton is képes alaposan megizzasztani az embert.

Így neveld a szellemed!

Ám ahogy már szó volt róla, a pokol seregével nem kell egyedül szembenéznünk, hiszen az öreg Van Helsing nem engedte el felügyelet nélkül fiát a borgoviai utazásra, útitársnak a néhai Lady Katarina szegődött mellénk. A szellemhölgy nem csak a csábos oldalborda szerepet tölti be, jelenléte legalább annyira fontos, mintha egy második játékost irányítanánk. Nem egyszerű „pet” tehát, hanem saját, karakán egyéniséggel megáldott, felvágott nyelvű nőcske, akivel Helsing szórakoztató szócsatákat vív. (Ezen a ponton meg is kell dicsérnem a szinkronszínészek ügyes munkáját, akárcsak a zeneszerzőét a játékban hallható kellemes, régies zenei aláfestésért). A szereplők közti folyamatos civódás egyébként remek és humoros eleme a játéknak – Katarina szeret ironizálni és legfőképp kritizálni; mikor például egy koldust szánunk meg pénzzel, ő megjegyzi, hogy ennyiből akár egy pónit is kaphatna, meg amúgy is, mindig rongyokban jár.

Partnernőnk azonban, bár hasznos útitárs, sosem lesz képes arra, amire főhősünk: maximum 20-as szintig fejlődhet, és nálunk jóval kevesebb felszerelést aggathatunk rá. Saját karakterünk fejlesztése mellett viszont az ő megszerzett pontjait is el kell osztanunk, ráadásul a viselkedését is részletesen beállíthatjuk: választhatunk, hogy milyen módon harcoljon, ha pedig kérjük, akkor szorgosan felkapkodja a szörnyekből eső tárgyakat, de elküldhetjük akár vásárolni is. Szerencsére amennyire kritikus velünk szemben, annyira hálás is: skilljeivel leginkább passzív bónuszokat ad az ifjú Van Helsingnek, átveheti a sebzés egy részét, továbbá életet és manát lophat számára. Beállítható alapvetően közelharcra vagy távolsági támadásra, de maradhat csupán szellemalakban is. Ebben a formában nem harcol és őt sem támadják meg, viszont 10%-kal növeli a védelmünket. Így kell egy társat igazán hasznossá tenni – és még enni sem kér!

Adj király katonát!

A korábban említett, a borgovai csatornarendszer szívében eldugott rejtekhely hasznosabb helyszín lesz, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Nemcsak bázisként szolgál, ahol az NPC-knél új küldetéseket vehetünk fel,  újraoszthatjuk a képességpontjainkat, vásárolhatunk és eladhatunk, de egy generátort is meg kell javítanunk, és beszerezni mellé egy hasznos mérnököt.  Ezt követően őkelme egyedi fegyvereket kovácsol nekünk, sőt gondoskodik az  áramfejlesztőről is, és nála tanulhatunk meg csapdákat elhelyezni, melyekre a későbbiek folyamán bizony nagy szükségünk lesz.

Külön öröm ugyanis, hogy a játék nagy részére jellemző kaszabolást megtöri egy üdítő, tower defense jellegű minijáték is, amiben három támadási hullámot kell visszavernünk. Sajnos itt találkoztam az egyik komolyabb buggal (konkrétan egy, a hős által nem sebezhető szörnnyel), ami komoly gondot okozhatott volna a továbbjutásban, ha nem vagyok kellően elővigyázatos. Később belebotlottam még pár hibába, de ezeket a fejlesztők folyamatosan javítják, szóval mire ezt olvassátok, a nagyobb problémákat már biztosan kipurgálták a játékból.

Köd előtte, köd utána

A választott nehézségtől függően nagyjából 10-15 óra alatt haladhatunk végig a főszálon, bár értelemszerűen ez az időtartam szépen kitolható a kisebb-nagyobb mellékküldetésekkel. A főgonosz legyőzése után teleporttal térhetünk vissza a rejtekhelyre, és az alapos munkánkat „dicsérő”, üresen kongó borgoviai helyszínekre. Mivel nincsenek választható fajok és kasztok, az egyszemélyes újrajátszás esélye igen alacsony, így a program élettartama a műfaj más képviselőihez képest nem túl hosszú – van viszont multiplayer szekció, ahol maximum három társunkkal vághatunk neki a történet újbóli felgöngyölítésének. Habár a szavatosság okot adhatna a morgolódásra, azt nem szabad elfelejteni, hogy a NeoCore Games rendkívül jutányos áron kínálja mindezt, és 11 euróért (cirka 3300 forint) nem nagyon fogunk hasonló színvonalú versenyzőt találni ebben a műfajban.

Bevallom, a befejezést követően egyfajta ürességérzetem támadt, talán mert az ötletes és misztikus világ további tartalomért kiált, és érződik, hogy a látottaknál sokkal több rejtőzik benne. A magam részéről szívesen végrehajtottam volna még több és izgalmasabb küldetést, és jobban belemerültem volna Borgovia meséibe – ám remélhetőleg ezt a hiányérzetet orvosolni fogják a folytatások. A fejlesztők a történetet ugyanis trilógiának tervezik, az első rész pedig remek nyitóakkordja a borgoviai hősi dalnak.