Mostani tesztem alanya egy egyszerű játékmenetű, eddig négy részt megélő, a sajtó által közepesnek ítélt mű, ami szerintem arcade téren az egyik legjobb és legélvezetesebb rail shooter horrorjáték. PC-n is tiszteletét tette, felemás sikerrel.
Dr. Curien-villa. Ez az a hely, ahonnan ez a valóságos pokol kitárta kapuit, és ő az az őrült ember, aki el akarta pusztítani a civilizációt gonosz teremtményeivel. Innen kezdődött az egész, de Dr.Curient megölte („aki másnak vermet ás” alapon) az egyik saját ördögi szörnyszülöttje, így már csak annyi teendő volt, hogy megsemmisüljön az emberi kéz által teremtett rémhorda. Ez sikerül is Thomas Rogannek és bajtársának, G-nek, a két AMS kormányügynöknek -- ám évekkel később újra különös, zombiszerű lények lepik el a város utcáit. A folyamatos tisztogatás ellenére a földet lassan belakják ezek rondaságok, így rá kell jönni, honnan származnak, mielőtt az egész bolygó egy hatalmas nekropolisszá változna. Mint kiderül, egy EFI kutatólaboratórium kísérletezik embereken, hogy manipulálják fajunk génjeit, és megvizsgálják az élet és a halál közt tátongó, üres szakadékot. Így tehát Thomas Rogan csapatával útra kel eme életveszélyes küldetésre, azonban pár nap elteltével eltűnnek a bemocskolt labor falai közt, így Lisa Rogan (Thomas lánya) és a régi cimbora, G feladata lesz, hogy felkutassa az elveszett csapatot.
A fejlesztősrácok, mint látszik, nem nagyon fordítottak sok energiát a sztorira, így e szempontból a játék egy kalap bódi szilvát nem ér.
A House of the Dead harmadik részében két mód áll rendelkezésünkre: versenghetünk az idővel, vagy akár gyorsaságunkra és ügyességünkre is bízhatjuk magunkat túlélő módban. Igen, gyorsaságunkra, hiszen a játékban még az irányításra sem kell pazarolnunk az időt, mert karakterünk magától megy előre, mintha sínen közlekedne, tehát csak az a dolgunk, hogy lőjük a zombik egyre sokasodó tömegét, és ettől kezdve semmi eget rengető nehézség nem vár ránk, csak halálos koncentráció fél órán keresztül.
Jogosan vetődhet fel a kérdés mindenkiben: ki fogja megvenni a terméket, ha a játékmenet annyiban merül ki, hogy lövünk, és még a karaktert se irányíthatjuk, ráadásul 30 PERC (nem vicc) az egész játékidő, kivétel ha nehezebb fokozatot választunk. Nos, a szörnyek remekül meg vannak alkotva: lehulló kezek-lábak, fejek, átlyukasztott testrészek, amolyan „lightos” módra, de mégis szerintem ez a hihetetlen jó benne, ezért is dől be olyan sok tájékozatlan vásárló a borító alapján és dönt a vásárlás mellett.
A játék fejezetekre van osztva (magyarul pályákra,) akinek tehát tetszett ez a „remekbe szabott” sztori, az a fejezetek közti átvezető animációval teheti még teljesebbé a történetet, minden apró részletével. Bármelyik fejezet befejeztével kapunk egy statisztikát arról, hogy mennyi pontot gyűjtöttünk a zombik leölésével, és természetesen szerezhetünk bónusz pontokat is különböző elrejtett relikviák egyszeri vagy többszöri meglövésével is. Az életpontjainkat a játék kreditekben számolja, 1 kredit 5 életet ér. Az életek és a kreditek számát a játék menüjében szabályozhatjuk, ezzel könnyítve vagy nehezítve dolgunkat. A pontokhoz hasonlóan extra életet is szerezhetünk, ha egy golyóval megkínáljuk a megfelelő eldugott mütyürt, illetve ha netán barátunk, G szorult helyzetbe kerül (például elejtette a fegyverét és a rémségek rátámadnak) és kisegítjük őt.
Mészárlásaink során minden fejezetben akad egy élvezetes, nagy monstrummal való küzdés (boss fight), az előző részekhez hűen (sőt, páran közülük ismerős, visszatérő figurák lesznek), ami a játék legfantasztikusabb része, ám kis szépséghiba, hogy a harc elején sajnos nem magunktól kell rájönni a főszörny gyengéjére: a készítők megadják, hol kell meglőni a drágát...
A cucc morbidságából azért meglátszik, hogy a fiúknak sikerült volna látványosabban durvábbra is elkészíteniük, de hát gondolom, azért volt egy határ, amit csak bizonyos szabályok árán lehetett átlépni, mert ugye bárki betérhet egy játékterembe. Ettől függetlenül a House of the Dead nem veszít értékéből, szerintem valami iszonyat jól néz ki. A szörnyek nagyon jól ki vannak dolgozva, látszik rajtuk, hogy dolgoztak velük a fejlesztők eleget, és erre fektették a legnagyobb hangsúlyt. Sajnos azonban ez 2002-re érvényes, ugyanis ekkor jelent meg a játék az első generációs X-boxra, a PC-s verzió viszont 2005-ben, így a látványt kicsit kénytelen vagyok alul értékelni valamennyivel, hiszen ekkor már bőven voltak ennél szebb játékok is a piacon.
A grafikával ellentétben a zenével nem sokat foglalkoztak a srácok, egy amolyan szokásos, pörgős, háttérmuzsika-szerű valamit raktak bele művükbe.
A House of The Dead a szememben egy jól sikerült széria, amit a legjobban arcade masinákon lehet élvezni, műanyag fegyverrel a kezünkben és zsetonnal a zsebünkben. A PC-s verziót próbáljátok ki azért egyszer, ha éppen nincs játékgép a közeletekben.
A holtak még ébren vannak
Dr. Curien-villa. Ez az a hely, ahonnan ez a valóságos pokol kitárta kapuit, és ő az az őrült ember, aki el akarta pusztítani a civilizációt gonosz teremtményeivel. Innen kezdődött az egész, de Dr.Curient megölte („aki másnak vermet ás” alapon) az egyik saját ördögi szörnyszülöttje, így már csak annyi teendő volt, hogy megsemmisüljön az emberi kéz által teremtett rémhorda. Ez sikerül is Thomas Rogannek és bajtársának, G-nek, a két AMS kormányügynöknek -- ám évekkel később újra különös, zombiszerű lények lepik el a város utcáit. A folyamatos tisztogatás ellenére a földet lassan belakják ezek rondaságok, így rá kell jönni, honnan származnak, mielőtt az egész bolygó egy hatalmas nekropolisszá változna. Mint kiderül, egy EFI kutatólaboratórium kísérletezik embereken, hogy manipulálják fajunk génjeit, és megvizsgálják az élet és a halál közt tátongó, üres szakadékot. Így tehát Thomas Rogan csapatával útra kel eme életveszélyes küldetésre, azonban pár nap elteltével eltűnnek a bemocskolt labor falai közt, így Lisa Rogan (Thomas lánya) és a régi cimbora, G feladata lesz, hogy felkutassa az elveszett csapatot.
A fejlesztősrácok, mint látszik, nem nagyon fordítottak sok energiát a sztorira, így e szempontból a játék egy kalap bódi szilvát nem ér.
Hent az utolsó vérig
Boll-kategória...
Mélyen tisztelt német rendező barátunk Uwe Boll, ebből a játékból is képes volt egy mozit kreálni nekünk. Hogy hogyan jutott eszébe ez a mesternek? Nem tudom, de innentől kezdve szerintem ti is bátran készíthettek filmet akármilyen témakörből. És hogy a film maga milyen lett? Azt nem nehéz kitalálni...
Jogosan vetődhet fel a kérdés mindenkiben: ki fogja megvenni a terméket, ha a játékmenet annyiban merül ki, hogy lövünk, és még a karaktert se irányíthatjuk, ráadásul 30 PERC (nem vicc) az egész játékidő, kivétel ha nehezebb fokozatot választunk. Nos, a szörnyek remekül meg vannak alkotva: lehulló kezek-lábak, fejek, átlyukasztott testrészek, amolyan „lightos” módra, de mégis szerintem ez a hihetetlen jó benne, ezért is dől be olyan sok tájékozatlan vásárló a borító alapján és dönt a vásárlás mellett.
A játék fejezetekre van osztva (magyarul pályákra,) akinek tehát tetszett ez a „remekbe szabott” sztori, az a fejezetek közti átvezető animációval teheti még teljesebbé a történetet, minden apró részletével. Bármelyik fejezet befejeztével kapunk egy statisztikát arról, hogy mennyi pontot gyűjtöttünk a zombik leölésével, és természetesen szerezhetünk bónusz pontokat is különböző elrejtett relikviák egyszeri vagy többszöri meglövésével is. Az életpontjainkat a játék kreditekben számolja, 1 kredit 5 életet ér. Az életek és a kreditek számát a játék menüjében szabályozhatjuk, ezzel könnyítve vagy nehezítve dolgunkat. A pontokhoz hasonlóan extra életet is szerezhetünk, ha egy golyóval megkínáljuk a megfelelő eldugott mütyürt, illetve ha netán barátunk, G szorult helyzetbe kerül (például elejtette a fegyverét és a rémségek rátámadnak) és kisegítjük őt.
Mészárlásaink során minden fejezetben akad egy élvezetes, nagy monstrummal való küzdés (boss fight), az előző részekhez hűen (sőt, páran közülük ismerős, visszatérő figurák lesznek), ami a játék legfantasztikusabb része, ám kis szépséghiba, hogy a harc elején sajnos nem magunktól kell rájönni a főszörny gyengéjére: a készítők megadják, hol kell meglőni a drágát...
Látvány – akkor és most...
A cucc morbidságából azért meglátszik, hogy a fiúknak sikerült volna látványosabban durvábbra is elkészíteniük, de hát gondolom, azért volt egy határ, amit csak bizonyos szabályok árán lehetett átlépni, mert ugye bárki betérhet egy játékterembe. Ettől függetlenül a House of the Dead nem veszít értékéből, szerintem valami iszonyat jól néz ki. A szörnyek nagyon jól ki vannak dolgozva, látszik rajtuk, hogy dolgoztak velük a fejlesztők eleget, és erre fektették a legnagyobb hangsúlyt. Sajnos azonban ez 2002-re érvényes, ugyanis ekkor jelent meg a játék az első generációs X-boxra, a PC-s verzió viszont 2005-ben, így a látványt kicsit kénytelen vagyok alul értékelni valamennyivel, hiszen ekkor már bőven voltak ennél szebb játékok is a piacon.
A grafikával ellentétben a zenével nem sokat foglalkoztak a srácok, egy amolyan szokásos, pörgős, háttérmuzsika-szerű valamit raktak bele művükbe.
Végítélet
A House of The Dead a szememben egy jól sikerült széria, amit a legjobban arcade masinákon lehet élvezni, műanyag fegyverrel a kezünkben és zsetonnal a zsebünkben. A PC-s verziót próbáljátok ki azért egyszer, ha éppen nincs játékgép a közeletekben.
