Talán van még olyan köztünk, aki emlékezik a ’98-as izometrikus kaland-horrorra, a DreamForge Intertainment fejlesztette Sanitariumra. Aki esetleg nem találkozott még a játékkal, annak érdemes pótolnia, elvégre egy klasszikusról beszélünk, amely a maga idejében kifejezetten közkedveltnek számított ötletei, hangulata és megvalósításai miatt. A műfajban pedig azóta sem találkozhattunk túl sok hasonló alkotással. Egészen mostanáig, elvégre a majdhogynem egyemberes (igazából egy testvérpáros alkotja a csapatot, azonban Christopher Bischoff felel a történetért és a fejlesztések nagyobb részéért, míg Nic inkább az üzleti részét vitte a munkának) The Brotherhood fantasztikus-horror produkciója egy az egyben hozza vissza az említett program tulajdonságait. Persze más környezetben, más megoldásokkal – ezzel egy újabb kultikus darabot nyújtva a zsáner nosztalgikus kedvelőinek.
X-edik utas…
Egy iskolai tanár, John Maracheck egyedül ébredezik a látszólag kihalttá, üressé vált, veszélyekkel teli hatalmas orvosi hajón, a Groomlake-en. Bár feleségével és lányával kezdett utazásba a sötét űrben, családját nem találja, ráadásul a hely is idegen számára… nem innen indult, nem ide tartott, így tele van kérdőjelekkel, elsősorban azonban az a legfontosabb, hogy szeretteit megtalálja. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy a hátborzongató, emberi kísérletekkel teli titkos, mozgó laboratórium borzalmas titkokat rejt, amelyeknek felderítésében az ismeretlen, rádión keresztül kommunikáló Te’ah segít neki.
Így indul a sztori, amely szolidan meglepő fordulatokkal, ráadásként pedig igen kemény pillanatokkal is rendelkezik, miközben nem annyira ijesztget, inkább elborzaszt és felforgatja az ember gyomrát. Mindezt úgy, hogy grafikailag már csak a megvalósítás stílusa miatt sem kifejezetten életszerű/realisztikus, ami különösen sokat elmond a minőségről és a horrorisztikus elemek finom adagolásáról. Elvégre mikor manapság mindenki belső nézetből próbálja a játékosok nyakába zúdítani a pokol összes bugyrának legelképzelhetetlenebb szörnyűségeit, ezek a fiatalemberek madártávlatból, nem tökéletesen kidolgozott környezetben és karakterekkel alkottak valami igazán maradandót és félelmetest.
Űrbéli szanatórium
A STASIS tehát egy izometrikus nézetű kaland-horror, elég erőteljes sci-fi elemekkel, ami kellemesen egyedivé és izgalmassá varázsolja az összképet. Karakterünket irányítva, az egyetlen képernyőt jelentő helyszín adott pontjára, vagy éppen a továbbvezető útra kattintva mozoghatunk a pályákon (dupla klikkeléssel futásra bírhatjuk megfáradt hősünket), miközben interakcióba léphetünk a tárgyakkal és gépekkel, amiket időnként kombinálhatunk is. Itt jön képbe a Point ’n Click rendszer, amivel alaposan körbe kell vizslatnunk minden egyes területet, már csak azért is, mert egy-két fontos eszköz, hozzávaló nagyon el tud veszni a háttérben. Persze a kurzor körbehúzásával minden lényeges dolog láthatóvá válik, de így van némi esély arra, hogy szemünk elsiklik valami nélkülözhetetlen tárgy felett.
Beszélgetnünk nem kell, a párbeszédek automatán zajlanak le, ráadásul, míg az elején még kicsit élettelenek a dialógusok, a történet közepére már abszolút érdekessé válnak, hogy az utolsó órákat kellőképpen végigizguljuk. A hangsúly tehát a tárgykeresgélésen és -kombináláson van, ami alapvetően nem túl nehéz feladat, még ha néha meg is dolgoztatja az agyunkat. Amit fontos szem előtt tartani: a különböző területek között nem sűrűn van átfedés, tehát ha valaki egy bizonyos ponton nem jut át, akkor bizony a környező szobákban kell megoldást keresni, ami akár a háttérben is bújhat, vagy éppen a zsebünkben, két különböző összetevő képében, amiket összeillesztve kapjuk meg azt, amivel beindíthatunk valamit. A játékmenet így nem az akcióra, hanem a megoldó-képességünkre épít, ez pedig nagy erény, ami kellően hasonlatossá teszi a játékélményt a már említett, közel két évtizeddel ezelőtti klasszikusra.
Halálnemek variációi
Bár alapvetően ugye nem akció-orientált játékról beszélünk, meghalni bőven van lehetőségünk a nagyjából 6-7 órás végigjátszás során. Sőt ezekért a legtöbb esetben vérbő pillanatokért achievementek is járnak, emiatt érdemes kipróbálni minden egyes veszélyesnek vagy éppen őrültnek tűnő cselekedetet, ami véget vethet életünknek, amiatt pedig nem kell aggódni, hogy kárba fog veszni a játékunk, hiszen a STASIS nagy szerencsénkre meglehetősen sokat ment, főleg a kényesebb részeknél. Nem utolsó sorban javasolt a fegyverek, vagy legalábbis annak látszódó eszközök használata magán a főhősön is, mivel rengeteg megpróbáltatáson és nehézségen keresztülvitt karakterünk hajlamos az öngyilkosságra is, ami újabb esélyeket ad a szörnyű befejezésre. Máskülönben viszont ritkán fogunk fűbe harapni, a történet hála az égnek elég korrekten lett összerakva, így a cselekmény is érthető és gördülékeny, a naplókat és bejegyzéseket olvasva pedig nemcsak a felmerülő kérdésekre, hanem a logikai feladványok megfejtésére is sokszor választ kapunk.
Senki nem hallja a sikolyod
A The Brotherhood évek óta készülő produkciója meglepően jól sikerült: noha már a bemutatkozó trailer is igen érdekes és hátborzongató volt, az elkészült alkotás minden képzeletünket felülmúlta. Nem csoda, hogy a Kisckstarteren futtatott kampány is sikerrel járt, a szükséges összeg pedig összejött a játékhoz, elvégre a STASIS maradandó, néhol zsigerig ható interaktív kaland. Nem próbál minden percben rémisztgetni, ezzel elvetve azt a bizonyos sulykot (amit sok esetben megtapasztalhattunk már – nem beszélve az ellentétről, mikor az akció kap fölöslegesen nagy szerepet), ellenben az atmoszféra végig a helyén van, a nyomasztó hangulat egyre inkább maga alá temeti azt, aki kicsit is beleéli magát a sztoriba, az utolsó egy óra eseményei pedig nem hagynak mást maguk után, mint letargiát és teljes nihilt. Meglehetősen edzett vagyok a műfaj kapcsán, mégis, a végjáték (vagyis inkább az ahhoz vezető hatvan perc) erőteljesen kiütött, ami talán nem csoda, de ezt a hatást vélhetőleg csak azoknál sikerül majd elérni, akik hozzám hasonló cipőben járnak.
Mindent összevetve a grafikai megvalósítás nem sorolható az élvonalba, emiatt talán az mondható a leggyengébb láncszemnek, ellenben lényegileg az sem kifogásolható, még ha többet és jobbat is el tudtunk volna képzelni a körítés terén. A hangok és párbeszédek egyre jobbak, miközben a zenei aláfestés is eléri a célját (nem csoda, a muzsikákért Mark Morgan és Daniel Sadowski felel – olyanokhoz adták már a nevüket, mint a Wasteland 2, a Fallout és a Descent, vagy éppen a CS: GO és a How to Survive), ám a történet és a hangulat mindent visz, ezzel a műfaj kedvelőinek egy majdhogynem kihagyhatatlan anyagot nyújtva. Amennyiben valaki szerette a Sanitariumot, illetve bírja a Halálhajó jellegű filmeket és a Dead Space-t, neki nyugodtan ajánlható ez a cím is, mint az idei év legjobb műfaji játékainak egyike. Reméljük, hogy a The Brotherhood a nagyszerű bemutatkozásnak köszönhetően lehetőséget kap további fejlesztésekre, már csak azért is, mert a csapat alkotása szinte teljesen mentes a hibáktól, érett és kiforrott munkának mondható, amibe a készítők apait és anyait beleadtak.
