Egy komplex verekedős játékról beszélünk, mely 2000-ben látta meg a napvilágot. Egy régi klasszikusról van tehát szó, melyet egy picit kipofozva (főként a menürendszert) most letölthető játékként kiadtak a next-gen konzolokra. A Marvel univerzum és a Capcom által kreált hősök alkotják az 56 választható karaktert, mely egy meglehetősen impresszív szám, főként ha azt vesszük, hogy válogatottan jó gyilkológépeket kapunk, az X-Men alakulattól kezdve a Resident Evil Jil Valentine-jén át, Amerika kapitányig mindenki ott van, aki jópofa lehet és a kiadónak sikerült megszereznie a jogát. Ráadásul ebben az újrakiadásban a korábban rejtett karakterek alapból elérhetők, úgyhogy azonnal a bőség zavarával szembesülünk. A magas létszám ellenére nem mondanám, hogy egy kaptafa a sok karakter, mindenkinek más sebessége, mérete és technikái vannak. Képzeld el, hogy egy Pikacsu-szerű kis figura harcol a drabális Juggernaut (X-Men) ellen. Mókás...
A karakterek irányítása szinte teljesen megegyezik a Street Fighter kezelésével, annyi különbséggel, hogy itt egyszerre három karakterrel kell harcba szállni (az előző részben még csak kettő volt). No nem mind a három kiválasztott tartózkodik a pályán, hanem különböző kombinációkkal be lehet hívni valakit, hogy kisegítsen egy-egy ütés, lövés, dobás, vagy ulti elsütéssel. Sőt, bármikor cserélhetünk, hogy melyik karakter harcoljon éppen élesben, hiszen aki pihen, annak valamelyest az élete is töltődik. Tehát a kombórendszer elsősorban arra épül, hogy jókor közbeavatkozzanak a „pihenő” társak egy ügyes mozdulattal, amit aztán tovább kell vezetni a pályán lévő karaktereddel, majd a harmadik várakozó taggal egy újabb szép sorozatot kiosztani, és így tovább. Simán lehet százas, kétszázas kombókat véghezvinni, persze ez iszonyat sok gyakorlást igényel, hiszen a hármas összjáték miatt nagyon körülményes a kezelés és az irányítás, a harcokat pedig sokszor nem lehet átlátni, köszönhetően a karaktercserélgetéseknek, a sok beugráló embernek, meg a támadások ilyen-olyan füstjének, villámainak — arról nem beszélve, hogy így nagyon nehéz jó időben a jó kombinációval a leghasznosabb karaktert közbeavatkoztatni.
Egy-egy szereplőnek önmagában 10-20 speciális támadása van az alapokat leszámítva, és ezekhez jön hozzá az együttes támadásokból előhozható táp, illetve a harc hevében a csapatoknak töltődik egy kijelző is, mely a durva mozdulatokhoz szükséges energiát jelképezi. Ugyanezen mérce harmadik, illetve negyedik szintű töltöttsége szükséges ahhoz, hogy akár egyszerre mindhárom karakterre elsüthessük azok legerősebb támadásait (olyan mint a Street Fighterben a szuper- vagy az ultra kombó). Blokkolni is a Street Fighterhez hasonlóan hátrafelé evickélve lehet, úgyhogy aki ott profi, annak itt is könnyebb dolga lesz, bár ugyan jómagam értek az említett játékhoz, de a tesztalanyunkba legkönnyebb fokozaton sem tudtam végigvinni az Arcade mód hét pályáját...
Online meg még durvább a helyzet, felmentem megnézni mit tud (semmi extra csak, a szokásos ranked-, egyéni- vagy gyorsjátszma lehetőség), és úgy vertek le az éterről, hogy a lábam nem érte földet, de a karaktereimé se, hiába állt a szupercsapatom Dr. Doomból, Iron Manből és Wolverine-ből. Kemény az online világ, de nem túl zsúfolt, elszórva találhatók játékosok vasárnap délután, ami valljuk be, nem túl nagy érdeklődésről tesz tanúbizonyságot.
A grafikára lehet a legnagyobb panaszunk, hiszen az egész játék ósdi, csúnyácska 2D-s rajzokból áll, amik tényleg nem mondhatóak látványosnak, alapból elriasztva azokat, akik nem ismerték és nem szerették ezt a szériát — és ezen a hangok és a háttérzenék sem próbálnak meg segíteni. Ha meg mégis megpróbálkozol, mert szereted a nehéz és összetett játékmenetet, akkor érdekes lehet, mert tényleg nagy harcokat lehet tolni, viszont hobbijátékosoknak semmi élvezet nem lesz benne.
Összességében jó játékprogram a Marvel vs. Capcom, csak egy szűkebb rétegnek, akik szeretik a Street Fighter-szerű játékmenetet és a karakterváltogatós, keményen odafigyelős verekedést. A rajongóknak meg itt az új ínyencfalat, ha már csak ezen játék miatt foglalja a helyet a tévé mellett a PS2-d vagy Xboxod. Tehát irány a Live piactér (1200 MS pont), vagy a PlayStation Store (kb. 4000 forint), és már tölthetitek is — kár, hogy az ár magas egy 2000-ben megjelent játékért. PC-re nem fog jönni, de nem is látjuk értelmét.
Hárman párban
A karakterek irányítása szinte teljesen megegyezik a Street Fighter kezelésével, annyi különbséggel, hogy itt egyszerre három karakterrel kell harcba szállni (az előző részben még csak kettő volt). No nem mind a három kiválasztott tartózkodik a pályán, hanem különböző kombinációkkal be lehet hívni valakit, hogy kisegítsen egy-egy ütés, lövés, dobás, vagy ulti elsütéssel. Sőt, bármikor cserélhetünk, hogy melyik karakter harcoljon éppen élesben, hiszen aki pihen, annak valamelyest az élete is töltődik. Tehát a kombórendszer elsősorban arra épül, hogy jókor közbeavatkozzanak a „pihenő” társak egy ügyes mozdulattal, amit aztán tovább kell vezetni a pályán lévő karaktereddel, majd a harmadik várakozó taggal egy újabb szép sorozatot kiosztani, és így tovább. Simán lehet százas, kétszázas kombókat véghezvinni, persze ez iszonyat sok gyakorlást igényel, hiszen a hármas összjáték miatt nagyon körülményes a kezelés és az irányítás, a harcokat pedig sokszor nem lehet átlátni, köszönhetően a karaktercserélgetéseknek, a sok beugráló embernek, meg a támadások ilyen-olyan füstjének, villámainak — arról nem beszélve, hogy így nagyon nehéz jó időben a jó kombinációval a leghasznosabb karaktert közbeavatkoztatni.
Egy-egy szereplőnek önmagában 10-20 speciális támadása van az alapokat leszámítva, és ezekhez jön hozzá az együttes támadásokból előhozható táp, illetve a harc hevében a csapatoknak töltődik egy kijelző is, mely a durva mozdulatokhoz szükséges energiát jelképezi. Ugyanezen mérce harmadik, illetve negyedik szintű töltöttsége szükséges ahhoz, hogy akár egyszerre mindhárom karakterre elsüthessük azok legerősebb támadásait (olyan mint a Street Fighterben a szuper- vagy az ultra kombó). Blokkolni is a Street Fighterhez hasonlóan hátrafelé evickélve lehet, úgyhogy aki ott profi, annak itt is könnyebb dolga lesz, bár ugyan jómagam értek az említett játékhoz, de a tesztalanyunkba legkönnyebb fokozaton sem tudtam végigvinni az Arcade mód hét pályáját...
Online meg még durvább a helyzet, felmentem megnézni mit tud (semmi extra csak, a szokásos ranked-, egyéni- vagy gyorsjátszma lehetőség), és úgy vertek le az éterről, hogy a lábam nem érte földet, de a karaktereimé se, hiába állt a szupercsapatom Dr. Doomból, Iron Manből és Wolverine-ből. Kemény az online világ, de nem túl zsúfolt, elszórva találhatók játékosok vasárnap délután, ami valljuk be, nem túl nagy érdeklődésről tesz tanúbizonyságot.
Megkopott szupererő
A grafikára lehet a legnagyobb panaszunk, hiszen az egész játék ósdi, csúnyácska 2D-s rajzokból áll, amik tényleg nem mondhatóak látványosnak, alapból elriasztva azokat, akik nem ismerték és nem szerették ezt a szériát — és ezen a hangok és a háttérzenék sem próbálnak meg segíteni. Ha meg mégis megpróbálkozol, mert szereted a nehéz és összetett játékmenetet, akkor érdekes lehet, mert tényleg nagy harcokat lehet tolni, viszont hobbijátékosoknak semmi élvezet nem lesz benne.
Összességében jó játékprogram a Marvel vs. Capcom, csak egy szűkebb rétegnek, akik szeretik a Street Fighter-szerű játékmenetet és a karakterváltogatós, keményen odafigyelős verekedést. A rajongóknak meg itt az új ínyencfalat, ha már csak ezen játék miatt foglalja a helyet a tévé mellett a PS2-d vagy Xboxod. Tehát irány a Live piactér (1200 MS pont), vagy a PlayStation Store (kb. 4000 forint), és már tölthetitek is — kár, hogy az ár magas egy 2000-ben megjelent játékért. PC-re nem fog jönni, de nem is látjuk értelmét.
