A hosszú bevezető után bele is vágok a közepébe. Egy 1999-es, vagyis kilenc éves, négy cédés játékról van szó, mely bátran nevezhető az első igazán sikeres hazai fejlesztésű stratégiának, melynek hírneve azóta sem kopott meg. Az Imperium Galactica 2 sci-fi témájú űrstratégia, amiben építkezhetünk, harcolhatunk, továbbá magunk fejleszthetjük ki épületeinket és űrhajóinkat, de lehetőségünk van a diplomáciára, kereskedésre, egy kis kémkedésre, kolonizálásra, egyszóval a lehetőségek tárháza ez a játék. Ezen kívül tartalmaz nyolc valóban eltérő fajt (ebből három jászható), és egy egész kis galaxist, amit a választott oldallal kell meghódítani. Mindehhez nagyon pofás és teljesen 3D-s grafika társul, a játék videói pedig még mai szemmel is kellemesek.
Mint említettem, három fajt irányíthatunk. Az első a Shinari Birodalom, ők kereskedők, kémek, diplomaták. Nyílt harcban nem erősek, a háttérből szeretnek küzdeni, manipulálni, átverni, lavírozni a többi birodalom között. A második faj a Kra'hen. Harcos nép, egy másik galaxis szülöttei ők, akiket a kegyetlen Istencsászár vezet. Nem képesek kémkedésre, diplomáciára, cserébe viszont hatalmas flottáikkal söpörnek el minden ellenállást. A harmadik fél, az emberek, az előző kettő keveréke, na és természetesen ők is a galaxist akarják.
Velük, a három nép valamelyikével kell hát megszerezni az abszolút győzelmet, ehhez meg kell hódítani az egész galaxist, ahol számtalan csata vár majd ránk, mind az űrben, mind pedig a bolygók felszínén. Itt kell megjegyeznem, hogy a három oldal jól kiegyensúlyozott, mindnek megvan a maga hátránya és előnye, egyikkel sem könnyebb vagy nehezebb győzni, mindhárom ugyanolyan kihívást nyújt, bár ez a kihívás nem túlzottan nagy, azaz mindhárommal könnyedén megnyerhetjük a játékot, de erről a következőkben részletesebben is írok.
Ha harc, hát legyen harc!
A játék kezdetén bármelyik fajt is választjuk, két bolygóval kezdünk, innen kell kiindulnunk, és meghódítani a galaxist. Bár a shinarikkal és az emberekkel elméletileg akár pusztán csak diplomácia útján is próbálkozhatunk, de a gyakorlatban ez nem működik, előbb-utóbb mindenképp harcolnunk kell. Aki békésen akarna terjeszkedni pusztán a diplomáciai érzékére hagyatkozva, annak ez negatívum lehet – de hát elvégre ez egy háborús stratégia, minek vannak a nagy csatahajók, ha nem vetjük be őket?
Ám a nagy csatahajókig hosszú és rögös az út
Nagyon jó ötlet, hogy mi magunk fejleszthetjük ki az eszközeinket, aztán tetszés szerint rakhatjuk össze űrhajóinkat és tankjainkat. Rajtunk áll, hogy milyen típusú és mennyi rakétát, vagy inkább lézerágyút szerelünk az űrhajónkra, vagy teszünk-e harci számítógépet a tankra, esetleg helyette még egy ionágyút.
Maga a harc sajnos kissé egyszerű. Az űrben értelemszerűen az űrhajóinkkal, a bolygók felszínén tankjainkkal fogunk hódítani, ám hiába áll a rendelkezésünkre sokféle tank és űrjárgány, hiába van ezerféle fejlesztés, ha úgyis mindenből a legerősebbet használjuk és kész. A többi teljesen felesleges. Ilyenek továbbá a vadászgépek is, amik olyan aprók, hogy nem is látszanak szinte, vagy a bolygóvédelmi eszközök, pajzsok – nos, ezek sem érnek semmit, pár másodpercre, ha feltartóztatják az ellenséget, aztán vége. A sokféle űrhajó meg tank csak arra jó, hogy kifejlesszük őket, és ezáltal megkapjuk a következő típust, és így tovább, amíg el nem jutunk a csatahajókig és a megatankig. Igaz, meg lehet próbálni, mondjuk, csak korvettekkel harcolni, de nincs értelme, ugyanis így rövid úton kikapnánk.
A harc nemcsak egyszerű, de rövid is. Van egy hatalmas flottánk, összetalálkozunk az ellenféllel, lőnek a nagy csatahajók, és öt másodperc múlva vége is. Tankokkal sem tart sokkal tovább a küzdelem, bár a bolygók felszínén álló erődök időnként megnehezíthetik a dolgunkat, de ez sem vészes, ugyanis pénzünk is lesz mindig bőven, hogy pótoljuk az esetleges veszteségeket. Ez megint csak negatívum, mivel gazdaságunk szinte szárnyal. Könnyedén legyárthatunk hat tucat csatahajót is, míg az ellenfél még fele annyit se. Se a gazdaság, se a harc nem jelent kihívást, így hát nem is tart sokáig, főleg ha már párszor játszottunk a címmel.
Megszerezni a galaxis feletti uralmat normál nehézségi szinten semmi nehézségbe sem ütközik, hamar meglesznek a legerősebb űrhajók és tankok, onnantól fogva pedig gyerekjáték az egész, és élvezhetjük, amint legyőzhetetlen hajónk miszlikbe lövi az ellenséget. Időnként kapunk küldetéseket, amiket érdemes teljesíteni, mint mondjuk kalózok kiirtása, vagy mint a kra'heneknél, hogy áldozzuk fel a lakosság felét az Istencsászárért. Az ellenség nem túl okos, annak, aki játszott már stratégiát, nem okozhat meglepetést. Időnként képes akár megkerülni is minket, lecsapni a védelem nélkül maradt bolygóinkra, de mivel kevés és gyenge egységekkel támad, elég egyszerű mindezt visszaverni. Igaz, amikor először játszottam az IG2-vel, meg kell, hogy mondjam, lenyűgözött a mesterséges intelligencia – de hát akkoriban még azt sem tudtam, mi fán terem a stratégia. Összességében azért rendben van ez a játékelem is.
Hang és látvány
A grafika, mint mondtam, igen pofás. Igaz, a mai játékokhoz nem szabad hasonlítani, de akkoriban ez nagyon szépnek számíthatott; vannak különböző bolygók, eltérő űrhajók, épületek, és mind-mind 3D-s, no és mind remekül illeszkedik a játékba, az egyes objektumok, járművek jellemzőek az adott fajra.
A hangok hasonlóképpen jól sikerültek. A zene sci-fi-s, bár nem olyan különleges, de ideillő. A robbanások hangjai is szépen szólnak, de ami a legjobban sikerült, az a szinkron, az egységek hangjai – erről tényleg csak jót lehet mondani. Évek múltak el, de még most is a fülemben cseng a kra'hen csatakiáltás: „Istencsászár, vezesd szolgád!” Mostanában nem egy játék jön ki magyar hanggal, de ez az egyik legjobban sikerült szinkron, amit eddig játékban hallottam – az IG2 ebben is etalon, én ehhez szoktam mérni a szinkronizált játékokat.
Hangulat
Nos, ez az, amiben verhetetlen az Imperium Galactica 2! A hangulat, ami sokszor hiányzik a mai játékokból. A hibái, a felesleges egységek, az alacsony kihívás ellenére a hangulat mindent feledtet. A népenként más-más videók, a játék közbeni váratlan események, az említett szinkronhangok utánozhatatlanok. Látszik, hogy sokat törődtek művükkel a készítők, mert az apróságok, a részletek adják meg igazából egy játék sava-borsát, mint például az, hogy a különböző fajok különböző bolygókon érzik jól magukat, és akár terraformálhatjuk is planétákat. Vagy épp az időnként bejelentkező zsoldosok, akik a szolgálatunkba állnak – mert például milyen remek ötlet, hogy megérkezik az Istencsászár rabszolgahajcsárja, és ha szolgálatunkba fogadjuk, 25%-kal növeli a munkások teljesítményét! Aztán ott vannak a videók, szám szerint hat darab, ahogy írtam, minden népnél más nyitó- és zárómozi, előbbiekből máris érezhetjük választott népünk stílusát: a shinarik bemutatása egy kis kalózkodással kezdődik, a kra’henekében pedig természetesen egy mindent elsöprő inváziót láthatunk.
A sok apróság aztán egy hatalmas egésszé áll össze – emiatt felejthetetlen az IG2.
