Alapvetően szeretem a taktikai játékokat, a második világháború témája pedig különösen közel áll a szívemhez, azonban a 2001-es, A piszkos tizenkettő című filmen alapuló Deadly Dozenhez valahogy nem volt szerencsém. Talán jobb is így, mert legalább objektívebben tudtam megítélni a virtuális polcokra Deadly Dozen Reloaded címen felkerült felújítást.
Egy fokkal tisztább tizenkettő
Szóval, a játék alapjai nem változtak az eredeti programhoz képest. Van tizenkét, különböző képességekkel megáldott marcona katonánk: mesterlövész, felcser, lopakodós szaki, robbantási szakértő és így tovább, némelyik pedig Mekk Elekhez hasonlóan mindenhez ért egy kicsit. Belőlük kell a küldetés előtt összeállítani egy ütőképes négyes fogatot, aztán már csak fel kell fegyverezni a bandát. Nyilván a mesterlövész kezébe érdemes mesterlövészpuskát tenni, a nehézlőfegyverek szakértőre pedig valami komolyabb tűzerejű célszerszámot kell bízni.
Ha ezzel megvagyunk, irány a tíz, kibővített és feljavított pálya egyike. Feladataink általában több részből állnak, az első küldetés során például ki kell nyúvasztanunk egy náci tisztet, a nála lévő táskát le kell szállítanunk egy rádióállomásra, aztán el kell jutnunk a kivonási pontra. Alapvetően nem túl bonyolult hadművelet, mi több, már az sem baj, ha a négyfős álomcsapatból három fő fűbe is harap, a következő küldetésben ugyanis újra velünk lesznek, mivel az eredeti játékkal ellentétben itt nincs tartós halál.
A fő problémát a küldetések során az jelenti, hogy két dologra nem igazán van lehetőségünk: taktikázni és lopakodni. A gáz az, hogy a Deadly Dozen Reloaded erre a két elemre épül, ám az MI-től a pályák felépítéséig minden ellehetetleníti ezeket. Kezdjük az ellenfelekkel és társainkkal. A németek kétféleképpen reagálnak jelenlétünkre: (1) észrevesznek ezer méterről is a bokorban, és halálpontos lövésekkel már azelőtt leszednek minket, hogy mi meglátnánk azt az épületet, ami mellett strázsálnak; (2) gyanút fogva megközelítenek minket, de még akkor sem vesznek észre, amikor a lábunkon állnak.
Aztán, itt vannak mág saját embereink is, akik szintén kétféle módon reagálnak parancsainkra. Az első verzió az, hogy makacsul ragaszkodnak az utasítás szó szerinti végrehajtásához. Remek példa erre a „hold your fire” parancs. Elvileg arra jó, hogy társaink ne kezdjenek önkényesen náciirtásba, amikor éppen lopakodunk. A baj az, hogy néha akkor is ragaszkodnak ehhez, amikor lábukon álló német éppen ementálit csinál a fejükből. Azért 2022-ben egy csapat alapú játék MI-jétől elvárnék olyasmit, hogy nem nézi tétlenül, amint kicakkozzák a nemesebbik felét.
A másik lehetőség, amikor ignorálják a szavainkat, amire szintén volt példa, mindjárt az első küldetés első épületénél. Lelkesen kitisztítottam egy bakterházat, és bementem megnézni, hátha van valami értékes zsákmány. Két életcsomagon akadt meg kutató tekintetem, ami pont jól jött két sérült katonámnak. Ezután uccu, kiadtam a „follow me” parancsot, és nekivágtam a következő célpontnak. Félúton jártam, amikor újabb elkerülhetetlen német járőrbe botlottam, és meg is kezdtem szakszerű kiiktatásukat – kiugrottam a bokorból és egy Thompsonnal lekaszáltam őket –, ám a tűzharc közepén rájöttem, hogy társaim sehol sincsenek. Egyedül vagyok, mint a madárijesztő a kukoricaföldön. Nosza, átváltottam eltűnt kiskatonáim egyikére, és mit látok? Hát még mindig a bakterházban héderelnek. Nosza, újra kiadtam a „follow me” parancsot, és ezúttal gondosan figyeltem, hogy a léhűtő banda ezúttal valóban követ-e engem.
Az ilyen kunsztokat aztán még feldobják az olyan dolgok, minthogy a kiképzett, különleges katona képtelen lehasalni vagy átugrani egy derékig érő kerítést. Ennek hála vagy mérföldeket kell kerülni, míg találunk egy – német katonákkal védett – átjárót a kerítésen, és persze elbújni kis híján lehetetlen, ugyanis hőseink sisakos kobakja még a legmagasabb fűből is kilóg.
Piszkos játék
A Deadly Dozen Reloaded ezen kívül nem valami szép játék. Az animációk nagyon fapadosak, a térképek statikusak és élettelenek, ráadásul a készítők sikeresen elérték azt, hogy a nagy nyílt terek ellenére végig úgy érezzük, csőben szaladgálunk. A hangok rettenetesek, például az égen áthúzó repülők zúgása nem felerősödik és elhalkul, ahogy áthúznak felettünk, hanem egyszer csak bekapcsol a hang, aztán, amikor a röpcsik már elég távol vannak, hirtelen elnémul. Ezt az egészet a felesleges járművezetés sem menti meg.
A fegyverek is nagyjából annyira viselkednek reálisan, mint a Quake 2-ben, és… És inkább abbahagyom, mert így is többet írtam a Deadly Dozen Reloadedről, mint amennyit érdemel. Elavult, átgondolatlan, alacsony költségvetésű, amatőr munka, amiben még a készítők lelkesedése és a téma iránti rajongása sem érhető tetten. Az árát ebben a formában semmiképpen sem éri meg.
