Battlefield: Hardline teszt

A Battlefield 4 megjelenése után sokan bitóra kívánták kedvenc szériájuk meggyalázása miatt a készítőket, akik egy olyan játékot dobtak piacra, ami voltaképpen félkész, rettentő bugos volt. Közel fél évbe tellett, mire kigyomlálták belőle a hibákat és olyan szintre hozták fel, ami méltó volt a 2011-ben megjelent harmadik részhez, de ekkor már késő volt. A játékosok bizalma megingott, a kiadót pedig ezt követően sokadszorra is megválasztották a világ legrosszabb vállalatának, ami véleményem szerint azért erős túlzás volt. Az viszont tisztán leszűrhető a dologból, hogy nem szabad játszani a rajongók idegeivel. Ezért aztán a cégóriás úgy döntött, hogy biztos, ami biztos, a franchise-t több darabra szabdalja, s útjára enged egy újabb vonalat, ami a katonai pályát elhagyva a bűnözők és rendőrök köré építi fel magát. A játék készítését a Dead Space sorozattal már bizonyított Visceral csapatára bízták, a cím pedig Battlefield: Hardline lett. Nos, nem akarunk nagyon előrerohanni, de talán nem árt, ha már rögtön a cikk elején leírjuk: ezzel az epizóddal megszületett minden idők legrosszabb Battlefield-játéka.  Már ha egyáltalán lehet Battlefieldnek nevezni.

MIAMI UTCÁI

Hogy miért is fogalmazunk ilyen keményen a cikk első hasábjában? A válaszért mélyre kell ásnunk a Hardline gyomrába, de valószínűleg nem leszünk egyedül a véleményünkkel akkor, ha kijelentjük, hogy itt bizony már az alapkoncepció is erősen vérzik. Rendőrök kontra bűnözők egy Battlefieldben? Mi ez itt kérem, Counter-Field? PayBattle 2? Kétségtelen, hogy ezzel a húzásával az EA a már régóta piacon lévő, hatalmas táborral rendelkező konkurensek orra alá szeretett volna borsot törni, vagy épp csak befurakodni közéjük saját brandjével, ami először is túl későn történt, másodszor pedig teljesen felesleges volt. A Battlefield-játékok mindig is hatalmas, járművekkel fűszerezett háborús alkotások voltak, amelyeket a katonai konfliktusok miatt valamelyest komolyan tudtunk venni. Oké, nem számítottak szimulátornak, az elsődleges céljuk a szórakoztatás, nem pedig a szimuláció volt, de a Battlefield: Hardline esetében, ahol rendőrök kergetnek rosszfiúkat, rosszfiúk lőnek rendőröket, végképp elszakadtunk a valóságtól, egy teljesen komolytalan helyzetre épül az egész. Ez persze nem lenne nagy baj, ha a játék ügyesen manőverezne az életszerűség és a szórakoztatás mezsgyéjén, vagy esetleg megpróbálna valami egészen újat nyújtani ezen a téren, de erről persze szó sincs – a Battlefield: Hardline egy végletekig egyszerű, kiszámítható, unalmas, és egyáltalán nem szórakoztató termék lett.

ZSARUVÉR

Ahogyan azt már a Bad Company óta megszokhattuk, az idei fejezet is két jól elkülöníthető modulból épül fel: egy- és többszereplős módból. Őszintén bevallhatjuk, hogy bár a Battlefield-játékok többnyire a multira vannak kihegyezve, számunkra ezúttal a szólista játékmód volt az, ami kíváncsiságunkat még a megjelenés előtt feltüzelte. Ennek oka, hogy a fejlesztést a Dead Space alkotóira bízták, akik történetmesélésben, annak tálalásában már bizonyítottak számunkra. A Visceral csapata ezúttal viszont úgy tűnik, hogy alulmúlta önmagát. A sztori szerint egy Nick Mendosa nevű nyomozót alakítunk, aki egy rajtaütés során furcsa drogot talál a helyszínen. A nyomok ingoványos talajra viszik hősünket, amely teli van gátlástalan rosszfiúkkal és persze korrupt rendőrökkel, akik igyekeznek folyamatosan eltenni láb alól a szuperzsarunkat. Hősünk persze nem riad vissza semmitől, mindig tisztességes marad, és elszántan igyekszik felvenni a harcot a miami bűnszövetkezettel, ha kell, akkor egyedül. A klisékkel alaposan teletűzdelt sztori közel hét órán át igyekszik meggyőzni minket arról, hogy itt bizony egy igazi, izgalmas zsarusorozatot nézünk, még a tálalás is a szériák világát tükrözi azzal, hogy minden kilépéskor kapunk egy „a következő rész tartalmából” című bejátszást, illetve ha folytatjuk a kampányt, egy felzárkóztató „ez történt eddig” videót. A legszomorúbb az egészben az, hogyha már láttatok bármilyen nyomozós sorozatot, akkor nagy valószínűleg a világ legunalmasabb történetét lesztek kénytelenek végigjátszani a Hardline során. Sehol egy izgalmas fordulat, sehol egy kiszámíthatatlan jelenet: klisé klisé hátán, egészen a befejezésig.

Szerencsére maga a játékmenet már valamelyest enyhít a sztori bugyuta szorításán, amelyet a készítők apró trükkökkel igyekeztek feldobni. No, nem kell túl nagy újdonságokra számítani, mindössze arról van szó, hogy ahelyett, hogy halomba lövünk 100-200 bűnözőt minden pályán, dönthetünk úgy is, hogy rendőrként és nem hóhérként állunk helyt, és inkább letartóztatjuk a rossz embereket. Ehhez csupán annyi lesz a dolgunk, hogy odaosonunk az ellenfeleinkhez, rájuk villantjuk a jelvényünket, majd földhöz vágjuk és megbilincseljük őket. Eközben figyelnünk kell arra is, hogy fegyverünket folyamatosan rájuk szegezzük, valamint arra is, hogy túl nagy túlerővel szemben ne próbáljunk meg kakaskodni (egyszerre legfeljebb három komát kísérelhetünk meg lekapcsolni ezzel a módszerrel), különben azok simán tüzet nyitnak ránk. A letartóztatások mellett lehetőségünk adódik különféle bizonyítékok begyűjtésére is. Ehhez kapunk egy szkennert, amivel felmérhetjük a környezetünket és az ismeretlen terepet is (hol található a pályán riasztó, de megjelölhetjük az ellenfeleket is). Ha sokat használjuk a szkennert, elég bűnözőt küldünk a túlvilágra vagy tartóztatunk le, tapasztalati pontokat is kapunk, amivel megnyithatunk új fegyvereket vagy azokra szánt különleges kiegészítőket is, mint amilyen a hangtompító, vagy a multiból ismerős gyógyszeres láda, ami felgyógyít minket. Persze minél több csuklóra kattintunk bilincset, annál több XP-t kapunk, tehát érdemes lopakodással tölteni a legtöbb időt – bár megjegyzem, hogy nyugodtan pufogtathatunk is, hiszen ha mindenki letartóztatunk, akkor a történet felére elérjük a maximális 15-ös szintet, onnan kezdve pedig az osonás egész egyszerűen értelmetlenné válik. Külön érdekesség egyébként, hogy a sztori közepén hősünk börtönbe vonul, jelvényétől megfosztják, de ez sem igazán gátolja meg őt abban, hogy folytassa a „letartóztatásokat”, ami mondanom sem kell, elég furcsán veszi ki magát. Egyébként arra sem jöttem még rá, hogy hol a fenében fér el több tucatnyi fémbilincs, de ennyire talán már nem illene kukacoskodnom... 

MAJD A MULTI MEGMENTI

Természetesen a Battlefield: Hardline legfontosabb eleme ezúttal is a Multiplayer menüpont alatt található, amely lehetőségeihez képest igyekezett számtalan újdonsággal, érdekességgel meglepni fogyasztóit. Sajnos azonban nem járt túl sok sikerrel. A multiplayer legfontosabb újdonságai először is a játékmódokban keresendők, ahol a hagyományos Conquest mellé bekerült egy rakás új rendszer, melyek bármennyire is szórakoztatónak tűnnek a leírásuk alapján, nagyon nem működnek. Persze itt is akad kivétel, ilyen például a Blood Money, amelyben egy adag pénzt, akarom mondani, bizonyítékot kell a két csapatnak meglovasítani úgy, hogy odaállnak mellé, lenyomva tartanak egy gombot, és ha úgy érzik, megszedték magukat, visszacipelik a zsákot a saját területükre. Ez a játékmód elég érdekes és izgalmas, a bétateszt során valószínűleg többen megismerkedtek már vele. Ott van viszont a Hot Wire nevezetű mód, amiben a játékosoknak járműveket kell ellopni és elvezetni. Itt már nincs konkrét cél, csupán annyi, hogy mindenki vezessen olyan sokáig, amíg csak bír, és ilyenkor dől a lóvé, akarom mondani, a tapasztalati pont a játékos ölébe. Sokan hamar rájöttek, hogy ez a legtöbb pontot hozó, tehát legkönnyebben farmolható játékmód, ezért aztán hamar felütötték a fejüket a „tilos a másikat lelőni” szerverek is a Battlelogon, amelyekben a résztvevők csak körbe-körbe száguldoznak autóikkal, és így „csalják” össze maguknak azokat a cuccokat, amikre szükségük van. Ez persze nem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen maga az ötlet hordozza magában ezt a lehetőséget, de valószínűleg erre nem számítottak a készítők akkor, amikor megálmodták a Hotwire módot. Hasonlóan rosszul vizsgázott a Rescue is, amelyben egy túszt kell kimentenie a rendőröknek a bűnözők fogságából, vagy a Team Deathmatch, ahol jelenleg a nem túl fair spawn-rendszer miatt őrjöngnek a játékosok.

Persze akad jól felépített, egész jól kivitelezett része is a Hardline multijának. Ilyen például a fejlődési rendszer, amelynek keretén belül gyakorlatilag nem XP-t, hanem pénzt kapunk. Ezt aztán elkölthetjük a Loadout menüben, s ezzel feloldhatjuk magunknak a különféle fegyvereket, kiegészítőket (gránátokat, defibrillátort stb.) és egyéb nyalánkságokat, mint például a rózsaszínű autófestés. Ennek köszönhetően mi határozzuk meg, milyen fegyverrel akarunk később érvényesülni, nem kell heteket farmolnunk azért, hogy megkapjuk hőn áhított mordályainkat. Persze korlátok itt is vannak, tehát bizonyos fegyvereket csak azután vásárolhatunk meg, hogy már megvettük a sorban előzőt, illetve a bűnözőknek és a rendőröknek külön-külön arzenál áll rendelkezésére, de mindent egybevetve egy kiváló rendszert kapunk, ami megfelelő módon, megfelelő mértékben jutalmaz minket teljesítményünkért. A pozitívumok közé soroljuk még a parancsnoki módot is, ami az előző BF-játékból lehet ismerős mindenki számára. Itt a különbség az, hogy nem parancsnokot, hanem hackert alakítunk, akiknek a kamerák meghackelésével elsődlegesen a felderítés lesz a dolga.

A multi egészen más érzést nyújt, mint a hagyományosnak számító Battlefield-játékok. Itt ugyanis már nincs nehézfegyverzet, ami nélkül az egész olyan, mintha alkoholmentes sört iszogatnánk: bár a szomjunkat oltja, de érezzük, hogy ez nem az igazi. A tankok, a repülőgépek és a támadóhelikopterek eltávolításával a készítők pont azoktól az elemektől fosztották meg a szériát, amitől az egész megkapta azt a plusz érzést, ami kiemelte a tucat FPS-ek világából. Szó szerint kiherélték kedvencünket, s ezt látva szomorúan megjegyezzük, hogy ennél bizony még a negyedik rész is sokkal szórakoztatóbb volt. Főleg most, hogy a bugokat már eltávolították belőle.

EZ MÁR BÜNTETHETŐ?

Röviden összefoglalva tehát a Battlefield: Hardline a sorozat olyan mellékága lett, amire egyáltalán nem volt szükség, és sajnos egyáltalán nem is lett jó. A megrögzött veteránok számára a játék egy kész agyrém, amiből hiányzik minden, ami a szériát eddig különlegessé, érdekessé tette, így hát felmerül a kérdés, hogy vajon kiket akartak megcélozni ezzel a fejlesztők. A PayDay 2-n és Counter-Strike-on felnőtt közönséget? Nekik ez már túl összetett, drága, és talán nem is fog futni a gépükön. A Call of Duty rajongóit? Nekik pedig ez nem elég katonás, túl sok a játékos, és különben is, tele van járművekkel. Egyszerűen ennek a játéknak nincs helye a piacon.

Őszintén sajnáljuk a Visceral csapatát, akik most valószínűleg elviszik a balhét a Hardline sikertelensége és hibái miatt, ők ugyanis valószínűleg csak egy előre meghatározott irányvonal mentén dolgoztak, aminek már a megszületése is önmagában hibás döntés volt. Jó lett volna, ha legalább egy kis közvélemény-kutatást végeztek volna az okosok, mielőtt megszületik a döntés a Hardline-ról. Ugyanis nem kell nekünk rendőrös-bűnözős Battlefield. Nem kell nekünk olyan sztori, aminél egy nyolc általánost végzett is érdekesebbet írna. Nem kell nekünk egy rakás értelmetlen új játékmód. Mi egy olyan Battlefieldet szeretnénk, mint amilyen a harmadik rész volt, vagy a Bad Company 2. Olyan nagy kérés ez?