Három dologra figyelhetünk fel legelőször, amikor fellapozzuk a játék steames oldalát. Elsőként a csinos lányokat vesszük észre, akik mintha egy mangából léptek volna elő. A második az árazás, ami meglehetősen magasnak tűnik (20 euró, avagy kábé 6200 forint), főleg a DLC-k és a mikrotrancakció ismeretében. A harmadik pedig maga a külső, ami egészen pofás, látványos, persze a rajzolt stílusú lövöldözős anyagok mellett. Aztán minél több időt ölünk a programba, annál inkább egyértelművé válik az, hogy a produkcióban sokkal több rejlik, mint a vonzó testek tömege, a pénztemetőnek látszódó fizetős rendszer, az 1943 Migami Strike pedig egy vérbeli shmup.
Mobilról PC-re
A mikrotranzakció megemlítését követően már sejthető, és valóban: a játék okoseszközökről érkezett, ilyen szempontból pedig meglepő lehet, hogy az ingyenes alappal ellentétben bizony fizethetünk mind a normál verzióért, mind a kiegészítésekért. Na de kezdjük az elejéről. Indulás után nem sokat tehetünk, nekiállunk az első misszióknak, a kártyás megoldással kapott karakterek és repülők pedig elkezdenek gyülekezni a raktárunkban. Minden misszió után ajándékba kapunk valamit, jön az ezüst is szép számmal (minden leölt ellenfelet követően), ez viszont még mindig csak a felvezetés. A különböző lapokat ugyanis egybeolvaszthatjuk, több irányban fejleszthetjük, ezüstből és aranyból erősíthetjük. Utóbbi fizetőeszköz az, amit valós pénzből is vásárolhatunk, de ne aggódjunk, mert ha minden nap áldozunk egy kicsit a bullet hell oltárán, ebből is bőven kapunk majd. Érdekességként egy tény: másfél óra játékot követően több mint hétszáz arannyal, illetve közel hatvanezer ezüsttel zártam a kasszát, ami kifejezetten jó fizetség.
Na de a játék, hát az milyen?
Nos, a negatív kritikák ellenére iszonyatosan addiktív, nagyon nehéz abbahagyni. Nekimegyünk a normál pályáknak, megnyitjuk az extrákat (ha SS-fokozaton teljesítjük az adott világ összes misszióját, kapunk egy pluszt küldetést), aztán körülnézünk a további lehetőségek között. Vannak Raidek, különböző kihívások, napi kampányok, randizhatunk néhány segítővel (például étterembe vagy moziba hívhatjuk el a csábos doktornőt, aki onnantól növeli statjainkat), és mint említettem, szanaszét fejleszthetjük gépeinket. Érdekes ötlet, hogy más játékosok karaktereit is behívhatjuk a csatába, egyetlen alkalommal, ami egyébként nagy segítség lehet, már az aranyért vásárolható bomba, továbbá az időnként újra és újra elsüthető egyedi skillen felül. Szóval a rendszer eléggé összetett, a zsánerhez képest egyedi és változatos, még akkor is, ha csak az egeret húzogatjuk ide-oda, így irányítva a repcsit, néha megnyomva egy-egy gombot az extrák feloldására.
Egyszerűen nagyszerű
Bizony, ez a hátránya a mobilról portolásnak. Az irányítás az érintőfelületes minta alapján nagyon primitív, lőni magunktól nem tudunk, pluszban pedig nem éppen felhasználóbarát módon indít a program: japánul és ablakban, aminek átállítására időt és türelmet kell szánnunk. Ha pedig türelem: azok, akik ebből kevéssel bírnak, alaposan a pénztárcájukba nyúlhatnak. Az arany és az ezüst jön dögivel, de ehhez játszanunk kell, ha pedig valaki egyből növelné a csapatát, nyomná a fejlesztéseket, annak fizetnie kell, de ez ugye inkább opcionális dolog. Az már nagyobb baj, hogy noha rengeteg a lehetőség, mély a tartalom, a változatosság ehhez nem igazodik, viszonylag hamar látunk mindent, tehát hosszú órákra nem ragadunk a program elé. Kisebb dózisokban adagolva (mondjuk napi 30 perccel) azonban keményen függővé válhatunk, ilyen szempontból tehát az 1943 Megami Strike eléri a lényegét.
A játék steames verzióját a fejlesztők biztosították számunkra, köszönjük!
