Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem részről-részre képes lenyűgőzni Az akolitus (The Acolyte) – no nem a minőségével, hanem azzal, hogy minden egyes epizód újabb mélységekbe tudja rántani Leslye Headland Star Wars-sorozatát, holott kevesen gondolták volna, hogy van lejjebb az arcpirítóan rossz harmadik fejezetnél. A derék írók lényegében percenként rúgják fel a történetmesélés szabályait, a karakterfejlődés még a finálé előtt is nem létező fogalomnak számít, a sztori nem tart semerre, a színészi játék zömében értékelhetetlen, ráadásul eljutottunk oda, hogy a Jedik lettek a széria rosszfiúi, végérvényesen a sárba tiporva ezzel George Lucas eddig sem nagyon tisztelt örökségét.

Szép felállás, nemde? A felsorolt negatívumok ellenére továbbra is vannak olyan rajongók (bár ezt akár idézőjelbe is tehetjük, hiszen a valódi fanok rasszistának és bigottnak lettek bélyegezve, akik nem tisztelik a szegény alkotó vízióját), akiket valamiért még mindig érdekel, hova fut ki ez az egész, a legutóbbi felvonás után pedig egy új teória ütötte fel a fejét a nagy elánnal beharangozott, ám sajnos csalódást keltő Sith mesterrel kapcsolatban. Innentől természetesen spoilerek következnek!

star-wars-the-acolyte-az-akolitus-disney-sorozat.jfif

A kép forrása: X

A hetedik, tehát az utolsó előtti etap ismételten visszavitte a nézőket a közutálat tárgyát képező harmadik rész helyszínére, Brendokra, ezúttal a Jedik szemszögéből mutatva be a végzetesnek bizonyuló eseményeket – mert közvetlenül a befejezés előtt ugyebár sok értelme van egy flashback epizódnak. Noha az új perspektívából történő megközelítéssel sem lettünk sokkal okosabbak az ok-okozati összefüggéseket illetően (sőt), kiderült, hogy Osha és Mae egyik anyja, Koril (Margarita Levieva) nem vesztette életét a tragédiában, emiatt pedig többen is felvetették, hogy a nagy erővel bíró boszorkány az epilógusban is kiemelt szerepet fog játszani, méghozzá Qimir (Manny Jacinto, aki amúgy üde színfoltja ennek a borzadványnak) tanítójaként, aki végig a háttérből mozgatta a szálakat.

Tekintve, hogy már csak egyetlen fejezet van hátra Az akolitusból (adja az ég, hogy a Disney nem rendeli be a második évadot), elég nagy a valószínűsége annak, hogy valóban Koril a válasz a felmerülő kérdésekre, bár ez abból a szempontból szinte teljességgel lényegtelen, hogy 30-40 perc alatt fizikai képtelenség lesz felgöngyölíteni ezt a sehova sem tartó katyvaszt. Ti nézitek még az opuszt, vagy már rég elengedtétek a kezét?