Stephen King óta tudjuk, hogy egy történet legfontosabb része mindig a befejezés: legyen akármilyen jó a bevezető és a tárgyalás, ha az utolsó pillanatok nem képesek kielégíteni a sztorit végigkövető olvasót, az egész élmény csalódásnak fog tűnni – játékok terén elég csak a Mass Effect-trilógia lezárására gondolni, ami után sokan elfelejtették, milyen izgalmas volt az odáig vezető út.

És ha már szóba kerültek a játékok, sajnos tény, hogy az esetek többségében gagyi, vagy legalábbis elcsépelt záróképsorokat nézhetünk végig. A királylány megmenekül, a sárkány meghal, a hős belemosolyog a kamerába. Van viszont pár kiemelkedő ellenpélda, melyekből most összeállítottam egy szigorúan szubjektív ötös listát.

Alapszabályom volt, hogy nem minden esetben a legeredetibb vagy legfrappánsabb befejezést válogatom be, hanem olyanokat keresek, amik az egész élményhez mérve passzolnak, ezen felül pedig jól írták meg őket, és látszik rajtuk, hogy az alkotók szívükön viselték a program utolsó jeleneteit. Itt tehát tényleg a befejezésekről van szó, nem az odáig vezető nagy fordulatokról vagy leleplezésekről, szóval senki se várja a Star Wars: Knights of the Old Republic szereplését!

Továbbá csak 2014 január 1-je előtt megjelent játékokat válogattam be, mert így is durván spoileres anyaggal lesz dolgotok, szóval ha tartotok attól, hogy egy-egy játék befejezéséről túl sokat árulok el, akkor azt a bekezdést ugorjátok át, noha megígérem, hogy igyekezni fogok nem lelőni minden poént. Valami a beillesztett videókra is maradjon, nem igaz?

5.: Silent Hill 2 – In Water ending

A Silent Hill 2 a sorozat legjobb játéka, amely több befejezést is tartogat a felfedezésre váró játékosok számára. Ezek a teljesen elborulttól (ufós vagy kutyás lezárás) az abszolút fantasztikusig (Mary újraélesztése) terjednek, van azonban három olyan, amik tényleg jól reprezentálják a programba rejtett megannyi üzenetet. A Leave című epilógusban James elhagyja Silent Hillt, azaz megbocsát magának, míg a Mariában felépít egy álomvilágot, és így zárja ki a felesége elvesztése miatt érzett fájdalmát. A legérdekesebb – és egyben talán kánoni – befejezés azonban kétségtelenül az In Water címet viselő darab.

Ez az a végkifejlet, amiben James nemcsak szembesül szörnyű, de valahol mégis érthető bűnével, hanem az is tisztázódni látszik, hogy Silent Hill miért olyan penészes és nedves mindenhol, illetve hogy hősünk miért cipeli magával felesége testét a bevezetőben. Igaz ugyanakkor, hogy az In Waternél depresszívebb és sötétebb lezárást még a Silent Hill 2 sem kaphatna, elvégre itt a kín elviselhetetlensége kerül a középpontba, melyet egyedül a halál képes feloldani. Gonosz üzenet ez egy eleve gonosz játéktól – mégis annyira szép és művészi, hogy mély levegővel, könnyes szemmel, és bánattal átitatott örömmel nézi végig az ember.

4.: The Last of Us

A The Last of Us viszonylag friss alkotás, hisz 2013 nyarán jelent meg PS3-ra, sőt, a PS4-es Remastered kiadás óta alig telt el két hónap. Kissé tehát furcsa lehet kiemelni egy kortalan listán, de ha egyszer tényleg elképesztően jól zárja le a program történetét a Naughty Dog, akkor miért ne? És egyébként ez a legszebb az egészben: a The Last of Us nem kap igazi, klasszikus értelemben vett befejezést. Az út vége nem hatalmas stoptáblával, hanem kérdőjellel zárul, hiszen a legfontosabb kérdésre („Mi lesz most?”) egyszerűen nem adható korrekt válasz. Mi lenne? A világ a feje tetejére állt, semmi sem lehet úgy, mint régen volt.

A nyitva hagyott történet mégis a teljesség érzését kelti, hiszen itt válik igazán nyilvánvalóvá, hogy a The Last of Us nem a világ megmentéséről és Ellie „leszállításáról” szólt, hanem a két főszereplő közötti érzelmes viszony fejlődéséről. Ez Joel és Ellie története, akik megtanulnak bízni egymásban, kialakul közöttük egy egészséges apa-lánya kapcsolat, melyet az utolsó két mondat csúcsosít ki igazán: Joel szigorú apaként, fájdalommal az arcán rivall rá Ellie-re, aki a korábbi feleselése ellenére is csak egy okéval válaszol. Tökéletes befejezés egy majdnem tökéletes játékhoz.

3.: BioShock: Infinite

Már itt az elején ki kell emelnem, hogy számomra a BioShock: Infinite nem volt több egy klassz, de sajnos egyszeri hullámvasútnál. Élveztem a végigjátszást, de a befejezés képes volt felülmúlni minden képzeletemet, s tátott szájjal bámultam az utolsó képsorokat. Nemcsak eredeti ötletek tucatjait vonultatta fel, de egyszerre illett magához a játékhoz és a komplett BioShock-univerzumhoz is, amiről az Infnite utolsó jeleneteiig nem volt bizonyított, hogy létezik. Pedig de. Sőt, nincs egyedül, számtalan univerzum van, azt is mondhatjuk, hogy végtelenül sok, és így már a játék címe is értelmet nyer. Nahát.

A BioShock: Infinite WTF-faktora azonban nemcsak a sokkolásra ment rá (noha az is volt benne jócskán), hanem a sztori során gyülemlő kérdések megválaszolására is hagyott némi időt – kb. tíz percen át tart a lenyűgöző záróakkord, ami segít megbocsátani, hogy az Infinite a színes-szagos körítés alatt tulajdonképpen nem több jópofa, de konvencionális FPS-nél. Sorrendben azért került a harmadik helyre, mert kerek egésszé kovácsolta a sztori minden elemét: az összes karakter, az összes jelenet, minden egyes apró részlet egy nagy kirakós részeként adta ki az összképet. Szép volt, Ken Levine, de menj a fenébe, amiért nincs többé Irrational Games!

2.: The Legend of Zelda: Link’s Awakening

A Zelda-sorozat nem igazán népszerű a PC-s játékosok körében, hisz csak és kizárólag Nintendo-gépeken létező szériáról van szó, melynek Link’s Awakening című mellékága ráadásul az öregecske Gameboy-ra jött ki még 1993-ban. A történet szerint Link hajótörést szenved egy kicsi, Hyrule királyságától messze eső szigeten, ami egy titokzatos hal hátán van – legalábbis eleinte ezt hisszük. Később azonban kiderül, hogy az említett hal alszik, a sziget pedig az ő álma, annak minden lakójával együtt, így amikor felébred, Link összes újonnan szerzett barátja a semmivé lesz.

A magas listapozíció oka egyértelmű szerintem: az egy dolog, hogy a Nintendo meglepően felnőtt lezárást ad egy gyerekbarát játéknak, mindehhez viszont hozzájön a tény, hogy a The Legend of Zelda: Link’s Awakening képes a játékos érzelmeit egyetlen szempillantás alatt összekutyulni. Egyrészről örülünk neki, hogy Link lejut a szigetről, másrészről azonban szomorúak vagyunk, hogy milyen áron. Talán kevés olvasó élte át a Link’s Awakening keserédes befejezését, de akik igen, azok biztos, hogy örökre szívükbe zárták ezt a csodálatos játékot.

1.: Mafia

2002 szeptemberében történt. A középiskola második évének megkezdése villámcsapásszerű sokként ért, amit csak tetézett egy halom más magánéleti nyavalyám. Na, de amikor egy barátom a kezembe nyomta a Mafia virágbolti változatát (sajnos akkoriban a bolti játék ritka vendég volt a csóró szaksulis srácok körében), minden szebb lett – majd még sötétebb, amikor a játék vége hatalmas pofonnal emlékeztetett rá, hogy az élet nem játék, és a döntéseink előbb-utóbb utolérnek bennünket.

A Mafia végkifejlete egy mondhatni tökéletes befejezés: a játék végül is jól zárul, hisz a gengszter Tommy biztonságba helyezi a családját, lánya egészséges felnőtté válhat, ő pedig a tanúvédelmi program résztvevőjeként jóságos nagyapóvá. Egészen addig, míg egy nap két alak fel nem keresi a kertvárosi házánál, hogy az akkor már őszes férfi megtanulhassa élete utolsó leckéjét: a bűn sosem kifizetődő. Pár évente újra és újra előveszem a Mafiát, a lezárás pedig ugyanolyan nagy hatással van rám, mint mikor elsőre láttam. És mind inkább pipa leszek a Mafia 2 miatt, főleg, amiért beleerőszakolták azt a bizonyos küldetést…

Futottak még

Mivel a múltkor top 5-ös anyagomból többen hiányolták az alternatívákat, úgy gondoltam, felsorolok pár játékot, amik majdnem felkerültek a listára. A Metal Gear Solid 3: Snake Eater epikus befejezése például simán elférne egy másik felsorolásban, csakúgy, mint a Portal 2 végkifejlete. Szintén említésre érdemes a Halo: Reach, aminél keserédesebb lezárást nem sok játék mutatott be eddig, vagy épp az Assassin’s Creed 2, amelynek utolsó képkockái láttán még a főszereplő is csak annyit tud kinyögni: „Mi. A. F***.” A Spec Ops: The Line is kellemes bólintásokat érdemel, csakúgy, mint a Red Dead Redemption, vagy a Half-Life 2: Episode Two keserű sírdogálása. Talán majd egy másik életben.