• Életjelet adott magáról a Fallout: Nuevo Mexico
  • A New Vegashoz készülő rajongói projekt
  • Az új fejlemények viszont nem fognak örömet okozni a rajongóknak
  • Mivel nagyon úgy fest, hogy lelőtték a nem hivatalos kiegészítőt

Ha a kiegészítő méretű modokra terelődik a szó, hamar előkerülhetnek a Bethesda alkotásai, hiszen mind a The Elder Scrolls 5: Skyrimhez, mind a Fallout 4-hez (de igazából korábbra is mehetünk) készültek már olyan rajongói alkotások, amik akár hivatalos expanziónak is beillenének. A Fallout: Nuevo Mexico névre hallgató New Vegas mod is ebben a kategóriában indult, a 2022-ben leleplezett projekt ugyanis egy vadiúj helyszínt, teljesen új történetet (amely körülbelül öt évvel játszódik az első Fallout eseményei után), új társakat és frakciókat, valamint saját zenei aláfestést ígért, a program körül azonban jó ideje csend honolt – mint kiderült, nem véletlenül.

fallout-new-vegas-nuevo-mexico-mod-kiegeszito-posztapokaliptikus.jpg

„A projekt egy ideje már szünetel, Zapshock [a projekt vezetője] pedig úgy döntött, hogy visszavonul a közösségben való aktív részvételtől" – olvasható a PR vezetőként feltüntetett JK Serling Discordon közzétett üzenetében, amit a VG247 szúrt ki néhány nappal ezelőtt. „Zapshock egyelőre nem lesz elérhető a Discordon vagy bármely más közösségi platformon” – tette hozzá, kiemelve, hogy átvették a modért való felelősséget, ám az nem derült ki, hogy ez csupán a kommunikációra vonatkozik, vagy az említett vezető nélkül is folytatódhat a fejlesztés. Mivel a Fallout: Nuevo Mexico YouTube csatornájáról már hónapokkal ezelőtt törölték a tartalmakat, több mint valószínű, hogy keresztet vethetünk erre az egyébként meglehetősen ambiciózus vállalkozásra, ami az eddigi információk alapján remek szórakozást kínált volna azoknak a rajongóknak, akik hiányolják a franchise szerepjátékos mélységeit. Mindemellett sajnos a Fallout London is parkolópályán van jelenleg a 4. epizód "next-gen" frissítése miatt, szóval könnyen lehet, hogy nem egy, hanem két rajongói kiegészítő végzi a Pusztaságban.