Kapcsolódó cikkek:

A videojátékokban legtöbbször egy hőssel vághatunk neki világnak, hogy leszámoljunk a bűnözőkkel, szörnyekkel, gyilkos robotokkal, zsarnokokkal, stb. Ugyanakkor néha-néha feltűnik egy üde színfolt, amiben a másik oldalon állunk, és hős helyett antihőst irányíthatunk, olyan célokat hajszolva, amiket semmiképpen sem nevezhetünk helyesnek. Olykor ez csak agyatlan gyilkolásban testesül meg (Postal vagy Hatred), máskor kifejezetten kifigurázott formában abszolválják (GTA és Saints Row sorozatok), ám kicsiny szívünk akkor örülhet a legjobban, ha a játék komolyan veszi a témát, és egy rideg, ütős történettel áll elő, kidolgozott karakterekkel. Ilyen a jelen cikkünk apropóját adó Mafia-trilógia is, amiben az olasz maffiába pillanthatunk bele.

Cikkünkben most kifejezetten azokra a játékokra megyünk rá, amik legalább félig komolyan veszik a témát, és kifejezetten a szervezett bűnözés valamilyen ágára mennek rá – szóval a Saints Row és a Hatred féle játékok kimaradnak a szórásból.

Csináld magad bűnszövetkezet

Egy ilyen listát dőreség lenne nem minden bűnözőszimulátor koronázatlan királyával, a Grand Theft Auto-sorozattal kezdeni – már csak azért sem, mert az alanti játékok több szempontból is hasonlítanak a GTA-ra. Bár a témát inkább parodisztikusan és lazán közelíti meg, a humor és coolság rétegei alatt a figyelmes játékos megtalálhatja az üzenetet: a bűnözés a felszínen lehet, hogy kifizetődő, lehetnek palotáink, luxuskocsijaink, de ezekért igen nagy árat kell fizetnünk.

Vegyük például a GTA: San Andreast, amelyben bár C.J. története tele van humoros eseményekkel, és az utcai bandákat is egy afféle királyságos dolognak mutatja be, azért nem fenékig tejfel a dolog. C.J. elvesztette öccsét a bandaháborúkban, emiatt el is költözött egy időre Liberty City-be, és mindez szétszakította a családját. A rendőrség korrupt ága Tempeny felügyelővel az élen állandóan cseszegeti, és ők rángatják vissza több ízben is a bűn útjára (már eleve azzal nyitnak, hogy hamisan megvádolják egy gyilkossággal), ráadásul a történet folyamán két gyerekkori barátja elárulja.

De akár Niko életútját is elővehetjük, akinek akármilyen jól alakul az élete, a játék végén csúfosan pórul jár. (SPOILER!) Döntésünktől függően vagy barátnőjét ölik meg, vagy a testvérét – ám a barátnője utóbbi esetben elhagyja, mivel rájön, hogy Niko valójában egy szörnyeteg. (SPOILER VÉGE) Így vagy úgy, de a GTA 4-et nem lehet happy enddel zárni, csak rossz és még rosszabb befejezéssel otthagyni.

Szóval, bár a GTA-sorozat mindegyik újabb tagja (GTA 3, Vice City, San Andreas, GTA 4 és GTA 5), szórakoztató formában lehetőséget ad nekünk saját bűnszövetkezetünk felépítésére, a mélységeiben felfedezhető, hogy azért igyekszik komoly tanulságokat prezentálni eme életformáról. Az, hogy ezt nem szájbarágósan teszi, külön plusz pontot jelent.

Maffia

La Cosa Nostra, Cosa Nostra, olasz maffia, olasz gengszterek – mindegyik ugyanazt takarja, az olasz-amerikai maffiát. Ebben a témában két jól sikerült játéksorozat is létezik, az egyik a Mafia-trilógia, a másik a Godfather két része. Bár a játékok nem mindegyike lett kiváló, egyik sem veszi félvállról a témát, sőt, talán ez mutatja be legjobban.

A Mafia-trilógia a ma megjelenő harmadik résszel igen átfogó képet fest a szervezett bűnözésről az 1930-as évektől az 1970-es évekig. A legjobb mindközül – legalábbis jelenleg a közmegegyezés alapján – az első rész, a Mafia: The City of Lost Heaven, aminek történetét a taxisofőrből lett gengszter, Tommy Angelo meséli el, miközben tanúvallomást tesz Norman nyomozónak. Tommy sztorija egy percig sem vidám vagy humoros, hanem rideg lefestése annak, mi minden vár azokra, akik egy ilyen életbe csöppennek bele. Tommy sokat nyer, de sokat is veszít azzal, hogy a Salieri-család tagjává válik. Élete csupa életveszély, bűn és árulás. És az a jó ember, aki volt, csak néha bukkan fel, ám amikor ez megtörténik, akkor sem alakul semmi sem jól. Mindehhez az 1930-as évek Amerikája társul romantikus, mégis kissé rideg képi világával.

A sorozat folytatása már a ’40-es és ’50-es évekbe invitál minket, ráadásul elegáns húzással hidal át egy évtizedet. Az 1940-es években játszódó események hangulatilag még a Mafiához állnak közel, viszont az 1950-es évek cselekménye már egy felhőtlenebbnek tűnő, lázadozó, lazázó, még romantikusabb és idillibb Amerikát fest le – legalábbis a felszínen. Hiszen hiába fúj a rock szele, jelentek meg a menő autók, öltöznek lengébben a lányok, Vito Scaletta története így sem vidámabb, mint Tommyé volt. Ugyanakkor kontrasztban is áll egymással a két szereplő, hiszen Vito veterán katona, aki elfogadja az életét és helyét a maffiában, így nem rázzák meg igazán a vele történtek, ellenben Tommy végül megbánja bűneit. Ennek köszönhetően a két főhős teljesen más utat jár be. Mondhatni, hogy míg a Mafia egy bűnbe esett jó ember életét és vezeklését mutatja be, addig a Mafia 2 egy született bűnöző megbánás nélküli tetteit prezentálja. És amikor a két véglet szembekerül egy rövid pillanatra, a kegyetlenebb fél győz.

A Mafia 3 a sorozat hagyományait megőrizve új korszakba visz, a ’60-as évek végére, a ’70-es évek elejére. Hogy ez a játék pontosan milyen lett, hogyan ábrázolja a maffia létezését – pláne úgy, hogy főhőse, Lincoln Clay a sorozatban először nem olasz, és nem is tagja a maffiának, épp ellenkezőleg, ő ki akarja pucolni a Cosa Nostrát New Bordeaux-ból –, azt még nem tudni. Valószínűleg itt a kívülállók, a maffia és az azzal szembenálló bűnszövetkezetek harcát ismerhetjük meg, ezúttal a másik oldalról. Mert a sorozatban eddig is volt arra precedens, hogy maffiózóként szembekerültünk más bűnszervezetekkel, például ír és afroamerikai bandákkal vagy a kínai triáddal.

De maradjunk még kicsit a maffiánál, és említsük meg a Mafia-trilógiához simán felérő Godfather-sorozatot, ami az azonos című mozifilmek alapján készült. A Godfather első és második része nem csak lemásolja a témában megkerülhetetlen Keresztapa 1-2 történetét, hanem ki is egészíti azt, ugyanis a játékok cselekményei a filmek eseményeivel futnak párhuzamosan, és csak olyan kulcsfontosságú pillanatokban futnak össze, mint például az ikonikus lófej célba juttatása, vagy éppen Michael Corleone kijuttatása Havannából. Amiért személy szerint mégis hátrébb sorolnám a Mafia-trilógiával szemben az pont az a tény, hogy inkább a filmek kiegészítője, így története sem annyira személyes.

Triád

Ha szóba kerül játékos berkekben a „kínai maffia”, szinte mindenki kapásból a 2015. júliusi teljes játékunkra (amit Shopunkban most 800 forintért vásárolhatsz meg), a Sleeping Dogsra asszociál. Bár ebben a programban egy, a triádok közé sikeresen beépült rendőrt alakítunk, a történetben a határ elmosódik a bűnüldözés és a bűnözés között. Épp ez adja meg a Sleeping Dogs sava-borsát. Akárcsak a Mafia-trilógia, ez sem feltétlen pszichopata sorozatgyilkosoknak ábrázolja a bűnözőket. Nem egy ember közülük szimpatikus, és sokszor kiderül, hogy még azoknak is van barátságos oldala, akik elől a mindennapokban kitérnénk.

A Sleeping Dogsban Wei Shen felügyelőt alakítva két, egymással érdekellentétben álló csoportnak kell megfelelnünk. Vajon beépült rendőrként meddig mehetünk el, hogy elérjünk célunkat (a triád felszámolása) és egyúttal, megóvjuk életünket? Mert biza itt ez a kérdés, ezt feszegeti a Sleeping Dogs. Hogy Shen ne bukjon le a triád előtt, kénytelen mocskos dolgokat megtenni, amiért a főnökei cseszegetik és megkérdőjelezik hovatartozását. Hősünknek pedig ott marad a konfliktus: meddig rendőr a rendőr és mikortól bűnöző?

A történet szépen körüljárja a témát, ráadásul több, különböző jellemű és motivációjú figurát is bevon, akiknek más és más a véleménye a dologról. Van, aki szerint Shennek mindent meg kell tennie, hogy felszámolják a bűnözést Hong Kongban, mások szerint már ő is a mocsok része. Mindeközben megismerkedhetünk olyan bűnözőkkel, akik amúgy embernek nem rosszak, könnyű velük barátságba keveredni és melléjük állni. Az egészben a ráadás pedig az, hogy Shennek egy harmadik élete is van, méghozzá a magánélete, ahol párkapcsolatot tart fenn, és ahol el kell rejtenie a másik két életét.

A Sleeping Dogs is olyan, mint a GTA-sorozat, csak komolyabb hangvétellel. A felszínen inkább csak szórakoztató, de ha alaposan megnézzük és odafigyelünk, akkor rájövünk, hogy komoly kérdéseket feszegető történet. A hab a tortán a helyszín, azaz Hong Kong, amely felépítésében és kultúrájában igencsak elüt a nyugati helyszínektől. Ráadásul akárcsak San Andreas, Liberty City, Vice City, Lost Heaven vagy Empire Bay, úgy Hong Kong is szabadon bejárható, és rengeteg egyéb szórakozást biztosít.

Jakuza

A „japán maffia” köré épülő játéksorozatot el sem lehet téveszteni, hiszen a címe is az, hogy Yakuza. Az immár a hatodik részre készülő – de a történet legelejét elmesélő Zeróval együtt hét főjátékkal bíró – sorozat többnyire Kirju Kazumáról szól, az ő felemelkedésének lehetünk a szemtanúi. Igaz, időrendben kicsit faramuci a helyzet, hiszen a hatodik játék meséli el a sztori legelejét, és csak az azt követő epizód (a Yakuza 6) fogja lezárni azt. Így tulajdonképpen a sorozat végén ismerhetjük meg annak elejét és végét is.

Bár a Yakuza-sorozat hasonló a fenti játékokhoz, kevésbé erőszakos, pontosabban szólva itt főleg verekedéssel intézhetjük el a nézeteltéréseket, emellett számos mellékküldetés a humorosabb irányvonalat követi, a játékmenet pedig inkább kalandjátékszerűen a világ – ez esetben Tokió vöröslámpás negyede, Kamurocso – felfedezéséről szól.

Történetét tekintve viszont a Yakuza-sorozat is igen komolyra sikerült, több meglepő fordulattal, ugyanakkor ez kevesebb komorsággal bír, mint például a Sleeping Dogs vagy a Mafia. Inkább az jakuza összetartására helyezi a hangsúlyt, bár itt is megmutatkoznak az olyan árnyoldalak, mint a tény, hogy a főhős és barátja már gyerekkorukban a jakuza tagjává váltak – pontosabban fogalmazva, kiszemelték őket. Illetve itt is ára van annak, hogy az ember egy család feje legyen.

Ezek tehát azok a játékok, amik a szervezett bűnözés köré épülnek és érdemes kipróbálni, hiszen nem csak szórakoztatóak, remek történettel és mondanivalóval is bírnak. Persze sok egyéb formát is ölt a téma, hiszen bizonyos szemszögből a Watch Dogs is ide sorolható, ahol a DedSec nevű hackercsoport ténykedését követhetjük nyomon, akik hiába küzdenek jó célokért, technikailag akkor is szervezett egységben működő bűnözők. Viszont a témába az első epizód csak felszínesen és meglehetősen klisésen ment bele, ezért is maradunk meg az említés szintjén.

Azt sem szabad elfeledni, hogy a szervezett bűnözés megjelenítése nem feltétlen műfajfüggő. Bár a fenti címek mind nyílt világú akciójátékok, amik a jelen korban játszódnak, rengeteg sci-fi és fantasy jellegű programban is feltűnhet a téma. Gondoljunk csak a Mass Effect 2-re, ahol Shepard parancsnok a Cerberus nevű terroristaszervezetnek dolgozik, ami felépítésében emlékeztet a maffiára. Vagy a BioShockra, amiben akaratunkon kívül segítünk egy gengszternek.

A téma tehát szerteágazó és sokféle formát ölthet. Ugyanakkor fontos, hogy ne csak mókát és kacagást ígérjenek ezek a játékok, hanem feltegyenek komoly kérdéseket, boncolgassák a lehetőségeket, és végül azért mutassák be, hogy a bűn nem kifizetődő. Ára van, mint mindennek, de a bűnözésnek igencsak nagy ára lehet. És ha ezt jól tálalja egy videojáték, akkor olyan remek programokkal gazdagodhatunk, mint a Mafia-trilógia.

És nektek melyik a kedvenc játékotok a szervezett bűnözés témájában?