• Már több mint 7 millió játékos próbálta ki a Dead Island 2-t
  • És annyi zombi fejét sikerült pépesre verni, mint égen a csillag
  • A Dambuster Studios ezért továbbra sem tervezi megszüntetni a játék támogatását

Minden idők egyik legkörülményesebb fejlesztési időszaka után szinte senki sem gondolta volna, hogy a végül a Dambuster Studiosnál (Homefront: The Revolution) lehorgonyzó Dead Island 2 jól sikerülhet, ám a csapatnak szerencsére összejött a bravúr, a tavaly áprilisban megjelent zombis örület ugyanis pokolian jó szórakozást kínált, méghozzá kimagasló prezentáció kíséretében. A mostanra már szerencsére Steamen is elérhető hentparádé két nagyobb DLC-vel (Haus, Sola Festival) bővült a debütálása óta, emellett számos extra és frissítés érkezett hozzá, a jelek szerint pedig messze még az út vége, így a jövőben is érdemes lesz visszatérni Los Angeles szebb napokat is látott utcáira.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A csapat ugyanis egy vidám hangvételű X bejegyzésben értekezett nemrég a Dead Island 2 sikereiről, a posztban pedig kiemelte, hogy mostanra több mint 7 millió játékos tapasztalta meg HELL-A vendégszeretetét, és több mint 24 milliárd (!) élőhalottat sikerült felszeletelni a játékban található számtalan gyilokszerszám segítségével. A Dambuster Studios emellett aláhúzta, hogy a jövőben sem tervez felhagyni a program támogatásával: „A következő hónapokban izgalmas és régóta várt frissítéseket fogunk megosztani veletek, szóval maradjatok velünk, mert még több Dead Island 2 tartalomra számíthattok!” – olvasható a tweetben. Tovább zakatol tehát a zombi expressz, amire már csak azért is érdemes jegyet váltani, mert időközben bekerült a Game Pass kínálatába.