Márciusi teljes játék: Deadfall Adventures

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra mindig is volt valami vonzó a kalandortörténetekben. Tudjátok, ezek azok az egy kaptafára épülő sztorik, amiket az Indiana Jones- vagy a Múmia-filmek is mind előrángattak. Adott egy, az egész világ sorsát eldönteni képes legendás valami, egy halom rosszarcú fickó, akik meg akarják szerezni, és persze a mindig laza hős, aki orrhosszal a gonoszok előtt járva nemcsak a teljes emberiséget menti meg, de a végén megszerzi a mellészegődött dögös csajt is, majd együtt hajókáznak/replülőcskéznek el a messzi végtelenbe, hogy egy folytatással később elölről kezdjék a torzsalkodás.

A kaland során beutazzák a Föld legegzotikusabb pontjait, lövöldöznek a Közel-Keleten (ez mondjuk manapság nem nagy cucc), balhéznak Ázsiában, bunyóznak az esőerdők mélyén, és persze soha, de soha nem fáradnak el igazán. Ez a zsáner mostanság a játékvilágban éli reneszánszát, elég csak a nagysikerű Uncharted-játékokra, vagy épp a feltámasztott Tomb Raider-sorozatra gondolni. Mi több, e havi teljes játékunk is a megállíthatatlan világmegmentő kalandorok egyik legnagyobbjáról szól, azaz, hogy az ő dédunokájáról.

Egy másik Quatermain

1938-at írunk, a legendás Allan Quatermain már rég elhunyt (Henry Rider Haggard regényhőse egyébként már önmagában megérne egy egész játéksorozatot), helyét a kevésbé sikeres, de legalább annyira elhivatott leszármazottja, a dédunoka James Lee Quatermain vette át. A vér persze nem vált vízzé: hősünk Atlantisz Szívét keresi, ebben pedig egy szexi kormányügynök lányka, Jennifer Goodwin is a segítségére van. A sztori Egyiptomból indul, de eljutunk Közép-Amerikába és a sarkvidékre is, miközben a nácik és a szovjetek próbálják megszerezni előlünk a titokzatos ereklyét.

A történetre szót vesztegetni is kár, mert hozza a kötelező sémákat. Azaz vicces, klasszikus toposzokból áll, és úgy összességében csak arra való, hogy megszerettesse velünk a gyakran civódó főszereplőket, na meg összekösse a különböző pályákat. Félreértés ne essék, kis túlzással élve mondhatom, hogy egy az egyben megállná a helyét egy kétórás filmben is. Itt viszont csak statisztaszerep jut a forgatókönyvnek, fókuszban helyette a szokottól eltérő FPS-játékmenet van.

Bár első ránézésre a Deadfall Adventures nem több egy mezei lövöldénél, a fejlesztésért felelős The Farm 51 szerencsére úgy bánt a neves író univerzumával, ahogy illik, azaz a folyamatos akciót kifejezetten összetett fejtörőkkel sikerült megtoldania a csapatnak. Ezek a lengyel fiúk készítették egyébként a PC Gurut szintén teljes játékként megjárt NecroVisiont is, valamint a Painkiller-sorozat Hell & Damnation című, pazar folytatás/remake hibridjét. Szó mi szó, ahhoz értettek, hogyan kell vérgőzös darálást tervezni, szerencsére azonban a puzzle-ök világában is otthonosan mozognak, és erre a Deadfall Adventures a legjobb bizonyíték.

Ne csak lőj, gondolkozz!

A pályák felépítése dióhéjban úgy fest, hogy adott egy halom ellenfél, akiket először tradicionális FPS-formula szerint eliminálunk. Interfész nincs, a beleélés kedvéért számolnunk kell a golyókat, sőt James sérüléseit is csak a véresen vibráló képernyő érzékelteti – gyógyszercsomag szintén nincs, csak a lassú regenerálódásban bízhatunk, ezért pedig kiemelt fontosságúvá válnak a fedezékek.

Hősünk egyszerre két fegyvert cipelhet magával (valami dupla egykezes, illetve egy nagyobb kétkezes szerszámot), illetve némi robbanószert, lőszert pedig csak a hullákról zsákmányolhat. A mesterséges intelligencia nem különösebben fejlett, de azért ügyesen bújik meg a romok között, sőt néha még bekeríteni is megpróbál. A területek viszonylag nagyok és nyitottak, ezért taktikázni kell, ha szeretnénk felesleges muníciópazarlás nélkül megúszni a küzdelmet – utóbbit elsősorban akkor bánjuk meg, amikor egy-egy katakombába aláereszkedve megjelennek a játék természetfeletti ellenfelei. Bizony, a zombik és múmiák nem szeretik, ha zaklatják a nyughelyüket, és könnyebben nyelik a golyót, mint a hétköznapi nácik. Sőt csak fénnyel lehet legyengíteni őket, amolyan Alan Wake-esen (ami szintén teljes játékunk volt, nahát-nahát), erre való a minden kalandornak elengedhetetlen kellék, a zseblámpa.

Amennyiben megvagyunk az ellenség kiiktatásával, jön a Deadfall Adventures igazi finom része: a logikai feladványok teljesítése. Ezek nagyrészt valamilyen mechanizmus aktiválását bízzák ránk, és bár általában nem kifejezetten nehezek, azért igényelnek némi kalandjátékos vénát. Mivel a The Farm 51-nál tudják, hogy a portékájukat olyanok is megveszik, akik csak lövöldözni szeretnének, elrejtettek egy mankót a játékban: Allan nagypapa naplója tele van hasznos tippekkel, rajzokkal, ezek nagyjából fele hasznos a végigjátszás során. Az agyalást tehát teljesen senki sem ússza meg, és ha már ez a helyzet, én melegen ajánlom, hogy csak a végső esetben nyúljatok a jegyzetekhez, mert a Deadfall Adventures is tartalmaz amolyan „heuréka” pillanatokat.

Egyetlen olyan dolog van csupán a játékban, ami miatt komolyan forgathatjuk a szemünket, ez pedig a platformerszerű ugrabugra, amit a műfajra jellemző belső nézet miatt néha nem könnyű kivitelezni. A távolságok felmérése nehézkes lehet, csakúgy, mint egyik-másik mechanizmus „belátása” – ez azonban még megbocsátható, mert összességében nem zavarja az élményt.

Szép is, jó is

A Deadfall Adventure az Unreal Engine 3-at használja vizuális talapzatként, és bár ez a motor nem a színpompás videojátékokról híres, a fejlesztők igazán kitettek magukért. A pályák nagyon jól néznek ki, még úgy is, hogy a program ősszel ünnepeli harmadik születésnapját, és a speciális effektek is jók, hozzák a kalandfilmes éra szerethető gagyiságának minden elemét. Egyedül a karakteranimációkra kellett volna jobban odafigyelni a lengyel farmereknek, de hát annyi baj legyen, főleg hogy kapunk multiplayert, opcionálisan fellelhető kincseket, fejleszthető főhőst és egy alapjáraton 8-10 óra hosszú kampányt. Ha pedig már a tálalásnál tartunk, a zenét mindenképp kiemelném, nagyon-nagyon jól sikerült.

A Deadfall Adventures annak idején kapott hideget és meleget egyaránt, főleg amiért a Nordic Games 40 eurós (kb. 12 ezer forint) áron dobta piacra. Tény, ennyi pénzért még én sem merném ajánlani a játékot, pedig kifejezetten szerettem. A magazin mellékleteként azonban úgy gondolom, kiváló szórakozást nyújthat, főleg most, amikor egyszerre ugrik a nyakunkba a tavasz legtöbb nagy játéka, és a tudatos vásárló kivár pár hetet, hogy lássa, mely címek érdemlik meg valóban a befektetést.