Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
Coming Home in the Dark (2021)
Vannak azok a filmek, amikor a szereplőket a semmiből előkerülő rosszarcúak elkezdik terrorizálni és megindul a harc a túlélésért. Ebben az új-zélandi thrillerben egy kicsit más a felállás, mert csavarnak egyet a dolgon. Kapunk ugyanúgy egy családot, akik a gyönyörű természetben kirándulnak épp, amikor megjelenik két alak, és fegyverrel arra kényszerítik őket, hogy adják át az értékeiket, meg persze a kocsi kulcsait. Aztán egy véletlen elszólásból kiderül, hogy apukát bizony jól ismeri a két fegyveres, mert annak idején pont abban a nevelőotthonban tanított, ahol ők is felnőttek, és ahol ők is szenvedtek a válogatott megaláztatásoktól és kínzásoktól. Eljött hát a bosszú ideje, ami egy hosszú utazást jelent, egyenesen az egykori otthon irányába, az éjszaka leple alatt.
(Forrás: IMDB)
A Coming Home in the Dark egyébként nem sokat sz*rozik, már az első pár percben kimutatja a foga fehérjét. Spoilerezni nem szeretnék, de tény, hogy meglepő, amit előhúz, és az ember nem is várna ilyen fokú kegyetlenséget mindjárt az elején. Aztán megindulunk az éjszakai kocsikázásra, persze közben hőseink minduntalan megpróbálnak valahogy meglépni, ami kifejezetten nehézkes műveletnek tűnik úgy, hogy melletted egy pszichopata ül vadászpuskával. Egy szép kis utazás ez, nem csak térben, de időben is, hiszen ahogy egyre többet beszélgetnek a kocsiban, úgy derülnek ki a mocskos kis részletek apu múltjáról. Szerencsére nem végig egy helyen játszódik a film, és néha mi, nézők is kiszabadulunk a jeep fojtogató, szűk teréből. Ám a Coming Home in the Dark pont akkor keményít be igazán, mikor külső helyszínekre látogat: egy benzinkút, vagy egy elhagyatott versenypálya is tömve lett feszültséggel. A lezárást gyengébbnek éreztem az odáig vezető úttal szemben, de összességében korrekt kis thriller ez, néhány egészen meglepő húzással.
The Medium (2021)
A meseszép Thaiföldön járunk, ahol egy filmes csoport a helyi sámán (Nim) nyomába szegődik, ugyanis éppen a sámánizmusról, illetve a helyi népi hiedelmekről terveznek dokut készíteni. Elkísérik a hölgyet egy temetésre is, ahol kiderül, hogy az eltávozott férfi lánya (Mink) talán valamiféle ártó szellem hatása alá kerülhetett, mert roppant furcsán viselkedik, és mintha néha a megszállás jeleit mutatná. Itt a filmes stáb úgy dönt, hogy elkezdik felvenni Mink és a családja mindennapjait is. Hamar kiderül, hogy a lány csakugyan egy gonosz szellem hatása alá került, aki ráadásul egykor családtag volt. Innentől fogva Nim megpróbálja rituálékkal elűzni a szellemet, de Mink állapota egyre csak romlik, míg végül a család úgy dönt, hogy egy sokkal rizikósabb, pogány rituálét kell elvégezni a lányon, ám ezzel elképzelhetetlen borzalmakat szabadítanak el.
(Forrás: Flicks)
Found-footage filmmel van dolgunk, ami manapság már koránt sem annyira felkapott műfaj, mint pár éve. A dokumentumfilmes jelleg nagyon jól áll neki, ugyanakkor fel kell készülni arra is, hogy a több mint 2 órás játékidő emiatt egy kissé leül néha. Shudder exkluzív a cucc, úgyhogy eléggé rámegy a paráztatásra itt-ott (sikerült is a frászt hoznia rám egy jelenettel), és ez hatványozottan igaz az utolsó felére, mikor Mink családja beleegyezik, hogy a stáb éjjellátóval ellátott kamerákat szereljen fel a házukban. Amik ezeken a felvételeken lezajlanak, attól tényleg feláll az ember hátán a szőr. Alapvetően egy nagyon érdekes horror lett a The Medium, hiszen a sámánizmus témáját kevés film érinti ennyire bensőségesen, a teljes mértékben eredeti helyszíneken forgatott jelenetek miatt pedig tényleg sokkal könnyebben elhiszi az ember, hogy amit lát, az akár ebben a pillanatban is megtörténhet a világ másik végén. A 130 perces játékidővel barátkozni kell, de mivel amúgy sem kapunk found-footage horrort annyira gyakran manapság, meg kell becsülni azt ami van, és ami működik. Merthogy a The Medium működik. Lassan építkezik, de aztán elszabadul. Banjong Pisanthanakun (A 2004-es Shutter rendezője) pedig végre megint a frászt hozza ránk.
Knocking (2021)
Molly (Cecilia Milocco) utolsó napját tölti a pszichiátrián. Borzalmas trauma érte korábban, de már jobban van, és készen áll visszanyerni a régi életét. Amint kilép a szabadba, szorongani kezd. Hazamegy, és megpróbál úgy élni, mint korábban: követi a napi rutint, bevásárol, növényeket vesz a lakásába. Új szomszédokkal is megismerkedik a jókora panelből, ám egy éjjel különös kopogást kezd hallani odafentről. Körbekérdezősködik a szomszédoknál, hogy ki okozhatja a zajt, de mindenki csak kérdőn néz rá, ugyanis ők semmiféle kopogást nem hallanak. Molly azonban minden este hallja, egyre erősebben, és mintha morzekódok lennének. Mikor már halk sírást és nyöszörgést is hall a szellőzőn át, meggyőződésévé válik, hogy valamelyik lakásban fogva tartanak egy lányt, aki haldoklik. Saját szakállára kezd nyomozásba, miközben múltja is egyre jobban kísérti.
(Forrás: Bloody-Disgusting)
A Knocking egy nyomasztó svéd pszicho-thriller, ami néhol Hitchcock filmjeit is eszünkbe juttathatja. Molly egymaga próbálja kideríteni az igazságot, hallgatózik és kémkedik, de mivel mégiscsak egy pszichiátriáról jött, mi, nézők sem lehetünk biztosak benne, hogy amiket lát és hall, azok megfelelnek az igazságnak. A múltjában történt tragédiáról (ami miatt a nő teljesen összeomlott) csak bevágásokat kapunk, a teljes igazságot elrejti előlünk a film, de a Knocking legszebb, legérzelmesebb pillanata pont ehhez kapcsolódik. Külön kiemelném a fényképezést. Mikor Molly egyre zavarodottabb, bepánikol és mindenki gyanússá válik neki, akkor a Rekviem egy álomértban is látott, testre szerelt, a karakter arcára fókuszáló kameranézetet kapunk. Cecilia Milocco erős alakítást szállít a lelkileg megtört, a gödör mélyéről felállni próbáló nő szerepében, és a szimbolikára is érdemes odafigyelni. Igazi rejtett gyöngyszem.
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
