Ugyan nem ma volt, de talán mindenki emlékszik még arra a 2022 szeptemberében történt, meglehetősen nagy vihart kavart esetre, amikor egy Arion Kurtaj nevű hacker több mint 90 képernyőképet és megannyi videót tett közzé a GTA 6 egyik korai buildjéről, melyek nem csupán a korábban pletykált helyszínt erősítették meg, hanem azt is, hogy valóban két főszereplővel érkezik a Rockstar Games következő nagy dobása.

Időközben aztán az első hivatalos előzetes is napvilágot látott a játékipar egyik legfontosabbnak ígérkező címéről (mondjuk a rekord nézettséget hozó képsorok sem úgy kerültek fel a netre, ahogy azt a stúdió tervezte), mostanra pedig akkora lett a hype a Grand Theft Auto-széria legújabb, valamikor 2025-ben érkező felvonása körül, hogy a Rockstar egykori alkalmazottja Obbe Vermeij szerint egyesek számára csalódást keltő lehet a végeredmény. A GTA 3-on és a San Andreason is dolgozó veterán azonban nem csupán a jövővel kapcsolatban értekezett a SanInPlay nevű tartalomgyártónak adott interjúban, hanem arra is kitért, mit gondol az imént ecsetelt szivárgásokról.

Talán meglepő lehet, de a fejlesztő szerint nem olyan nagy ügy, hogy idő előtt kikerültek a program részletei, mivel úgy véli, leginkább a stúdió (és a kiadó) túlzott titkolózása miatt lettek annyira felkapottak a rossz kezekbe került anyagok. Vermeij ugyanakkor hozzátette, hogy nem véletlen a nagyobb kiadók hozzáállása az információk adagolásához, mivel bármit is mondanak vagy mutatnak, a közösség szinte biztosan ízekre szedi őket – erre talán a Star Wars Outlaws 10 perces játékmenet-előzetesét követő népharag az egyik legjobb mostani példa, bár annak azért volt is alapja.

A Rockstar persze egészen biztosan másképp vélekedik az üggyel kapcsolatban, hiszen már tavaly decemberben kiderült, hogy több millió dollárba került az eset, nem mellesleg a fejlesztőket is eléggé megviselte lelkileg. Bízzunk benne, hogy innentől már minden simán megy a debütálásig, mert eddig finoman szólva sem volt zökkenőmentes a GTA 6 kvázi el sem kezdődött pályafutása.