Capcom jól láthatóan szeret meglepetéseket okozni a játékosoknak, mert ahogy a Dragon's Dogma 2 érkezését sem látta jönni szinte senki, úgy a cég június végén tett bejelentése is derült égből villámcsapásként érhette az embereket. Kiderült ugyanis, hogy a rátermett fotóriporter, Frank West visszatér, avagy felújítást kap az eredetileg 2006-ban, Xbox 360 exkluzív címként megjelent Dead Rising, ami akkorát szólt néhány konzolgenerációval ezelőtt, hogy három folytatás (valamint egy HD kiadás a 10. évforduló örömére) is készült hozzá.

szeptember 19-én érkező vérfrissített változatról ráadásul az is kiderült, hogy – a nevével ellentétben – nem egy szimpla remasterről van szó, hiszen a már sokszor bizonyított RE Engine duruzsol a motorháztető alatt, a 4K-s felbontás és a 60fps mellett pedig olyan jóságok várják majd a rajongókat (valamint az új érkezőket), mint az autosave, a gyaloglás közbeni lövöldözés lehetősége, valamint az átszabott kezelőfelület és a normálisabban viselkedő NPC-k. Sajnos azonban egy rossz hírt (bár ez igazából relatív) is kaptunk a projekt kapcsán, ami miatt nagyjából garantált, hogy a felhasználói értékelések finoman szólva sem fogják leverni a vakolatot.

dead-rising-deluxe-remaster-esrb-rating.jpg

Az ESRB korhatár-besorolásából (természetesen M, tehát felnőtteknek szóló plecsnit kapott a program) ugyanis kiderült, hogy játékon belüli vásárlások, avagy mikrotranzakciók is lesznek a Dead Rising Deluxe Remasterben, ami elég nagy változás az eredetihez képest, ráadásul olyan, amit nem nagyon szoktak szeretni az emberek egy egyjátékos cím esetén. Egyelőre nem tudni, hogy mit is takar ez a szó, a Dragon's Dogma 2-ben mindenesetre a haladást könnyítő dolgokat (például teleportálást vagy újraéledést biztosító kövek) is vehettünk a kozmetikai kiegészítők mellett, ami a technikai anomáliák mellett a legfőbb oka annak, hogy sem Steamen, sem pedig Metacriticen nem túl rózsás az alapjaiban véve egyébként nagyszerű akció-RPG megítélése.

Persze nem tartjuk valószínűnek, hogy mondjuk extra órákat (a Dead Rising legegyedibb vonása, hogy az egész játék időre megy) vásárolhatunk majd valós pénzért, az imént említett példából kiindulva viszont elég nagy a valószínűsége annak, hogy a megjelenést követően elindul a manapság oly sokszor alkalmazott review bombing – függetlenül attól, hogy milyen elemeket tartalmaz a "bolt".