• Végre ismét tündökölhet az MCU
  • Legalábbis Louis D’Esposito és Kevin Feige szerint
  • A vezetők azt állítják, hogy megtanulták a leckét
  • Éppen ezért a jövőben kevesebb filmet és sorozatot kapunk

Talán még a legnagyobb rajongók is egyetértenek azzal, hogy évek óta elég rozoga lábakon áll a Bosszúállók: Végjátékig szinte kivétel nélkül remek alkotásokat felvonultató MCU, hiszen semmilyen téren nem képesek azt a szintet hozni az alkotók, amit korábban megszoktunk. Thanos legyőzésével tehát maga az egykoron közkedvelt univerzum is térdre kényszerült (bár akad azért néhány értékelhető produkció, lásd Pókember: Nincs hazaút, Loki), ennek azonban hamarosan vége, állítják a Marvel Studios vezetői.

marvel-mcu-sorozat-film-szuperhos.jpg

A kép forrása: Collider

A stúdió társelnöke, Louis D’Esposito, valamint az MCU mindenki által jól ismert vezetője, Kevin Feige az Empire magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy véget ért a lejtmenet, a jövőben ugyanis jobban fognak ügyelni a minőségre. „A csúcson maradás lett volna a legrosszabb dolog, ami velünk történhet” – ecsetelte D'Esposito. „Így, hogy elszenvedtünk néhány ütést, erősebben térhetünk vissza. Ha valamiből túl sokat csinálsz, akkor annak ez lesz az eredménye, éppen ezért nem fogjuk többé ezt tenni. Megtanultuk a leckét, így a jövőben már csak két-három filmet és egy-két sorozatot készítünk majd évente, szemben az eddigi négy filmmel és négy sorozattal” – tette hozzá.

Ez a kijelentése egyébként egybecseng Bob Iger legutóbbi nyilatkozatával, a Disney vezérigazgatója ugyanis szintén aláhúzta a tegnapi eredménybeszámoló során, hogy ezentúl kevesebb produkcióra számíthatnak a (megmaradt) rajongók. Emellett Kevin Feige is kifejezte az örömét annak kapcsán, hogy idén csak a július 25-én érkező Deadpool & Rozsomák gurul ki a Marvel Studios istállójából (legalábbis filmes fronton, hiszen sorozatból lesz néhány), mert szerinte így elég nagy esély van arra, hogy képesek lesznek megugrani az elég magasan lévő elvárásokat. Más kérdés, hogy 2025-ben viszont négy egész estés opusz (Amerika Kapitány: Szép új világ, Thunderbolts*, Fantasztikus Négyes, Penge) is napvilágot lát, szóval eléggé egyértelmű, hogy az új tervezet legkorábban 2026-ban fog csak életbe lépni. Személy szerint bízom benne, hogy nem csupán üres ígéreteket hallhattunk a vezetők részéről, mivel éveken át nagy rajongója voltam az MCU-nak, ám a legutóbbi próbálkozásokból már egyetlen egyre sem tudtam rávenni magam.