A korábbi kibeszélők:
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem erőteljesen érződik a Trónok harcán, hogy a készítők a finisre készülnek. Ami ugye még két további, rövidített évadot jelent, tehát ha pontot akarnak tenni a történet végére, akkor ebben az évadban tényleg össze kell fogniuk a százfelé húzó szálakat. Erre úgy tűnik, ezt az évadot szánták, ám emiatt néha kicsit kapkodósnak érzem a dolgot az elmúlt évadok, különösen az ötödik évad után, ami véleményem szerint sehová sem vezetett igazán.
Szóval kifejezetten élveztem, hogy most kicsit lelassított a hatodik évad, pláne az utolsó két epizód után, mert azok ugye százzal pörögtek. Unalmas volt? Igen, néha untam. De mindenképpen elkélt egy ilyen szusszanásra szánt idő, mert valószínűleg ezután már nem sok pihenésre lesz alkalmunk. Na, de lássuk, mi történt ebben az epizódban, természetesen spoileresen.
Nyitásként egyből ott vettük fel a fonalat, ahol az előző rész eldobta, vagyis Meerát és Brant láthattuk, amint próbálják lerázni a Másokat. Ez a feladat inkább Meerára hárult, hiszen Bran nem csak mozgásképtelen, de éppen víziók gyötörték a Vörös Esküvőről, az Őrült királyról, sárkányokról, futótűzről, Jaime Lanisterről és Hardhome-ról. A Mások pedig a sarkukban loholtak, ám mielőtt lecsaphattak volna rájuk, egy rejtélyes lovas mindegyik zombit kicsinálta, majd lovára kapta a két fiatalt és elszelelt velük.
Eztán elugrottunk Samhez és Szegfűhöz, akik megérkeztek Szarvhegyre. Egyelőre csak az anyját és a húgát ismerhettük meg, és egyből megtudtuk, kitől örökölte Sam jámbor természetét. A két nő kedvesen fogadja Szegfűt és a kicsi Samet.
Ezután átruccantunk Királyvárba, ahol a Főveréb tovább fűzte Tommen agyát, majd beengedte Margaery-hez, aki meg folytatja a király kábítását. Ezen a ponton kicsit megütköztem – és később ez még inkább fokozódott –, mert itt vagy nagyon kapkodósra fogták az írók a figurát, vagy csak szimplán elbatyták Margaery karakterét. Az előző évadok erős csajszija, aki nem is olyan régen tartott „tartsd magad” előadást a testvérének, most behódolt a Főveréb baromságainak egy mesedélután alatt? Oké, költői túlzással élek, de értitek. Potom két rész alatt Margaery teljesen kifordult az eddigi karakteréből, csak éppen az átmenetről lemaradtunk. Remélem, hogy csak játszik a könnyebb szabadulás érdekében.
Vissza Szarvhegyre, ahol megismerkedhettünk a Tarly család fejével, az egyáltalán nem szimpatikus Randyll-lal. Mit ad isten, apuka képtelen Sam cseszegetése nélkül meglenni, és még az sem számít, hogy a felesége a lányával otthagyja az asztalnál a fiúkat. Randyll – mivel rühelli a vadakat, Szegfű meg ugye az, és ez csakhamar kiderül egy elszólásból – kiteszi Sam szűrét, hősünk pedig távozik, de szerencsére nem hagyja hátra „új” családját, sőt, még a családi kardot is viszi magával. Ami merő véletlenségből valyrian acélból készült – e kard később nyilván még fontos szerepet kap a Mások elleni háborúban.
Gyors kitérőt teszünk Braavosba, ahol némi közjáték után Arya végre visszatér önmagához, felhagy ezzel az idétlen, sehová sem vezető arctalankodással – még Tű is előkerül. Persze ehhez életben kellett hagynia a célpontját, ezzel csalódást okozva Jaqennek. Az Arctalan Férfi el is küldi kellemesen unszimpatikus csatlósát, a Lelenc lányt, hogy ölje meg Aryát. Gyanítom, ez nem fog összejönni.
Uzsgyi, vissza Királyvárba, ahol Mace Tyrell egy kicsit gáz szónoklat után (gáz, mert ebben az ürgében annyi karizma van, mint egy üres levesestálban), Jaime oldalán megindul a sereggel a Verebek ellen. Ám jön a fordulat, Margaery-t senki sem akarja megsétáltatni, mert ő már átcsábította az Erő Sötét Oldalára a Verebek oldalára Tomment. A Főveréb kardrántás nélkül győzte le a Tyrelleket, Tommen meg jól elküldte Jaime-t a Folyóvidékre, hogy számoljon le Fekete Hallal, mert Walder Frey (akinek szintén volt egy gyors jelenése Edmure Tully-val) elbénázta a dolgot.
Az epizód zárásaként kiderül, hogy a Brant és Meerát megmentő idegen nem más, mint Ned Stark rég elveszett fivére, Benjen (kíváncsi vagyok, hány nézőnek esett le a tantusz, hiszen az első évad eleje óta nem láttuk). Illetve volt még egy gyors kitérőnk a Dothraki Tengernél, ahol Daenerys kapott egy újabb sárkányos, szónoklós nagyjelenetet, amiben felizgathatta seregét – de őszintén szólva, azon kívül, hogy ez a momentum túlságosan hatásvadászra sikerült, még teljesen felesleges is volt. Már két résszel ezelőtt megértettük, hogy a dothraki sereg behódolt neki.
És nektek hogy tetszett a Trónok harca e heti része?
- Drogon kicsim, repüljünk.
- Nem!
- De kicsim, ez a sok ember csak rád kíváncsi.
- Na jó, akkor gyerünk rajkodni.
- Jó fiú.
ftw?!