- GC 2016: A legjobb videók
- GC 2016: A legérdekesebb hírek
- GC 2016 beszámoló – Böjti szemével 1. rész
- GC 2016 beszámoló – Böjti szemével 2. rész
- GC 2016 beszámoló – Dzséjt szemével 1. rész
A VR körkép után essen most szó a kisebb játékokról. Több ígéretes indie programra is volt alkalmam ránézni, adott esetben kipróbálni őket működés közben. Bár persze azért néhány nagy cím is befigyelt, amikről szintén esik most pár szó. Lássunk is hozzá.
Vampyr
Nagy reménységekkel ültem be a Vampyr prezentációjára, mert eleddig nem nekem tetszettek a Dontnod játékai. A Life is Strange nagyon bejött, és irányítási problémái ellenére a Remember Me is igencsak megragadott, és a Vampyr szintén ígéretes programnak tűnik, amit érdeklődve várok. Titkon reméltem, hogy akár ki is próbálhatom majd.
Nos, nem próbálhattam, sőt, igazából újat sem tudtam meg róla, sőt, semmi újat sem láthattam. Szó szerint ugyanaz a bemutató ment le, mint az E3-on, az alant látható videót csodálhattuk meg újra, az ott elhangzottakat mondták el újra. Talán annyi újdonság hangzott el, hogy hatásunk a város egyes körzeteire igencsak erőteljes lehet, például ha vadorzóként öldössük az embereket, és nem foglalkozunk az éppen pusztító spanyolnátha gyógyításával (mert ugye mi nem csak vámpírok, hanem orvosok is vagyunk), akkor biza hamar nyomorba dől az adott körzet, és jönnek a vámpírvadászok. Aztán ennyi, minden mást már eddig is tudtunk.
Transport Fever
A Transport Fever nem az én világom, és maga a prezentáció sem volt valami combos – tulajdonképpen bementünk egy szűk szobába, ahol szék sem volt, de legalább hallgathattuk, amint egy unott csávó előadást tart egy unalmas játékról, olyan halkan, hogy karnyújtásnyira tőle alig hallottam.
A Transport Fever a Train Fever utódja, itt már a vonatokon kívül buszokat (távolságiakat és helyieket egyaránt), repülőket és hajókat is menedzselhetünk. Cégünket az 1850-es években nyitjuk meg, és innen kell eljutni a modern utas szállítás piramisának tetejéig. Mi határozhatjuk meg az útvonalakat, helyezhetjük el a megállókat, kikötőket, reptereket és állomásokat, bővíthetjük és fejleszthetjük gépparkunkat, stb. Szóval igencsak sok lehetősége van annak, aki szereti ezeket a járműves, menedzselős játékokat.
Mindehhez kampánymód és egy úgynevezett Endless mód jár – utóbbi az érdekesebb, itt ugyanis nincs vége a programnak, addig fut, amíg nekünk tetszik, a végtelenségig bővíthetjük cégünket, vagy legalábbis addig, amíg nem lesz mindenből a legjobb, és nem fedjük le a játék nem éppen kicsiny világát.
Skylanders Imaginators
A Skylanders sem éppen az én játékom, ennek ellenére kellemesen elszórakoztam az Imaginators próbaváltozatával. Az új felvonás lényege, hogy magunk alkothatjuk meg Skylanderünket a Creation Crystal (egy kütyü, amit a figura helyett tehetünk rá a Portal of Powerre) segedelmével.
Nagyon mókás a cucc, tényleg szinte mindent magunk szabhatunk meg a kis figurán. Arc, orr, szem, fül, hang, még saját fanfárt is kaphat. A játékmenet persze már a szokásos, ügyességi és platformer elemekkel tarkított kalandozás, megspékelve a SuperChargers járműveivel – amiket akkor is használhatunk, ha az említett előző rész nincsen meg.
Persze az Imaginators saját karaktereket is kínál, mint például az idén 20 éves Crash Bandicoot és a Skylanders főellensége, az újra visszatérő Kaos, akit immár irányíthatunk is.
Az én teremtményem, Batfülüsz Teribül Küklopszisz
The Long Journey Home
Kellemes meglepetést okozott a Daedalic két játéka, az alant tárgyalt Shadow Tactics és az e sorokon témáját adó The Long Journey Home. Mivel jobb szeretem a sci-fit, mint az ókort, így ez jött be jobban.
A játék egy, a galaxisok között elveszett űrhajóról és annak legénységéről szól, illetve a hazaútjukról. A programban egyszerre kell menedzselnünk magát a hajót, az ISS Daedalust, illetve annak személyzetét. Fontos tudni, hogy ha bárki meghal a legénységből, akkor az nem támad fel és ha mindenki odaveszik, vagy az egész hajó megsemmisül, akkor biza kántálni kezdhetjük Hudson szólásmondását: „thats it man! Game over, man, game over!”
A játékban igen komoly hangsúlyt kap a tudományos fantasztikum, utunk folyamán barátságot köthetünk idegen lényekkel, vagy ellenségeinkké is tehetjük őket. Kereskedhetünk, kalózkodhatunk, kutathatjuk az idegen bolygókat, missziókat hajthatunk végre – egyszóval, nagyjából azt csinálhatjuk, mint az olyan kalandozós, űrhajós sorozatokban, mint a Star Trek: Voyager, a Farscape vagy a Stargate: Universe.
Érdemes még tudni, hogy a játék több galaxisnyi játszóteret takar, szóval ezer felé mehetünk, ez pedig rengeteg végigjátszási lehetőséget jelent. Andreas Suika, a játék kreatív direktora és a Daedalic társalapítója elmesélte, hogy az egyik tesztelőjük úgy ért haza, hogy a Daedalus percekre volt a felrobbanásról, a személyzetből csak egy ember maradt életben, mögötte pedig egy intergalaktikus háború dúlt, aminek frontvonala vészesen közelített a Föld felé. Kecsegtető kilátások.
Shadow Tactics
A Shadow Tactics című lopakodós, valós idejű, taktikai akciójáték Japánban játszódik, 1615-ben, és nekünk öt figurát kell pesztrálnunk, akikkel az új sógunnak tehetünk keresztbe. A nindzsából, szamurájból, gésából, tolvajból és zsoldosból álló team kellemesen változatos csapatot alkot, bár persze egyszerre csak ritkán irányíthatjuk őket.
A játékmenet abszolúte a lopakodásra és rejtőzködésre épül, ha felfednek minket, elég kevés az esély a menekülésre, vagy nyílt harc esetén a győzelemre. Szóval az ellenfeleket hátulról érdemes elkapni, a testeket pedig gondosan el kell rejteni.
Szerencsére az észrevétlen ténykedéshez eszközöket és speckó képességeket is használhatunk, így elterelhetjük ellenfeleink figyelmét, csapdákat állíthatunk, vagy ha úgy hozza a sors, átugorhatunk a falon. Mindemellett a csapatmunka is igen fontos, hiszen hőseink akkor lesznek igazán eredményesek, ha képességeikkel kiegészítik egymást.
Syberia 3
Az utolsó nap utolsó prezentációja a Syberia 3 volt, ami egy igencsak addiktív játéknak tűnt első blikkre, pedig csak néztem, ahogy a leányzó a Microidstól játszik vele, ráadásul a játék még bőven alfa változatban leledzett (a mozgáskultúra is szegényesnek hatott, ajakszinkron mint olyan, nem is volt).
Mint a korábbi részekben, itt is a fejtörőkön és a kalandozáson lesz a hangsúly. A demóban példának okáért egy feltalálót kellett megmentenünk a szívrohamtól. A gyógyszereit az öreg szerencsére jól elrejtette egy adagoló gépezetben, persze mi ezt akkor még nem tudtuk, szépen ki kellett nyomoznunk a hollétét, és azt is, hogyan férhetünk hozzá.
A humor és a hangulat Pazar, pedig tulajdonképpen csak egy kis faluban, illetve a feltaláló házában ténykedtünk. A Microids viszont még egy Csernobilról mintázott várost is ígér, ami már most igen kecsegtetően hangzik. Megjegyzem, minden helyszín valós településekről lett mintázva, ami sajátos ízt adhat a játéknak.
Egyéb élmények
A rövid idő és a megannyi prezentáció közepette – ezek javáról a PC Guru szeptemberi számában olvashattok – sajnos kevés idő maradt minden másra, de azért a hosszabb szünetekben megpróbáltam bejárni a Gamescom gigantikus területén szétszórt kiállításokat.
Látnivaló volt bőven, kezdve a League of Angels 2 lengeruhás rúdtáncosaitól (ez ám a marketing spiritusz! - lásd a képeket lent), az életnagyságú Blizzardos figurákon át, a megannyi csúcsszuper PC-ig. Figuragyűjtő lelkemet az ördögnek ajánlottam a shopok területén, elfogott a nosztalgia a retrocsarnokban (akkor jössz rá, hogy öregszel, amikor gyerekkorod kedvenceit meglátod a retrokiállításon), és csorgott a nyálam egy-egy szexi cosplayer láttán. Akikből meglehetősen kevés akadt. Nem csak a szexi fajtából, hanem általánosan a cosplayerekből. Valószínűleg sokakat elriasztott a szigorú tilalom, amelynek értelmében semmiféle fegyvernek látszó tárgyat nem lehetett bevinni a Gamescom területére.
Összegzésül annyit írhatok, hogy élmény dús, intenzív és fárasztó két napot tölthettem el a Gamescomon, de minden perce megérte.
