Ugyan a 2024-es San Diegó-i Comic-Conon nem záporoztak úgy az MCU-s bejelentések, mint két éve, ettől függetlenül bőven akadtak emlékezetes pillanatok, ezek közül is a vitán felül legnagyobb durranás Robert Downey Jr. leleplezése volt, mint a most már Doomsday alcímen futó Bosszúállók 5 és a Titkos háború főgonosza, Doctor Doom. A további kisebb-nagyobb információk mellett fontos lehet még, hogy az Amerika Kapitány: Szép új világ, a Thunderbolts* és a The Fantastic Four: First Steps szereplőgárdája biztosan fel fog majd tűnni a Multiverzum Sagát lezáró két filmben, azaz többek közt Thaddeus Thunderbolt Ross és Mr. Fantastic részvételére is lehet számítani – előbbit Harrison Ford, utóbbit pedig Pedro Pascal játssza, és mindketten újoncként érkeznek az franchise-ba.

Az új Amerika Kapitány-epizódban immáron az USA elnökeként pózoló Ross szerepelt már korábban az MCU-ban (A hihetetlen Hulk, Amerika Kapitány: Polgárháború, Bosszúállók: Végtelen háború, Bosszúállók: Végjáték, Fekete Özvegy), azonban ott még William Hurt személyesítette meg, akitől – a színész halála után – Ford vette át a szerepet. Az élő legenda szerint a Marvel Studios vezetőjének, Kevin Feige-nek a régi álma volt ez, hogy leszerződtethesse őt a franchise-hoz: „Sokat álmodozik, és általában teljesülnek az álmai” – mondta Ford, valamint azt is elárulta, mivel vették rá, hogy végre kötélnek álljon.

red-hulk.jpg

Mindig láttam, hogy az a sok remek színész milyen jól érzi magát a Marvel-filmek készítése közben, szóval úgy voltam vele, hogy ebből én is kérek. Aztán szembejött ez a szerep, és örömmel játszottam el. Öröm volt együtt dolgozni Mr. Mackie-vel, aki olyan jelenség, akivel számolni kell. Nagyon élveztem” – fogalmazott a színész, akiről a kiváltságosok még egy rövid klipet is láthattak, amiben Vörös Hulkként tombol a jövő februárban érkező Szép új világban. Hurt halálát követően felmerült a kérdés, hogy – Chadwick Boseman Fekete Párducával ellentétben – miért nem engedik el inkább a karaktert, ahelyett, hogy eljátszatják azt egy másik színésszel, ugyanakkor a képregények ismerőinek világos, hogy valószínűleg Ross lesz majd az, aki a Thunderbolts*-ban a Bosszúállók mintájára összecsődíti a Mennydörgőket egy világot fenyegető krízis megfékezése érdekében. Szóval mindenképp egy fontos figuráról van szó, akinek még van egy-két dolga az MCU-ban.

Fordhoz hasonlóan Pedro Pascal is jövőre mutatkozik be: a Narcosból, A mandalóriból és a The Last of Usból ismert színész a The Fantastic Four: First Steps-ben debütál, jó egy év múlva. A filmet a napokban kezdik el forgatni, és bár Pascalnak mostanában meglehetősen sűrű az időbeosztása, úgy érezte, ezt a szerepet mindenképp el kell vállalnia. „Elsősorban Matt Shakman, a rendező miatt, akihez életre szóló barátság köt. És azért, mert a Marvel világa olyan nagy hatást gyakorolt a népszerű szórakoztatóiparra, én pedig nem tudtam nemet mondani, amikor meghívtak, hogy részese legyek ennek az élménynek. Meg imádom a képregényeket, és szeretek egy család része lenni” – magyarázta a színész.