A leginkább a Destiny 2 (ebből volt is egy kisebb 'balhé') és a Warframe eltitkolt gyermekének tűnő The First Descendantet nem kevesebb mint 10 millió felhasználó próbálta ki az első egy hét során, ami kirobbanó sikernek mondható – még úgy is, hogy egy ingyenes címről beszélünk, hiszen ez sem feltétlenül garancia a sikerre. A NEXON Games looter shootere éppen ezért a jövőben is rengeteg támogatást fog kapni a fejlesztőktől, a következő adalék érkezése ráadásul közelebb van, mint azt eddig gondoltuk.

Week 5 Update megjelenési dátuma ugyanis korábban augusztus 1-je volt, a fent látható nyúlfarknyi videóból azonban kiderült, hogy a kiadó július 31-re költöztette az indulást, így a műfaj kedvelői már szerdán belevethetik magukat az újdonságokba. Persze mindössze egy nap eltérésről van szó, tehát nincs nagy változás az ütemtervben, mindenesetre örülhetnek azok, akik szeretnék "élőben" is látni az Ult Valby skint, a vízkedvelő karakter új ruhája ugyanis – ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja – meglehetősen mutatósra sikeredett, és csak egy picivel takar többet, mint Bunny spéci öltözéke

Persze nem a szóban forgó kozmetikum lesz a frissítés egyetlen újdonsága, hiszen korábban nem látott karakterek (például egy támogató Descendant, Luna, aki a zene erejével segíti a bajtársait) és felszerelések is helyet kapnak a csomagban, nem beszélve az egyensúlyt érintő változtatásokról, valamint az új Peace Mediator fegyverről és Arche Concretion modulról. Továbbra is fényesnek tűnik tehát a The First Descendant jövője, bár a felhasználói értékelések alapján (sokan nem örülnek például a kissé túltolt mikrotranzakcióknak) benne van a pakliban, hogy idő előtt kipukkad a lufi – láttunk már ilyet ebben a zsánerben.