A Supermassive Games is megemlékezett a színészről, aki még májusban halt meg, viszont a halálhír egyáltalán nem lett felkapott, a családja pedig szűk körben búcsúzott el tőle. Tony Michael Pankhurst angol színész volt, aki az angliai Hastingsben született. Ő volt a The Curator (a Kurátor) arcmodellje (a hangja nem, azt Pip Torrens vállalta) a The Dark Pictures antológiában és szintén ő alakította a Kurátort a House of Ashes élőszereplős bemutató trailerében is. A Supermassive Games mai közleményéből kiderült, hogy Tony Pankhurst 2024. május 9-én halt meg 67 éves korában.

A csapat szerint a The Dark Pictures második szezonjához már leforgatták a legtöbb jelenetet Pankhursttal, így még biztosan megjelenik a Kurátor szerepében. A következő felvonás The Dark Pictures Anthology: Directive 8020 címen fog futni és egyúttal az antológia második évadának első játéka lesz. A korábban kiadott kedvcsináló alapján ezúttal az űrben, az elhangzottak alapján egy, az emberiség új otthonát jelentő bolygó felé tartó, balesetet szenvedett hajó fedélzetén kell majd a karaktereknek a túléléséért küzdeniük.