• Robert House is benne lesz a Fallout-sorozat 2. évadában
  • Ezt maguk a showrunnerek erősítették meg egy interjú során
  • A karakter már az első felvonásban is feltűnt
  • A hír spoilereket tartalmaz az Amazon szériájával kapcsolatban!

Jól mutatja az áprilisban debütált Fallout-sorozat sikerét, hogy még mindig 8,4 ponton áll az IMDb-n, ami nem csupán az adaptációk, de a "mezei" sorozatok körében is kiemelkedőnek mondható. A világhírű posztapokaliptikus szerepjátékok univerzumában játszódó széria második évada már hónapokkal ezelőtt zöld utat kapott, ami a népszerűségből eredően cseppet sem meglepő, ráadásul szükséges is, hiszen egy gigantikus cliffhangerrel ért véget az első etap. Az utolsó képkockákon ugyebár azt láthattuk, ahogy a Power Armorba burkolt Hank MacLean (Kyle MacLachlan) New Vegas határában köt ki, ami alapján biztosra vehető, hogy az Obsidian Entertainment 2010-es RPG-jének helyszínén fog játszódni a cselekmény egy része – vagy épp az egész, hiszen nem kérdés, hogy előbb vagy utóbb az összes fontosabb szereplő a sivatagban köt ki. Az említett szerepjáték kedvelői tehát már most dörzsölhetik a tenyerüket az ismerős helyszínek és karakterek (na meg persze mutánsok) miatt, méghozzá jó okkal, a showrunnerek (Graham Wagner és Geneva Robertson-Dworet) ugyanis megerősítették egy olyan szereplőt, aki garantáltan feltűnik majd a képernyőn – kérdés persze, hogy milyen formában.

mr-house-new-vegas-fallout-sorozat-amazon-prime-video.jpg

A kép forrása: YouTube

„A legtöbb főszereplőnk Vegashoz kötődik” – mondta Wagner a Varietynek. „Las Vegas a Fallout világában Robert House városa, éppen ezért ő is benne lesz a 2. évadban.” Tekintve, hogy Mr. House elemi részét képezi a Fallout: New Vegas történetének, eléggé adta magát, hogy ő is bekerüljön a kalapba, pláne, hogy egy flashback erejéig az első etapban is láthattuk a RobCo Industries egykori vezetőjét. Kérdés viszont, hogy milyen formában fog szerepelni, hiszen az említett játékban finoman szólva sincs túl jó bőrben a szálakat mozgató figura, így mi arra tippelünk, hogy ezúttal is egy monitoron keresztül osztja majd a bölcseleteit.