Nekem személy szerint máig a 2001-es (igen, ennyire régen volt) Shrek a kedvenc animációs filmem, mert bár tudom, hogy voltak ennél nagyobb hatású mozik (elég csak a Pixar klasszikusaira gondolni), egyszerűen annyi emlék fűz a rettenthetetlen ogre és az ügyefogyott szamár nagy kalandjához, hogy Toy Story ide, Agymanók oda, semmi nem tudott a közelébe érni. Jómagam a nagyobb büdzsével készült második részt is imádom, a 3. és 4. felvonást ugyanakkor már nem csupán erőltetettnek, de felettébb rossznak is éreztem, így aztán egyáltalán nem hozott lázba, amikor tavaly áprilisban – számos pletykát követően – kiderült, hogy készül a Shrek 5. Mindeddig nem igazán tudtunk dátumot társítani a projekthez, a DreamWorks Animation azonban végre megtörte a csendet, így megtudhattuk, mikor kerül sor a nagy (és remélhetőleg értékelhető) visszatérésre.

A stúdió a fent látható, nosztalgikus húrokat pengető (ugye mindenkinek ismerős ez a zene?) képsorokkal jelentette be, hogy 2026. július 1-én fogja meghódítani a mozikat a Shrek 5, amelyben nem csupán Mike Myers és Eddie Murphy kamatoztatja majd a tehetségét, de a Fionát megszólaltató Cameron Diaz is, aki már 2018-ban visszavonult a színészkedéstől, és csak néhány produkció miatt (Back in Action, Outcome) tért vissza a hivatásához.

Az alkotás rendezői székébe Brad Ableson (Minyonok: Grú színre lép, A Simpson család) és Walt Dohrn (Shrek a vége, fuss el véle, Trollok) ülhetett, a forgatókönyvet pedig Michael McCullers, Christopher Meledandri és William Steig jegyzik – bízzunk benne, hogy minőség terén inkább a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánságra hajaz majd az opusz az utolsó két fejezet helyett. Emellett pedig arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy később Szamár is önálló filmet kap, szóval el lesznek látva munícióval a franchise rajongói.