Az Intel neve jelenleg leginkább a 13. és 14. generációs processzorok (többnyire az i9-13900 és az i9-14900 modelleket érinti a dolog) nem épp elhanyagolható problémái miatt kerülhet elő a beszélgetések során, ami jól mutatja, hogy nincs minden rendben a valaha sokkal jobb megítélésnek örvendő techóriás háza táján. Nos, valóban került néhány homokszem a gépezetbe, a cég második negyedévet taglaló pénzügyi jelentéséből ugyanis megtudhattuk, hogy nem kevesebb mint 15 000 alkalmazott (ez a teljes állomány több mint 15%-a) elbocsátásával kívánják kompenzálni a nem túl rózsás pénzügyi mutatókat, a nem mindennapi leépítési hullám pedig az év végén fogja csak elhagyni az idézőjeles partokat. 

Ettől a meglehetősen radikális lépéstől azt reméli a vállalat, hogy 10 milliárd dollárt takaríthat meg 2025-ben, ami már egy szabad szemmel is elég jól látható összeg, bár a kirúgott embereket értelemszerűen nem nagyon fogják megvigasztalni a növekvő bevételek. Az Intel vezérigazgatója, Pat Gelsinger csütörtökön értesítette az alkalmazottakat a nem túl vidám fejleményekről, kihangsúlyozva, hogy fájdalmas volt ugyan meghozni ezt a döntést, ugyanakkor mindenképp szükség volt rá ahhoz, hogy a költségek igazodni tudjanak az új működési modellhez.

intel-leepites-cpu-kirugas.jpg

A bevételeink sajnos nem a várt mértékben növekedtek, ráadásul nem tudjuk még teljes mértékben kihasználni az olyan dolgokban rejlő potenciált, mint mondjuk az AI” – magyarázta a CEO. „A költségeink túl magasak, az árrésünk ellenben túl alacsony. Mindkét esetben bátrabb megoldásokra van szükség, főleg a pénzügyi eredményeink és a vártnál keményebb 2024-es év második felére vonatkozó kilátások miatt – tette hozzá. Gelsinger emellett azt is elárulta, hogy a jövő héten bejelentenek egy, az egész vállalatra kiterjedő nyugdíj ajánlatot (persze csak az arra jogosultak számára), valamint széles körben kínálnak majd pályázati programot azok részére, akik önként feladják a karrierjüket. 

Az Intel egyébként már 2022 októberében is eszközölt egy "kisebb" leépítést, melynek keretében az alkalmazottak 5%-nak mutatott ajtót a cég, a jelek szerint azonban ez messze nem volt elég ahhoz, hogy talpra álljon a pandémiát követően. Ráadásul nem csupán a szóban forgó vállalat van/volt kutyaszorítóban, hiszen tavaly januárban például a Microsoft tett lapátra 10 000 embert, idén év elején pedig a Unity kezdett "tisztogatásba" – és akkor még ki sem tértünk a videójáték-ipar alsó hangon is aggasztó helyzetére.